MÁV-területek 99 évre szóló magánkézbe adásával oldaná meg Lázár János és az Építési és Közlekedési Minisztérium a főbb budapesti és vidéki pályaudvarok fel- és megújítását. A MÁV nemrég pályázati felhívásokat tett közzé több kisebb és 9 nagyobb vidéki állomás mellett Szeged, Győr, Debrecen, illetve Budapesten a Keleti, Nyugati, Déli és Kelenföldi pályaudvar felújításának céljából. A konstrukció értelmében a nyertes pályázó vasúti területeket kap meg 99 évre, ahol kereskedelmi céllal épületeket használhat/építhet, cserébe megújítja az állomásokat és környezetüket.
A (nyilvános) felhívás január 31-ig ad határidőt a jelentkezőknek, ami elég rövidnek tűnik, miközben számos dokumentumot, igazolást be kell addig szerezni. Az elbírálás február 28-áig történik meg.
Vitézy Dávid közlekedési szakértő, a Podmaniczky Mozgalom politikusa, Lázár János szenvedélyes vitapartnere egyszerűen csak évszázados ingatlanpanamának minősítette az ötletet a Facebookon. Szerinte ilyen mértékű fejlesztéseket meghirdetni komolytalan hétoldalas pályázatok keretében. A befektető úgy kap meg épületeket, hogy nincsenek elvárt fejlesztési garanciák, tehát, hogy az állam mit kér cserébe kötelező jelleggel: „a kiírásokban nem szerepel semmilyen városfejlesztési vagy vasútfejlesztési előírás, így a magáncégek szabadon gazdálkodhatnak az ország legértékesebb vasúti ingatlanaival”.
A kiírás szerint a MÁV projektcéget alapít, amibe apportként beviszi az ingatlanokat, majd a kiválasztott pályázó együttműködési megállapodás keretében tőkeemeléssel tulajdont szerez a projektcégben – így marad papíron minden az állam kezében. A pályázó ingyen hozzájuthat tehát MÁV-épületekhez 99 évre, amely majd felújítva visszakerül az államhoz szintén ingyen – bár egy most felújított épület már 15 év múlva is újabb felújításra szorul majd, tehetjük hozzá.
„A kiírások semmilyen megkötést nem tartalmaznak a város fejlesztésére és a jövőbeni vasúti forgalomra, funkcionalitásra vonatkozóan. Sőt, ami a legnagyobb baj: azt sem tartalmazzák, a pályázók hol és mit fejlesszenek ezeken a hatalmas területeken, amelyek kiterjedése összesen 89 hektár, vagyis meghaladja a szűken vett Belváros méretét. ‘Természetesen’ a pályázatot sem a kerületekkel, sem a Fővárossal nem előzte meg semmilyen egyeztetés”, teszi hozzá Vitézy.
Lázár az ATV-ben reagált a vádakra, szerinte nem kell izgulni, ez egy win-win szituáció, jól jár vele az állam és a befektető is. Emellett megígérte, tárgyalni fog a Fővárossal és az érintett kerületekkel is. Szerinte funkciókkal kell ellátni a ki nem használt épületeket a pályaudvarokon. A magántőke bevonására a Müpát hozta fel, amely „mégiscsak Demján Sándor pénzéből indult”. (Speciel az első Fidesz-kormány alatt létrejött Trigránit és az állam közti ún. PPP-konstrukciót, amely papíron ugyanilyen win-win szituációt ígért, 2011-ben a kormány fel akarta bontani, és a G7 azt mutatta ki, hogy az építkezés szerződéses költségei miatt nagyot bukik az állam – 30 éves szerződést kötött már az MSZP-SZDSZ kormány 2005-ben a céggel, amelyben a devizakockázatot az állam állta, így 2035-ig 106,5 milliárd forintot bukik az állam a konstrukcióval – 2005-ös árakon számolva.)
Lázár Bécset hozta fel hasonló példának, Vitézy azonban másként látja: „Ausztriában a szövetségi államvasút és Bécs városa közösen tervezte meg a városfejlesztés minden részletét a közérdek által vezérelten: vasútfejlesztés, megfizethető lakások, új városközpont és park. És aztán egyesével a konkrét tervekre vontak be befektetőt, például a pályaudvar közpénzből megépült kereskedelmi helyiségeinek működtetésére egy üzemeltetőt, aki bérleti díjat fizet. A konkrét kiszabályozott telkekre egy-egy hotelt vagy lakóházat építő vevőt, aki azt és oda építette, ami a városnak kellett.” Tehát sokkal megfontoltabb eljárás volt, a résztvevők szoros együttműködésével.
Vitézyhez hasonló érvekkel támadja a pályázatot Pikó András is, és egyeztetést sürget. „Ha ez a kormányzati kiírás így marad, az ingatlanbefektető várhatóan azt csinál majd ezeken a területeken, amit akar. Küzdeni fogunk azért, hogy ez ne így legyen. Józsefváros átfogó városfejlesztési stratégiával rendelkezik, ami lépésről lépésre, a lakókkal egyeztetve halad abba az irányba, hogy a közterületeink és az egész kerület minél emberközpontúbb és otthonosabb legyen. Egy ilyen döntésről a kormánynak is egyeztetnie kell az érintett kerületekkel és az ott lakókkal, még akkor is, ha egy állami területről van szó.” Más kérdés, hogy a Pázmány Campusszal kapcsolatos, Lázár által ígért egyeztetések sem valósultak meg.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf