Éppen Jókai különös síremlékét jártam körbe – monumentális márvány körcsarnok, közepén az író borostyánnal borított egyszerű fakeresztes sírhalma –, amikor megláttam pár fiatalt Blaha Lujza síremléke előtt levett fejfedővel, imára kulcsolt kézzel. Talán a Színművészeti Egyetem igazságot követelő hallgatói jöttek a nemzet csalogányához segítséget kérni – gondoltam. De válaszuk ennél is jobban meglepett: egy család jött ki gimnazista gyerekeikkel, az ő áhítatukat lestem meg. Ilyen ennek a temetőnek a szelleme: minden sírról ismert nevek tekintenek vissza, akiknek emléke családunk őseinek emlékével összevegyülve van jelen a tudatunkban.

Nem sokszor jártam itt, mert családunk és barátai mind a Farkasréti temetőbe temetkeztek. A Kerepesi temető (ahogy még ma is sokan nevezik) a Rákosi- és Kádár-korban a rendszer kegyeltjeinek temetkezőhelye volt. Ezért nagy művészeink, tudósaink sokasága és a nem rendszerpárti polgárság nem ide temetkezett. A Fiumei úti Sírkertet sokszor hasonlítják a párizsi Père-Lachaise temetőhöz, de éppen emiatt ez csak részben igaz: a mi Jim Morrisonjaink – Bartók, Kodály, Nagy László vagy Fábri Zoltán – a Farkasrétiben nyugszanak. Ma már a szocialista múlt csak súlytalanul van jelen a Fiumei úti temetőben, és ismét az a nemzeti kultuszhely, aminek 1885-ben szánták. A temetőt 2016 óta a Nemzeti Örökség Intézete kezeli. Ma már csak az 58-as parcellában van megvehető sírhely, hamvak szétszórása azonban mindig lehetséges.

Nagy temetések és újratemetések

Az 1840-es évekre Pest köztemetői beteltek, köztük a régi józsefvárosi temető is a későbbi Ganz-gyár területén. A városi tanács 1847-ben a kerepesi országúttól délre jelölte ki az új temető helyét, amit Kerepescher Friedhofnak, Kerepesi temetőnek neveztek el. Eleinte nem volt népszerű, mert távol esett a város határától, csak dűlőutak vezettek ide a szőlőskertek között. De már 1849-ben állami végtisztesség mellett temettek itt 11 honvédet, az isaszegi csata hőseit. A 1850-es években szaporodni kezdtek a családi sírhelyek és a fal mentén a pesti polgárság máig látható sírboltjai. 1855-ben Vörösmarty Mihály volt az első nemzeti nagyság, akit ide temettek, 1859-ben pedig Kisfaludy Károllyal megindult az újratemetések sora is. 1870-ben a megszűnt józsefvárosi temető nevezetesebb sírjai is ide kerültek át, köztük a ’48-as honvédek földi maradványai.

Már 1865-ben, Walthier G. Antal rendezési tervének bemutatáskor felmerült a gondolat, hogy dísztemetővé fejlesztik a Kerepesi temetőt. Hírneves emberek kerültek át ide a bezárt temetőkből pompás ceremóniákkal kísérve, 1860-tól kezdve pedig a nemzeti politika részévé is vált a temető: a pesti diákok Habsburg-ellenes tüntetésén sortűz áldozatául esett Forinyák Géza 18 éves joghallgató temetése politikai tömegtüntetéssé vált. Az 1860-as évektől kezdve a tudomány, a művészet és a gazdasági élet nagyjai itt kerestek végső nyughelyet.

A történelmi jelentőségű újratemetések sorát Batthyány Lajosé nyitotta meg. A Nyugat 1910-es 18. számában Halász Imre így írt erről: „1870. jún. 9-én történt meg az első magyar miniszterelnök második temetése oly gyászpompával, amihez hasonlót addig Magyarországon sohasem láttak. A középületeken fekete zászlók lengtek, az üzletek zárva tartottak. Fekete zászlók ezrei mindenütt, ahol a gyászmenet elhaladt. Több mint százezer emberből álló tömeg lepte el az utcákat, tereket, még a házak tetejét is. Megjelent Deák Ferenc, hogy bemenjen ő is a gyászszertartás színhelyére, de a tömör falként álló tömegen nem bírt keresztülhatolni.”

1871-ben Feszl Frigyes azt javasolta, hogy a párizsi Père-Lachaise mintájára köztemetőből nemzeti panteonná tegyék a Kerepesi temetőt. Erre azonban csak 1885-ben került sok hivatalosan, amikor a fővárosi közgyűlés dísztemetővé nyilvánította, és egyúttal úgy rendelkezett, hogy a nehéz sorsú tudósok és művészek számára ingyenes szertartást és díszsírhelyet biztosít.

A következő nagy temetés Deák Ferencé volt 1876. február 3-án. Heltai Jenő – ő is itt nyugszik – így emlékezett: „Öt-hatéves kisfiú voltam még … Akkor annyit hallottam csak róla, hogy a haza bölcse, nagy ember, akinek az elmúlása mindnyájunk számára szerencsétlenség, nemzeti gyász. A temetés külsőségeiből emlékezetemben csak az utca gázlámpái maradtak meg … gyászfátyol lengett rajtuk. Ma is látom őket. És a tömeget. A rettenetes tömeget, amelybe beékelődve szorongtam nálam kisebb testvéreimmel, valahol hátul, messze a komor gyászpompa látványosságától.”

Ezek a temetések tíz- és százezreket vonzottak. A legtöbben Kossuth temetésén voltak, becslések szerint 600 ezren, de Blaha Lujzát is vagy 150 ezren kísérték a sírig, még Ady temetésén is voltak 60 ezren. A temetések sokaknak szórakozást is jelentettek, másoknak meg üzletet. Táncsics Eszter és Csorba Géza közös naplójában azt írja: „Már a Kerepesi úton csak úgy sürgött-forgott a sok — legkivált fekete ruhás — közönség. Ki-ki igyekezett magának alkalmas és biztos helyet szerezni. Beszélték, hogy egy-egy ablakért 30-40 forintot fizettek.”

Kossuth Lajos 1894. április 1-jei temetése volt minden idők legnagyobbja. Ferenc József állami gyászt nem engedélyezett, a szertartást ezért a főváros rendezte meg, Kossuthot mint Budapest díszpolgárát temették el. Végleges sírhelye azonban csak 1909-ben lett kész, ezért aztán őt is újratemették, igaz, csak 70 méterrel kellett távolabb helyezni.

A következő hatalmas politikai vihart kavaró újratemetésre csak 1956-ban került sor, pár héttel a forradalom kitörése előtt. 200 ezren búcsúztatták Rajk Lászlót, ami tüntetés volt a Rákosi vezette hatalom ellen. A szocialista-kommunista évtizedeket Kádár János temetése zárta le.

És itt nyugszik Antall József, a rendszerváltozás első miniszterelnöke is. Mint Jókai, ő is borostyánnal futtatott szerény fakereszt alatt nyugodik, melyet hatalmas síremlék zár magába.

Séta a kertben

Lehetetlenség felsorolni azokat a nagyságokat, akik itt nyugszanak. Sétálva a sírok között azonban érdekes történetek bontakoznak ki. Itt pihennek a híres Karinthyak: Frigyes, Gábor, Ferenc és Márton, és itt van Karinthy Frigyes barátjának, Kosztolányinak a sírja is. Itt fekszik József Attila és testvére, Jolán, élettársa, Szántó Judit, unokaöccse, Makai Péter és haragos rektora, Horger Antal is.

A Sírkert azonban nemcsak kegyeleti hely és múzeum, hanem Budapest egyik legszebb parkja is, ahol szabad sétálni, elmélkedni, beszélgetni, pihenni a fák alatt, babát levegőztetni, de futni, biciklizni, rollerezni is lehet. Még piknikezni is, de csak csendben és rendet tartva, mert az őrök azért figyelnek a határok betartására.

A kiemelt emlékhelyeket – Jókai sírhelye, Deák, Kossuth és Batthyány mauzóleumai – körutak és sugárutak hálózata veszi körül. A hatalmas fák és a fűvel borított tágas parcellák közt élvezet sétálni.

Itt nem igazán jellemző a mindenszentek és halottak napi tömeges gyertyagyújtás, ugyanakkor koncerteket rendeznek ebben az időszakban. A sírkert nagyszerű programja a fiatal történészek által vezetett 30 féle tematikus temetői séta.

Fotók: Huszár Boglárka