Virágos gyeppel dobják fel a városrészt

2025. október 21.

Megújul a fasor a Barossban

Új fákat ültetnek és a zöldsáv is megújul a Baross utca végén, azonban a hajtány kihelyezése még várat magára.

Október második felében kivágják a Baross utca Orczy úti végénél található fasor rossz állapotú fáit, pótlásukat még az idei évben elvégzik – adta hírül a Rév8. A Facebook-oldalukon az áll, hogy egy 42 fajt tartalmazó gyepfelületet is kialakítanak.

A 2023-as kerületi részvételi költségvetés egyik nyertes ötlete az érintett terület parkosítása. Az elképzelés szerint az ott futó, Budapest első normál nyomtávú villamosának maradvány vágányát is újjáélesztenék, játékos funkciót kapna: kézi hajtányt helyeznének a sínekre, amit bárki kipróbálhat.

A teljes tereprendezéssel a parkolási lehetőség megszűnne a területen.

A sínek jövőjét illetően egyelőre az előkészületek zajlanak – tudtuk meg a Józsefvárosi Önkormányzat sajtóreferensétől, Békesi Zsuzsától. Az átalakítási folyamat többszereplős, a BKK, a BKV, a Budapest Közút és a Fővárosi Önkormányzat közreműködése is szükséges hozzá, ami meglehetősen bonyolulttá teszi és lassítja az előrehaladást a tervezésben. „Ennek a bonyolultságnak a kerület és az itt élők, közlekedők is az áldozatai” – írta lapunknak Békesi Zsuzsa. A Főváros döntésére, hogy a kerületi önkormányzat elültethesse a zöldsávban a vadvirágos fűmagot, 1 évet kellett várni.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
A II. János Pál pápa téren átalakult a közlekedés, két iskola kapott védett utcarészt, és a közlekedésbiztonsági módosítások is megtörténtek – már csak be kell lakniuk a teret az iskolásoknak, a szülőknek, gyalogosoknak, és az autósoknak is.
2026. szeptember 03.
Szeptember 5-én, szombaton délutántól megnyílnak a közösségi kertek a látogatók előtt, kertbejárásokkal, műhelyfoglalkozásokkal, kertmozival is várják az érdeklődőket.
2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.

További cikkek

2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.
2026. szeptember 01.
Az önkormányzat ismét meghirdette pályázatát a józsefvárosiakért tevékenykedő civil szervezetek részére.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.