Nem él már az országban az a család, amelyből az édesanya korábban lapunknak ecsetelte, milyen helyzetben vannak azok a családok, ahol speciális nevelésű igényű gyerek él. Az egész ügy az Üllői úti Bárczi Gusztáv Iskola (hivatalos nevén: Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola) és az ott zajló október 14-i tiltakozás miatt lett téma – a szülők nem vitték iskolába a gyerekeket, hogy a gyógypedagógusok sztrájkolhassanak a béremelésért és a sztrájkjogért, mert jelenleg csak úgy sztrájkolhatnak, ha minimális szolgáltatásként az óráik 100 százalékát megtartják.
Akkor Csiznier-Kovács Andrea elmondta, hogyan is lehet (illetve nem lehet) boldogulni sérült gyermekek szülőjeként, és milyen elképesztően fontosak az olyan intézmények, mint a Bárczi az érintett családoknak, hogy képesek legyenek funkcionálni. Andrea névvel vállalta a beszélgetést, meg is lepett, ez elég ritka. Most utólag látom, akkor már eldöntötték, hogy elhagyják az országot, Németországban kezdenek új életet.
A probléma persze a fogyatékkal élők és családjaik segítése, illetve ennek egyre rosszabb helyzete nálunk: elköltözésüknek „Magyarországhoz meg a kormányhoz, a fogyatékossággal élő emberek és családjaik életkörülményeihez, lehetőségeihez, kilátásaihoz” van köze, írta nekünk Andrea. A férje augusztusban kiment Németországba és munkába állt mint futár – két diplomával. Előtte 24 évig dolgozott itthon ugyanannál a cégnél. Most pedig négy gyerekkel követte őket Andrea is. Ahogy a Női Váltó cikkében írja: „Újrakezdjük – sírva, de mosolyogva.”
Nekünk így kommentálta döntésüket: „Amikor elhatároztuk (a választás éjszakáján), hogy elmegyünk, még természetesen nem tudtuk, hogy
lesz egy új szociális törvény, amely tényleg a szakadék szélére sodorja a hozzánk hasonló családokat, hogy az oktatást már szándékosan és nyíltan építik le (megalázva tanárt, diákot, szülőt)
– és még hosszan sorolhatnám –, de azt mindenképpen sejtettük, hogy a kirekesztés, a hazugságok, a propaganda, a titkosítások, a manipuláció, az újabb és újabb ellenségképek, az uram-bátyám világ nem fog megváltozni. De arra, ami azóta történik, nem számítottunk. Ahogy telt az idő, egyre biztosabbak lettünk, hogy jó döntést hoztunk. Pedig nem volt könnyű, nagyon nem … Hogy itt mi vár még ránk, azt nem tudom, de azt látom, hogy kedvesek és segítőkészek velünk, pedig itt mi is migránsok vagyunk. Nekem határozottan úgy tűnik, hogy Németország létezik!”
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf
