Az édesapja szobafestő, restaurátor, díszítőfestő és festőművész volt, az édesanyja pszichológus. Intenzíven telt a gyerekkora?

Kispesten születtem és nevelkedtem, csodálatos, élményekben gazdag gyerekkorom volt. A szüleim táborszervezőként vették ki a részüket a közösségszervezésből. Velem együtt zömmel cigány fiatalok jártak ezekbe a táborokba, ahol a roma identitással és kultúrával ismerkedhettem, barátságokat köthettem. Egyik-másik táborban állami gondozott gyerekek fordultak meg, nagyon jó volt velük a kapcsolatom. Édesapám a Roma Parlamentben roma klubot csinált, kéthetente jöttek a fiatalok, azóta sokuk meghatározó alakja a roma közösségnek. Édesanyám önismereti táborokat csinált. Ebben a miliőben nőttem fel.

Hogyan emlékszik vissza az állami gondozott gyerekekre? 

Nem ismertem a hátterüket. Velük nőttem fel, magától értetődően éltem meg a velük való közeget. A bátyámnak van erről története inkább, mint mesélték, egy időben lakott is nálunk egy kissrác. Igazából sok-sok fiatal fordult meg az otthonunkban, a lakásunkban pezsgő, közösségi élet zajlott, nagyon szerették a szüleimet. Amikor a bátyám kamasz volt, édesanyám a Romaversitast vezette, s történt, hogy egyik délután húsz-huszonöt ember tartózkodott nálunk, köztük a később a Fekete vonat zenészeként ismertté vált Beat, aki jóban volt a bátyámmal. Fogytak az emberek, mindenki ment a dolgára, Beat maradt, s meglepődött, amikor beállított az édesanyám. Abban a tudatban élt, hogy a lakásunk egy ifjúsági klub. Egy darabig nagyon jó volt a gyerekkorom.

Mi történt?

Nem szívesen beszélek róla, a mai napig fájó emlék. Édesapám szervezett egy kirándulást, ahol történt egy szkinhedtámadás, nyolc szkinhed megverte a bátyámat. Ez hatalmas törést, fordulatot jelentett az életünkben, a felhőtlen gyerekkor ezzel lezárult, új, kevésbé barátságos világ köszöntött be. A bátyám traumája mostanáig kihat az életünkre.

Megváltozott az emberi jóságba vetett hite?

Úgy mondanám, hogy előtte nagyobb bizalommal voltam az emberek iránt, ma jóval óvatosabb vagyok.

Unokatestvére Csányi Sándor színművész. Hatással volt ez a pályaválasztására?

Határozottan állíthatom, hogy igen. 10-11 éves lehettem, emlékszem, felugrott hozzánk, lelkesen beszélt a színházról, az ott tapasztalt élményeiről. Nagyon megfogott, tetszett, felkeltette az érdeklődésem a színművészet iránt. Fogalmam se volt, mi ez az egész, de azt éreztem, hogy érdekel, s a jövőben én is szívesen csinálnám. Egyik nyáron volt egy többféle tematikából álló Soros-tábor, ahol édesapám tartotta a roma kultúra tábort, Nyári Oszkár (a Karaván Színház vezetője, a Kaposvári Csiky Gergely Színház színésze) pedig a kamaszgyerekeknek a színjátszós tábort, amit távolról figyeltem és csodáltam. Odaálltam Oszi elé, hogy be szeretnék szállni, ő a koromra hivatkozva elutasított. Pár évvel később azonban részt vehettem egy Nyári Oszi szervezte produkcióban. Nem voltam jó tanuló, a tanuláson kívül minden egyéb érdekelt, például egy időben bokszoltam, viszont a színészet adott értelmet, célt az életemnek, kijelölte az utam.

Könnyen indult a pályája?

Felvettek Kaposváron a főiskolára, maximális pontszámmal. Fantasztikus közegbe kerültem, remek volt a közösség, hamar megtaláltam mindenkivel a hangot, jól beilleszkedtem. Az első évben egy évfolyamtársunk, Horváth Gáspár Sebestyén tragikus hirtelenséggel meghalt, majd rá pár hónappal egy másik osztálytársunk, Basity Petra is életét vesztette. Ezek a szörnyű tragédiák mélyen megrendítették, ugyanakkor összekovácsolták a társaságot. Szakmailag sokat adott a főiskola.

Mindig is szabadúszó színész volt. Önszántából?

Szerettem volna szerződést kapni, elszerződni egy színházhoz, nem sikerült, bár majdnem az összes osztálytársam kapott szerződést. Nem gondoltam, hogy én vagyok a legjobb, de a visszajelzések alapján úgy éreztem, hogy jó vagyok. Kisebb-nagyobb produkciókban vettem részt, független színházakkal működtem együtt, majd a Budaörsi Latinovits Színházhoz kerültem, egy meseelőadásra ugrottam be. Az igazgató egymás után hívott, kis idő múltán azon kaptam magam, hogy évi négy-öt bemutatóm van. Aztán igazgatóváltás következett, megijedtem, hogy most mi lesz, és hát az történt, hogy jobb lett. Életemben először éreztem, hogy jól keresek, megbecsülnek, a helyemen vagyok. Egyik alkalommal érdeklődtem a művészeti vezetőnél, hogyan alakul a következő évad, megnyugtatott, hogy marad a három előadás és jön egy új. Ezzel mentem neki a nyárnak. Szeptemberben és októberben kaptam az sms-eket, hogy az előadás technikai okokból elmarad, bementem a színházba, ahol minden magyarázat, bocsánatkérés nélkül azzal fogadtak, hogy levették az előadásokat. Méltatlan eljárásként éltem meg.

Hogyan alakult a szakmai élete tovább?

Úgy éreztem, befejeződött a pályám, próbálkozom és semmi nem sikerül. Egy gyermekotthonban kötöttem ki, hét éven keresztül voltam szabadidős programszervező és nevelő. Összeszedtem magam, s végül nem hagytam fel a színészi pályával, a TÁP Színháznál léptem fel. Ebből is lett munkám, a Trafóban játszottam az Utas és holdvilágban. Egy csoda folytán megvalósult egy barátommal, Ponczók Attilával közös, régóta dédelgetett ötletünk. Egy este eldöntöttük, elég a szöszölésből, itt az ideje, hogy csináljunk valamit. Kitaláltuk, hogy beszélünk a gyerekkori barátainkkal, Farkas Andris és Bordás Robi operatőrökkel. Bogdán Árpi pont a boxedzésre fotózni készülő Robinál volt, eljött vele a terembe, ami olyan hatást tett rá, hogy úgy döntött, majd ő megcsinálja a filmet. Bogdán Árpi, Bordás Róbert és a SpeakEasy csapatával elindult a forgatás. Ebből született meg a Gettó Balboa, ami 2018-ban a Magyar Filmszemlén megkapta a legjobb magyar dokumentumfilmnek járó díjat.

Önbizalmat adott, hogy megvalósult egy álom?

Igen, nagyon. Egy időben, mint említettem, tényleg azt mondtam, hogy ez ennyi volt, nem vagyok színész; az a színész, aki játszik. Majd jött egy telefonhívás, az RTL keresett a Drága örökösök sorozathoz szereplőt, megmentett, fellélegezhettem. Bár őszintén megmondom, önbizalomhiányom soha nem volt.

A Hámori Barbara rendezte Drága örökösök népszerűséget hozott önnek.

Nap mint nap felismernek, fotózkodnak velem az emberek, nagy szeretettel állnak hozzám, közelednek felém. A sorozat által egy egész ország, de még a határon túli területeken élők is megismernek, szörnyen jólesik, büszke vagyok rá.

Volt olyan szerep, amit elvi okokból utasított vissza?

Régebben ajánlott az egyik színház főszerepet egy roma karakter eljátszásához. Nem vállaltam, abban az időszakban azt vártam, hogy ne csak roma figurákhoz keressenek meg, nem akartam beleragadni abba, hogy állandóan cigány karaktereket játszom. Kevés olyan rendező akad, aki bátran vállalná, hogy roma színészeket kér fel nem tipikus roma szerepekre, teszem azt, egy banki dolgozó eljátszására.

Idén megkapta a Balogh Lajosról elnevezett Balogh Paci-ösztöndíjat. Milyen anyaggal készül?

Önálló estet, verses előadást tervezek, magyar és roma származású költők verseit mondom majd a létezés tematikájára felfűzve. Ebben Balog Gusztáv lesz a segítőtársam, aki zenélni és énekelni fog mellettem.

Hogyan került a Független Színházhoz?

A Független Színház vezetője, Balogh Rodrigó szerepet ajánlott a Falunap című produkcióban, s ez olyannyira jól sikerült, hogy később, amikor újra találkoztunk, abban egyeztünk meg, folytatjuk az együttműködést. A Független Színháznál azt éreztem, hogy otthon vagyok, megélhettem, hogy roma emberek csinálnak cigányokról előadást, nem pedig nem romák a cigányokról. Rodrigóéknál értjük egymást, bármilyen téma vetődik fel, minden egyértelmű és világos. Közösségi bizalom és összetartás alakult ki a társulatban, a Független Színháznál összeér a szakmaiság és a személyes szimpátia. Például a Drága örökösökben egy roma családot alakítunk, Hága Fruzsina, Nyári Oszkár, Pápai Rómeó, Rácz László és én, s az első forgatási napon azt a rendezői utasítást kaptuk, hogy játsszunk kicsit romásabban. Egymásra néztünk, hogy na, ennyi különböző karakter hogyan csinálja romásan? Iróniával kezeltük a helyzetet. Ha egy cigány rendező mondja ugyanezt, nem érzem az utasítást kínosnak. Értettük, mire gondolhat, a nagyobb gesztusokra, érzelmekre, viszont ezek a többségi társadalom felállította sztereotípiák, nem sok közük van a valósághoz.

Küldetésként éli meg a Független Színháznál töltött időt, hogy a jó és emlékezetes színészi játékon túl nem kevéssé fontos a társadalmi üzenet?

Igen. Fontos témákat dolgozunk fel, amelyek egy része szőnyeg alá van söpörve. A mi feladatunk, hogy ezeket a felszínen tartsuk, a játékunkkal bemutassuk a cigányság történetét, alakjainak kudarcait és sikereit, traumáit és boldogságát, egyszóval azt, hogy mit jelent, jelentett cigánynak lenni tegnap és ma, azt, hogy mi, cigányok, kik voltunk és vagyunk.

Fotók: Mile Máté