Vádemelés másfél év után

2023. augusztus 18.

Kocsmai verekedés: akkorát ütött fejre a székkel, hogy kitörte a szék lábát

Két vádlottra kér letöltendőt az ügyészség. A Palotanegyedben verekedtek, csoda, hogy senki se halt bele.

2022 februárjában fajult el a verekedés egy palotanegyedi sörözőben olyannyira, hogy az egyik sértett életét csak az időben kiszálló mentők tudták megmenteni – az ügyészség most vádat emelt a két vádlott ellen, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete a vád. Letöltendőt kér a Fővárosi Főügyészség a vádlottakra.

Az ügyészségi hír leírása alapján két asztaltársaság keveredett szóváltásba. Az egyik vádlott egy ponton felpattant, és egy széket próbált hozzávágni az egyik sértetthez. Az

elkapta a szék lábát és azt tartva védekezett.

Egy másik sértett a támadót próbálta lefogni. Ekkor a másik vádlott is beavatkozott, ököllel megütötte a sértettet, majd végül a földre zuhantak. A székes támadó felkapott egy másik széket, a mellette álló sértettre sújtott, aki szintén a földre esett. A másik vádlott is megütötte a földre került sértettet a székkel, annyira, hogy annak kitört a lába.

Az egyik sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett,

életét kizárólag a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

A súlyos sérülések kialakulásának reális lehetősége a másik sértett esetében is fennállt, annak elmaradása a véletlennek volt köszönhető, írja az ügyészség közleménye.

A Fővárosi Főügyészség a verekedés legelejéről közölt felvételt a biztonsági kameráról, csak az kattintson, aki bírja az ilyen látványt.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2018. június 15.
Munkaszervezők és az egyik munkás között alakult ki a vita, amelynek során a 26 éves vádlott megütötte a munkást, apósa pedig ezt elhallgatta a kiérkező mentők elől; az ügyészéség mindkettejük ellen vádat emelt.
2018. november 30.
Az ittas vádlott belekötött egy társaságba egy Kőbányai úti szórakozóhelyen, majd a társaság egyik tagját késsel életveszélyesen megsebesítette. A vádlott 8 évig tartó szabadságvesztést is kaphat – derült ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.