Február 28-án lépte át az ukrán–magyar határt Liubov Serhiienko. A keleti Szumi oblaszty, azaz megye egyik kisvárosából érkezett. Az otthonától mindössze 20 kilométerre van Oroszország, így a várost a háború kitörésének elejétől bombázták – meséli, s közben elsírja magát, megállunk. Most itt lakik Józsefvárosban.

A fél családja kint maradt

A kisvárosban nagyon komoly harcok voltak, az ukrán hadsereg minden erejével próbálta megfékezni az orosz hadsereg támadását, hiszen onnan egyenes út vezet Kijev felé. Már a háború legelején szétbombázták a várost, a hőerőművet is szétlőtték. Végül sikerült az ukrán hadseregnek megakadályoznia az orosz előrenyomulást, amiért a település megkapta a hős város címet.

Liubov nagyobbik lánya 21 éves, ott maradt, míg a kisebb akkor még csak egyéves volt, ő vele jött Magyarországra. A nagylány barátja és az édesapja nem menekülhettek, mert hadkötelesek, az apa harcol, a lány miattuk a maradás mellett döntött. 18 és 60 év között hadkötelesek a férfiak, csak bizonyos engedélyekkel hagyhatják el az országot.

Korábban nagyon egyszerű volt velük kapcsolatot tartani, mert volt internet, de amióta áramszünetek vannak (az orosz hadsereg szisztematikusan támadja az ukrán energiahálózatot), akadozik az internet, sokkal nehezebb.

A nő úgy tudja, a helyzet most stabil azon a részen, a környék védett, de le lett rombolva az infrastruktúra, főleg az áramellátással és a fűtéssel vannak jelentős gondok – miközben most már farkasordító a hideg arrafelé. A határban és más régiókban lehet hallani a bombázást, így meséli neki a lánya, de a városban nem bombáznak. Azon a környéken sok az emeletes panelház, melyek távfűtéssel működnek, de az áramhiány miatt a szolgáltatás akadozik. A lebombázott hőerőművön végeztek kisebb javításokat, de működése továbbra is akadozik az áramkimaradások miatt. Hol van fűtés, hol nincs.

Furcsa ukrajnai segélyelosztás

Ő úgy tudja, hogy a határhoz közeli területekre is eljut valamennyire a humanitárius segély, de az elosztását nem érti. Nem tudja, hogy kik kapják meg végül a segélyt, ami eljut a városáig. A lányáék egyszer, augusztusban kaptak kint élelmiszersegélyt, de a város részéről azt közölték vele, mivel munkaképes nagykorú, ezért neki nem jár. Ugyanakkor a települést óriási károk érték, munka sincs – teszi hozzá. Úgy tudja, van élelmiszersegély és anyagi támogatás is. Utóbbit néhány ember kap, olyanok, akiket hadi övezetből áttelepítettek, vagy nyugdíjasok, vagy akik komolyabb kórházi vagy gyógyszeres kezelést kapnak. A lánya és hozzátartozói viszont nem tartoznak bele egyik kategóriába sem, ezért nem kapnak semmit.

Eredetileg az volt a terve, hogy a 100 km-re lévő Poltava városába mennek autóval, ahonnan vonattal utaznak tovább. Útközben családi barátokkal tartotta a kapcsolatot, akik Lengyelország felé indultak autóval. Három nap volt, mire eljutottak a határig. Ő maga nem vezet, a lánya viszont igen, két autó utazott együtt egy darabon.

Az út pedig azért tartott ilyen hosszú ideig, mert a hadiállapotban nehezen lehetett közlekedni. Egyszer egy tornateremben éjszakáztak, másszor pedig egy segélyközpont tudott nekik szállással szolgálni. A lánya, miután kirakta őket egy ponton, visszafordult. Pont akkor és abba a kocsisorba is lőttek az oroszok – a lány közel volt a lövésekhez, de nem lett baja. Menet közben voltak ellenőrző pontok, ahol megállították őket és várni kellett, mert az útvonalon harc és lövöldözés folyt.

A velük együtt utazó barátaik a lengyel iránynál maradtak, ő viszont Magyarország mellett döntött, mert kisebbik lányának keresztapja már korábban idejött dolgozni, s rábeszélte őket, jöjjenek ők is, mert neki van helyismerete és segíteni is tud. A határ közelében átszálltak vonatra, úgy jöttek be Magyarországra.

Szeretne visszaköltözni

A férfi kivett nekik itt egy kis lakást, tehát volt hova megérkezni. Az első időszakban ott éltek, aztán egy önkéntes a segélyszervezettől segített másik lakást találni, ahol ma is laknak. Ezt a kis 30 négyzetméteres lakást egy magánszemélytől bérlik a kerületben.

Állandó munkája nincs, de kisebb munkái vannak, főleg olyankor, amikor meg tudja oldani a gyerekfelügyeletet, a gyerek ugyanis még nem jár bölcsibe. Vannak kisebb online, ukrán nyelvű marketing jellegű munkái is néha, amiket akkor tud elvégezni, amikor a pici alszik. A volt férje pedig segíti őt Ukrajnából anyagilag.

Nagyon szeretne tavasszal visszaköltözni Ukrajnába, de ez a szituációtól függ. Akikkel eddig magyarokkal találkozott segítettek neki, nagyra tartja őket. Nagy segítőkészséget érez, jó fejek vele az emberek. Szerinte itt nyugalom van, nem érez semmiféle agressziót önmaga irányába. Amit furcsáll, hogy sok a hajléktalan Budapesten, de a várost szépnek tartja, ahogy Esztergomot is.

Rátérünk a politikára: szerinte ugyan az oroszok és az ukránok sok mindenben hasonlóak, a Szovjetunió alatt jobbára egy népként voltak kezelve, ám valójában az ukrán külön nép, s mások, mint az oroszok. Azt gondolja, az oroszoknak nem kellett volna megtámadniuk Ukrajnát, az ukránokat, akik teljes joggal igyekeznek megvédeni magukat.

A háború már 2014-ben elkezdődött a Donyeck-Luhanszk régiókban. Nem biztos benne, hogy miért eszkalálódott eddig a helyzet, de szerinte az oroszoknak szüksége van bizonyos területekre, ezeket próbálják meghódítani maguknak, Ukrajna pedig értelemszerűen nem akarja nekik odaadni. Lehet, hogy hamarabb vége lenne a háborúnak, ha Ukrajna lemondana bizonyos területeiről, de nem érti, miért is kéne ilyet tenniük, amikor azok ukrán területek. Attól is tart, ha Ukrajna lemondana bizonyos területekről az oroszok javára, az sem lenne elég nekik, még több ukrán részre fájna a foguk.

Nem követi a politikát napi szinten, nem is igazán érdekli. Vannak ismerősei, akik Harkiv mellett életüket veszítették a bombázások során, egy katona ismerőse is meghalt ott. Azt szeretné, ha a hozzátartozói, barátai életben maradnának, és minél hamarabb befejeződne a háború. Ezért mindennap imádkozik Istenhez.

(Köszönet a tolmácsolásért Fekete Andrásnak.)

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf