Október elején nyert sajtó-helyreigazítási pert Jámbor András józsefvárosi országgyűlési képviselő az Origo ellen, ami a nevét egy pedofilbotránnyal mosta össze és pedofil bűncselekménnyel vádolta.
A jogerős bírósági ítélet értelmében a lapnak a pert követő 5 napon belül le kellett volna hoznia a helyreigazítást, amelynek 24 órán keresztül az origo.hu főoldal tetején önálló hírként kellett volna szerepelnie az alábbi szövegezéssel:
„Helyreigazítás Jámbor Andrással kapcsolatos valótlan állítás miatt
Cikkünk címében valótlanul állítottuk, hogy Jámbor Andrásnak pedofilbotránya volt. Valótlanul állítottuk továbbá, hogy pedofil bűncselekményt követ el, fedezi ezeket a bűnözőket, és hogy bűnrészes pedofil bűncselekményben.”
A Fővárosi Ítélőtábla döntéséről a kormányközeli portál azonban egészen most vasárnapig tudomást sem vett, ám nem sokkal azután, hogy Jámbor a Facebook-oldalán bejelentette, végrehajtást kezdeményezett az Origo ellen, a helyreigazítás elérhetővé vált.
Jámbor 2024 tavaszán indított pert a KESMA-lap Origo ellen, miután az őt és a Szikra Mozgalom több tagját is egy pedofilbotránnyal hozta összefüggésbe. Az Origo februárban megjelent cikke szerint Jámborék pedofil-bűncselekményeket követtek el.
Az ügy háttere, hogy a Szikra Mozgalom egyik volt tagját meggyanúsították, hogy részt vett a szélsőségesek által elkövetett tavaly februári erőszakos támadásokban. D. Krisztinát letartóztatták, több hétig fogva tartották.
A lakása átkutatása során a rendőrség gyermekpornográf felvételeket tartalmazó laptopot talált. Az eszközről kiderült, hogy nem az övé, hanem az élettársáé volt, aki időközben öngyilkos lett, kihallgatni már nem tudták. A heteket letartóztatásban töltő nő ellen ejtették a vádat, és az ügyészség elismerte, nem rendelkeztek elég bizonyítékkal a letartóztatására.
A bíróság kötelezése szerint a helyreigazításnak az eredeti cikk oldalán legalább 30 napig elérhetőnek kell lennie.
Az ítélet a lapot kiadó Mediaworksöt 75 ezer forint perköltség és 84 ezer forint kereseti és fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte.
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf