Szénfüstöt, olajszagot, hevült fémek villanását, kalapácsütések nyomán szétcsapó szikrákat vizionáltunk a Bródy Sándor utcai kovácsműhely vizitje előtt, és valóban: a kovácsműhely szakasztott úgy nézett ki, mint egy kovácsműhely, a megszokottól csupán annyiban különbözött a helyzet, hogy ezúttal a két rezidens kovács (Balla József és Dezső Péter) mellett egy 17 éves cseh lány, Vendula is bőszen csapkodta a megmunkálni kívánt vasakat.

Vendula Vladařová az Erasmus-programmal jutott el Magyarországra, hogy egy-két hetes itt-tartózkodás során palléroztassa tovább tudását. Így került Balláék kovácsműhelyébe, ahol a lovas szakma fortélyai mellett az általánosabb kovácsolás, azaz a fémmegmunkálás, kalapácstechnikák, fémötvözetek rejtelmeibe is bevezettetést nyert. A lány nem ma kezdte a kovácsolást: harmadik generációsként (nagyapja és apja is kovács volt) mondhatni kötelező volt számára továbbvinni a családi hagyományt. Ehhez az is hozzájárult, hogy egy olyan autentikus közegben cseperedett fel, ahol a lovak jelenléte természetes velejárója a mindennapoknak (a nyugat-csehországi Klatovy városka mellett elterülő tanyájukon lovakat tartanak, az anyuka pedig állatorvos).

Vendula otthon szakiskolába jár, és nagy különbséget érez az ottani pedagógiai módszerek és aközött, ahogy Balláék okítanak: „Nálunk, ha kell, ha nem, ha van miért, ha nincs, ordítanak veled. Józsiék viszont keveset beszélnek és azt is kedvesen, finoman.” A patkolókovács szakma egyébként nem kis felelősséggel jár, mert „a patkó minden milliméterének pontosan illeszkednie kell a patához, különben baj történhet, akár súlyos sérülés vagy mozgásprobléma is jelentkezhet”. Éppen ezért az ilyen kovácsnak tisztában kell lennie a ló anatómiájával, az ortopédiai problémákkal és kicsit a pszichéjével is, bár ez utóbbit nem cizellálja túl Vendula – „ha rám lép, ha rúg, ha harap, akkor egy rohadék ló, ha készséges, ha szelíd, akkor meg jó ló, nem rohadék”, nevet.
Zsenge kora ellenére számos sérüléssel „büszkélkedhet”, amiket az állatokkal való foglalatoskodás során szedett össze. „Törték már el mindkét lábamon a lábujjaimat, voltak térdsérüléseim és egyszer eltört az orrom is – ja, azt nem a lovak csinálták” – nevet fel megint Vendula, aki egyébként punk csaj hírében áll. „Szeretem a Green Dayt, az Offspringet, meg a cseh Woland nevű bandát, és fontos nekem az anarchia meg a szív és az ész szabadsága. Azt vallom, hogy magadban kell hinned, és nem más, rajtad kívül álló hatalomnak.” A kérdésre, miszerint találkozik-e rosszalló megjegyzésekkel, merthogy lány létére férfias szakmát választott, azt mondja, „ritkán, de igen”, ilyenkor pedig egy olyan rövid mondattal szokott válaszolni, amit talán a „csókold meg a hátsó felem” szóösszetétellel lehetne legjobban magyarítani.

A patkoló szakma megszerzése után kétéves „sima” kovácstanfolyam vár Vendulára, de azután már komolyan bele akar állni a munkába, ahogy azt felmenői is tették eddig. Az iskolák jó eredménnyel való elvégzésére jó esélye mutatkozik Dezső Péter szerint: „Nemcsak kedves lány, hanem kiváló, képzett munkaerő is. Kommunikatív, segítőkész, nagyon konkrét karakter, kicsit meg is könnyeztük, mikor elment. Azt vártuk, hogy majd olyan jön, aki a YouTube-ról lenézett valamit, aztán itt meg majd elütöget, de kiderült, egy halál profi csajról van szó.”
Vendula tehát visszatért Csehországba, reméljük, jó emlékekkel hagyta el kis hazánkat, abban pedig biztosak lehetünk, hogy neki nem kell melegen ajánlani, hogy üsse a vasat, megteszi azt magától, szenvedélyből.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
