Be van zárva a lakásba és úgy hív segítséget, hogy tárgyakat dobál ki az ablakon. Kidobja például az ételek csomagolását. Más mozdítható nincs, az ételeket mégsem dobhatja ki, enni muszáj.
Nincs bezárva, csak így lázad, szemeteléssel áll valakin bosszút. Vagy óvatlanul helyezi az ablakpárkányra a csomagolópapírokat, fóliákat, és azok lehullanak a járdára vagy mellette a sövényre.
Jó, de akkor a szilvabefőtt? Azt nem sodorhatja le a szél. És a befőttes üveg ráadásul túl is élte: a sövény tompíthatta a zuhanás erejét, az üveg onnan pottyant le a járda melletti földsávra.
Tényleg, hányadik emeletről dobálja ki a gyanúsított a papír- és műanyagszemetet? Tibi csoki epres ízű, HMMM Gyümölcsleves.
Lakó1 dühös. Csak őt zavarja? Hónapok óta tart. Igaz, Lakó1 soha nem beszélt erről senkivel. San Fabio Mascarpone dobozfedél.
Ha földszinti ablakból dobálják ki a cuccokat, akkor nagy erővel kell hajítani őket valamelyik irányba, csak így terjedhetnek szét a bűnjelek az utca tizenöt-húsz méteres szakaszán. Vagy a szél hozza-viszi a szemetet egy ekkora sávban? Belapított doboz: Riksa tej 1,5%. Ha emeletről, úgy nagyobb ívben esnek, kisebb dobás is elég.
Vagy nem is az ablakok egyikéből kerül az utcára a szemét? Valaki szándékosan idehozza, és itt szabadul meg tőle, csak itt? Bosszút áll valakin, akinek ezt látnia kell, mert errefelé néz az ablaka? Ez esetben nem a tömb lakóját keressük, legalábbis nem feltétlenül.
De most komolyan, Lakó1 dolga lenne összeszedni a szemetet? Persze összeszedheti, de azzal nem old meg semmit, másnap ott hever az újabb műanyag flakon, Fuse Tea, akkor éppen az. És legfőképpen: ha szemétszedőt játszik, sosem tudja meg, ki miért csinálja. Ha ugyan van miért, és nem szimpla hányavetiségről, érzéketlenségről, barbárságról van szó.
Az elkövető szociológiai profiljára Lakó1 az ételek árszintjéből próbál következtetni: nem főz, készen vesz ételt (vagy ilyet vesznek neki), és jórészt olcsó élelmiszereket fogyaszt. De nem csak. Vagy az óriás Milka még olcsó? A STÜHMER Milk Chocolate filled with plum cream olcsó? Semmi sem olcsó. Lakó1 összevethetné a bűnjeleket a közeli élelmiszerboltok kínálatával, annyival is beljebb lenne, tudná, hol vásárol az elkövető – vagy hol vásárolnak neki.
Túrós tész. Átlátszó ragasztó alatt tollal írt, szakadt papírcsík, rajta ez. Lakó1 fagyasztóban tárolható dobozt képzel el, arról esett le a címke. De hol a doboz?
A járda melletti sövény időnként egészen ki van dekorálva, ám az utcakép emlékezetét újra kitörlik a Századosnegyed utcatakarítói, aztán viszont kezdődik minden elölről. Időnként darabonként gyűlik a szemét, időnként meg az elkövető mintha csak arra várna, hogy előkészítsék számára a tisztaságot, és aztán máris dobál ki egyszerre mindent. Addig csak gyűjti, gyűjti, gyűjti.
Ősz van, este. Cocoa wafer csokoládés, vagyis ebből kettő is, két darab egyforma, szakadt papír. Ezek lesznek csak itt, amíg az amnézia újra végig nem söpör az utcán? Gyanús, hogy nem. Minimum 5-6, maximum 8-9 ablak jöhet szóba, ha belülről dobálnak, ha pedig az utcán, akkor is ez előtt az ablaksor előtt kell az elkövetőnek elhaladnia.
Lakó1 lesben áll. A művésztelep felőli oldalon bújik el. Néha emberek mennek el mellette, jórészt képzőművészetis diákok, igyekeznek haza a kollégiumukba. Lépteik bizonytalanok, átslisszolnak az utca túlfelére, épp a problémás szakaszra. Mit álldogál ez az alak a sötétben? Miben fondorkodik? Erre gondolhatnak.
Arrébb, a megfigyelt tömb sarkán fiú és lány, elsőrandizó életkorban. Beszélgetnek, épp a gyanús ablakok alatt. Miattuk Lakó1 még kényelmetlenebbül érzi magát, azt hihetik, őket figyeli. Tényleg, ha bárkit leleplezne, mi lenne akkor? Máskor kéne jönnie. A Cocoa wafer csokoládés, vagyis ebből kettő, innen nem látszik, de ott lapulnak a járdán, ez biztos.
Aztán a fiú és a lány is eltűnik, és 11 óra után már alig jön járókelő. Az 5-6/8-9 szóba jöhető ablak sötét, Lakó1 mégis úgy kezdi érezni, figyelik. Úgyhogy ő is figyel. Az ablakokat, az egész utcát, egy vadász türelmével és éberségével.
Vagy nem is ő a vadász, hanem a másik?
Lakó1 akkor kis fehér sávot pillant odaát a sövény aljában. Közelebb lopódzik, odavilágít a telefonjával. ARÁNY. Gondosan összehajtogatott, üres barna zacskó, és a fehér sáv az volt, ami a zacskó belsejéből látszik, és az ARÁNY valójában PARÁNY. Alatta kisebb betűkkel: wafers with chocolate cream.
Az ablakok sötétek, az utcán senki.
De ez nem az, ugye nem az, ami korábban itt volt, a nápolyis papír, vagyis abból kettő? Nem, ez a zacskó nagyobb. Különös, mert a Cocoa wafer csokoládés, vagyis abból kettő, azok viszont eltűntek.
Lakó1 tanácstalanul pislog körbe-körbe. Ki volt az, és hogyan?
Éjszaka közepe, Lakó1 nem mozdul. Nem érti. Összeolvadtak? Összeolvadt volna az a két kis csomagolás, és abból lett ez a nagyobb? A hideg futkos a hátán. Már a lábával sem rugdalja, forgatja a pedánsan összehajtogatott zacskót. Túl félelmetes.
Nem tud hazamenni aludni, az üres utcán bolyong, és közben egyszer csak arra kell gondolnia: a téma megint az utcán hever.
Baróthy Zoltán
Fotó: Mile Máté
