A What’SAP (az utótag a szociálisan elkötelezett művészetek elnevezéséből ered) partnerségben a magyar szervezet mellett a cseh Archa Thetra, a francia Compagnie DK-BEL és a szerb Kulturanova művészeti egyesületek vesznek részt. Közös bennük, hogy mindegyik valamely hátrányos helyzetű társadalmi csoporthoz tartozó fiatalokkal foglalkozik, amiben különböznek, az pedig a módszertanuk – mondta el lapunknak Móga Piroska, a nemzetközi projekt összművészeti vezetője. A projekt távlati célja, hogy a szociálisan elkötelezett művészeti gyakorlatokra Európa-szerte egyedülálló és elismert szakmaként tekintsenek.
A művészeti szervezetek együttműködése éppenséggel a módszertancserén, új technikák felfedezésén alapszik, ami elősegíti az erősebb bekapcsolódást a kultúrák közti párbeszédbe és a szociálisan elkötelezett alkotásba. Míg a magyarok módszertana a komplex színházi nevelés (TIE), addig a franciáké a táncon és a mozgásfejlesztésen alapszik, a csehek a dokumentarista színház, a szerbek pedig a divided theatre (magyarul leginkább a „részvételi színház” kifejezés áll közel) eszközeivel dolgoznak.
A What’SAP több pillérből áll tehát, elméleti, gyakorlati és alkotási folyamatot is magába foglal. A szervezetek mindegyike delegált művészeti vezetőt és gyakornokokat egyaránt a programba, ugyanis annak fontos része az is, hogy képzési lehetőséget nyújtson az érdeklődők számára – emelte ki Móga.
Első évben a résztvevő országok szakmai tudásmegosztására került sor, ezt pedig a csoportok folyamatos konzultációja mellett terepmunka követte hátrányos helyzetű fiatalokkal a második évben – számolt be Móga Piroska. A projekt záróakkordja egy kéthetes közös tábor Budapesten – ez jelenleg is zajlik –, aminek része, hogy a különféle országokból származó résztvevők – művészeti vezetők, gyakornokok és a fiatalok – együtt hoznak létre egy színdarabot, amit be is mutatnak a nagyérdemű közönségnek.
A hazai csoport művészeti vezetőjének a józsefvárosi Horváth Kristóf, alias Színész Bob slammert kérték fel, akinek nem mellesleg széles körű tapasztalata van a hátrányos helyzetű gyerekekkel való együtt alkotásban. (Korábban már készítettünk vele interjút:)
A Pro Progressione csapat tagjai a terepmunkát a borsodi hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó InDaHouse Hungary Egyesület közreműködésével Hernádszentandráson végezték 10 hónapon át, 10 roma fiatal részvételével, ez a folyamat szolgálta a fiatalok felkészítését a táborra is. „Nagyon fontos szempont volt, hogy ne csak belecsöppenjünk hirtelen a gyerekek életébe a tábor alkalmával, hanem előtte megismerjük őket és elnyerjük a bizalmukat. Tulajdonképpen közösséget építsünk velük” – fejtette ki Móga Piroska.
A négy országból összesen 20 hátrányos helyzetű fiatal érkezett a táborba, de a terepmunka alkalmával sokkal többekkel dolgoztak együtt – mondta el a projektvezető. És persze még több fiatalhoz szeretnének eljutni; ezt a célt szolgálja a közösen megalkotott előadás is, amit lehetőleg minél több helyen – kis színházakban, tantermekben – előadnának, ennek célja pedig a kissé elkoptatott kifejezéssel élve: érzékenyítés – ez annyit jelent, hogy legyünk tekintettel egymás határaira, fogyatékosságaira. Az előadás e héten csütörtökön, július 28-án debütál a Szentendrei Teátrumban, majd másnap Hernádszentandráson, a TeatRom fesztiválon mutatják be.
Hogy különféle módszertanok és különböző kultúrák, társadalmi csoportok találkozása történik a színpadon, ez az előadásból jól kitűnik (pontosabban a próbán látottakból), még sincs szó ezek összecsapásáról, összeütköztetéséről, sokkal inkább azok egymáshoz közelítése kerül fókuszba, így nem a távolság kap főszerepet, hanem éppen annak ellenére a közelség, a közösség.
Senki ne számítson klasszikus shakespeare-i darabra, ennek szemlélete merőben más. Az ösztönökre, az önkifejezés valódi szabadságára, a résztvevő-szereplő megéléseire, érzelmeire, hangulatára építik a játékot, fontos szerephez jut a tánc. „A mozgáson keresztül mindenki szembesülhet azzal, hogy a másiknak milyen akadályai vannak az életében, mire képes abban a testben, amiben van, és ez érzékenyít. A lényeg tehát az, hogy a művészet legyen egy közös nyelv, amivel minél közelebb kerülünk és eljutunk egymáshoz” – foglalta össze Móga Piroska. Az előadást végső soron az ember és ember közti távolság áthidalása ihlette.
A próbát megelőzte egy workshop, amit a francia egyesület tartott, a művészeti vezetőjük, Bulbulyan Sophie instruálásával. Ők kerekesszékes emberekkel foglalkoznak és táncolnak együtt. Az alkalomra meghívták a MexDance csapatát, ami egy négyes hölgykoszorúból álló kerekesszékes tánccsoport. Abból kaphattunk ízelítőt, milyen megtapasztalnia a kerekesszékkel élőknek és ép társaiknak egymás határait együtt táncolás közben, hogy mindannyian teljes lényükkel részt vehessenek a csoportos munkában. A feladatuk az volt, hogy 8-10-es csoportokba szerveződve kellett megalkotni egy koreográfiát, aminek során a csoport fele hidat képezett, összeérintve valamely testrészeiket, a másik fele pedig áttáncol a híd alatt, felett. A kreatív energiák csak úgy cikáztak.
A csoporttáncok alatt más-más (előre nem egyeztetett) zene szólt, de a résztvevőknek nem okozott gondot, hogy annak ritmusához hangolják a mozgásukat. A hirtelenjében összedobott koreográfiákból, a résztvevők egymáshoz viszonyulásából és a feladathoz állásából csodálatos érzelmekkel teli minielőadások születtek, amik még a humort sem nélkülözték. Külső szemlélőként az volt a benyomásunk, az áthidalás nemcsak fizikai szinten, de lelkileg is megtörtént.
Nyitókép: Karancsi Rudolf
