Hagyjál, aludni akarok még! Miért nincs mindennap hétvége? Mikor lesz már vége a hétnek? Utálok iskolába járni! Miért kell már megint iskolába menni? A gyereket nevelő családok ismert reggeli frázisai ezek, amikre inkább sietős, mint kreatív szülői válaszok érkeznek. A diktatórikus: mert kell; vagy az ennél is elcsépeltebb: mert ez a dolgod; van mártíromságba hajló: mert anyának is dolgozni kell mennie; az ontologikus bölcseletet megfogalmazó: mert ez az élet rendje; a tudományosan érvelő: hogy okosabb legyél; és a motiváló: hogy találkozz a barátaiddal.

Kapjanak teret a gyerekek is

A Kesztyűgyár csapata úgy döntött, visszapasszolja a kérdést az aprónépnek, és lehetőséget ad nekik arra, hogy a fantáziájukat elengedve, a hozzájuk (talán) legközelebb álló módon fogalmazzák meg a véleményüket: rajzolják le, milyennek látnák a világot, milyen lenne az életük, ha nem kellene iskolába járniuk. A pályázat témájának ötlete eredetileg Lődi Virágtól származik, aki a Kesztyűgyár Galéria program-koordinátora, de a Kesztyűgyár tanodájában pedagógusként is tevékenykedik. „Az év elején meglehetősen feltűnően megváltozik a gyerekek hangulata, jön az iskolai hangolódás, ami nem annyira kellemes a nyári szabadság után. Gondoltam, hadd fedjék fel ellenérzéseiket a gyerekek. Bár azt hittem, sokkal kritikusabb munkák érkeznek majd,

Lődi szerint ez meglehetősen hízelgő konklúzió az iskolákra és a pedagógusokra nézve is.

Pró és kontra

A gyerekek két irányból közelítették meg a válaszadást: megrajzolták, mivel töltenék ki a felszabadult idejüket – a képeken az idill jelenik meg: kirándulás a családdal, játék a barátokkal, sportolás, alkotás, önképzés –, de rávilágítottak arra is, milyen következményekkel járna, ha az emberek nem tanulnának – arról adva tanúbizonyságot, hogy igencsak értik és érzik, ha nem is éppen az iskolába járás fontosságát, de azt feltétlenül, hogy az olvasás, írás, számolás tudása nélkül irdatlan nagy káosz uralkodna el, lebutulnának az emberek és teljesen kiszolgáltatottak lennének a környezetüknek.

Az egyes alkotások szöveges feliratai is jelzik ez efölött érzett aggodalmat. Például az egyik pályamű címe Az idióták földje, a másiké Iskola nélkül barbárok leszünk! Van olyan rajz is, amin egy gyerek áll a város közepén, látja az épületeken lévő feliratokat, mivel azonban nem tud olvasni, a járókelőktől kérdezi meg, melyik a mozi. A rajzolóban ott feszül ténylegesen is az iskola nélküli lét kettőssége, a „de jó lenne azt csinálni, amit akarok” vágya, miközben a kiszolgáltatottság szorongása is erősen átsejlik, főleg hogy a mozi mellett épp a kórház épülete áll.

„A rajzokból kitűnik, a gyerekek feltalálták magukat, és vonzó számukra az a szabadság, amit az iskola nélküli lét nyújthat, ám érződik a hiány súlyossága is. Viszont utóbbi jellemzően humorral telítve van tálalva, így nem nyomasztó egyik munka sem” – mondta el Kergyó Zsófia művészeti szerkesztő, tanár, a háromtagú zsűri egyik döntnöke. Poór Dorottya képzőművész, művészetpedagógus szerint általában kevés alkalmuk van a gyerekeknek arra, hogy reflektáljanak az őket körülvevő környezetre, mint amilyen az iskola is, mégis képesek voltak távolságot teremteni a téma és saját maguk közt, aminek eredményeként az alkotásokban a kritikus attitűd meg tudott jelenni.

A kétféle megközelítés alapján a zsűri öt kategóriára osztotta a beérkezett pályaműveket: szabadság, utópia, menekülés, apokalipszis, sztori (ami a képregényes formátumra utal). „Maguk a munkák engedték, hogy az értékelés során ne a korosztályos szempontokat, elkülönítést vegyük alapul, hanem a gyerekek gondolkozása mentén kirajzolódó tematikákat, és ezeken belül díjaztuk a munkákat” – avatott be Kergyó az értékelés nehézségeibe. Ennek köszönhetően sokkal több gyerek díjazására is volt lehetőség, tette hozzá a pedagógus.

Művészetre nevelnek

A felhívók a pályázatban technikai szűkítést nem adtak meg, szabadon dönthettek a gyerekek az eszközök kiválasztásában, így az alkotások között vannak síkbeli, installációszerű, sőt digitális munkák is.

– emelte ki Kergyó. Elsősorban a kreativitást, a technika és a tartalom együttes hatását, valamint a belefektetett energiát értékelték.

A pályázatra több mint félszáz diák küldött be munkát, közülük tizenkilencet díjaztak, de a zsűri minden képhez készített kritikát és minden alkotót név szerint megemlített a díjátadón, amit január 12-én, csütörtökön tartottak a Kesztyűgyárban.

Csőke Zita a közösségi ház vezetője úgy véli, hogy a gyerekek művészettel való megismertetését nem lehet elég korán elkezdeni. A Kesztyűgyár Galéria egyik küldetése a művészetre nevelés, a művészetre való igény kialakítása már gyermekkorban. Éppen ezért meghatározó jelentőségű, hogy a gyerekek is kapjanak hangot, figyelmet, lássák, hogy komolyan vannak véve, és megtapasztalják, hogy az alkotás öröm, alkotni érdemes. A pályázati kiírás és a pályaművekből létrehozott kiállítás célja is az, hogy megszólítsák a fiatalabb korosztályokat, teret biztosítsanak a gondolataik, érzelmeik kifejezésére – foglalta össze Csőke.

Kell az iskola, csak hagyják aludni reggel a gyereket

Hanny Máté 5. osztályos tanuló, aki az „Apokalipszis” kategóriában ért el 2. helyezést, azt mondta, nagyon szeret rajzolni és versenyezni is, ezért nevezett a pályázatra. A rajzán ősz van, reggel 8 óra, de senki nem megy iskolába, csak néhányan sétálnak az utcán. Nyugalom van. Szerinte iskola nélkül unalmas lenne az élet, ráadásul szeret írni és olvasni, ha nem lenne iskola, ezekre nem lenne képes. Úgy véli, ha írni-olvasni nem is tudnának az emberek, talán rajzolnának helyette, de a kommunikáció mindenképp nehezebb lenne. Az alma materrel szemben csak egyetlenegy kifogása van: „Az a rossz az iskolában, hogy nagyon korán kell felkelni és nem pihenhetünk az ágyban. Ha később kezdődnének az órák, sokkal többen szeretnének iskolába járni.”

Érdekes volt a pályázat témája, ezért vett részt benne Kecskeméti Leminh Tang 7. osztályos tanuló: „Sokszor gondolkoztam azon, milyen lenne, ha nem lenne iskola. Szerintem elég üres, mert sok barátot lehet ott szerezni, sok tudást is kapunk, és ezek nélkül az életünk semmilyen lenne. Sokat kirándulnék, de a szabadságot is meg lehet unni.”

A kiállítás február 3-ig látogatható.

Fotók: Huszár Boglárka