100 éves sínek

2025. július 27.

Múzeumi tárgyon taposunk a Baross utca végén

A Józsefvárosi Múzeum a be nem gyűjthető emlékeket is nyilvántartja: a Baross utcai villamos emlékét őrző vágányok centenáriumára emlékeztek.

Néhány napja tette közzé a Józsefvárosi Múzeum a Facebook-oldalán, hogy éppen 100 éves az a pár sín az Orczy térnél, ami megmaradt Baross utcai villamos végállomásából.

„Budapesten 1887-ben keskenytávú kísérleti járat indult a Nyugati és a Király utca között. 1889-ben pedig a VIII. kerületben megnyílott az első igazi villamosvonal, ami a Köztemető úttól (Orczy tér) indult és a Stáczió (Baross) utcán át vezetett az Egyetem térig, később pedig egészen az Eskü (Március 15.) térig. A háborúban megsérült vonalat 1953-ban felszámolták, s mára csak pár szál sín a Shell-kút utáni parkolóban és egy régi épület emlékeztet rá a Baross kocsiszín sarkán, az Orczy-téren” – így idézte fel nekünk a kezdeteket a villamosközlekedés kutatója, Fodor Illés:

Mára a Shell-kút is múlté, de a régi sínek még mindig ott vannak a parkoló autók alatt a végén a 100 éves váltóval.

Hogy mi lesz a sorsa a a síneknek, nem tudni. A 2023-as józsefvárosi részvételi költségvetés egyik ötlete volt a máig rendezetlen közterület rekonstrukciója, zöldítése. Volt egy másik ötlet is, ami végül nem került be versenybe, pedig nagy tetszést váltott ki ez egyik ötletfejlesztő műhelyen, ez így hangzott:

Vissza a jövőbe! kézihajtányt az Orczy téri muzeális sínekre.

Itt találhatók a sínek

Ennek máig megtalálható a részletes leírása, az is, miként képzelte az ötletgazda:

„A síneken ma autók parkolnak, ipari műemléki védelemben nem részesülnek. A sínek olyan értéket képviselnek, amelyeket egy lehetséges térrendezés után is meg kell őrizni. Az ötlet egy olyan térrendezési terv elkészítésére tesz javaslatot, amelynek során megszűnik a kérdéses terület parkoló funkciója, rekreációs célú park jön létre. A sínek új, játékos funkciót kapnak, úgynevezett kézi hajtány próbálható ki rajtuk, amely a Shell-kútig menne. A sínek környékén zöldítés valósul meg. Az ötlet kiválóan alkalmas partnerek – és így egyben – források bevonására, hiszen együttműködőként felmerül a Közlekedési Múzeum és a Siemens is, mint az első villamosok gyártója. Egy ilyen partnerség keretében akár egy régi villamoskocsi kiállítótérként, közösségi kávézóként is hasznosulhat.”

Ilyen kézihajtányon roboghatnánk a százéves síneken

A sínek egykor a Orczy téri végállomás előtt értek végig, ami most a Baross kocsiszínnek ad otthot. A volt állomásépület és a remíz maga is múzelis érték, de a sorsa ezeknek is bizonytalan.

Nyitóképen a százéves váltó – Fotó: Dombovári Márton / Józsefvárosi Múzeum

Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 14.
Elkötelezett Fortepan-rajongóként időről időre ellátogatok a Pro Urbe Budapest díjas csapat weboldalára, ami elég egyedülálló ingyenes online közgyűjtemény, Európa-szerte nincs párja. Józsefvárosi helyszínekre vadásztam – segítsen nekünk újabbakat is felfedezni!
2024. május 09.
Május végén bezár a Shell-kút a Kálvária téren. Eltüntetése nem ígérkezik egyszerűnek – erről a Shelltől számos részletet tudtunk meg –, de az év végére befejeződhet.
2023. december 23.
Best of 2023 – videók. Az egyik legnézettebb idén a kerületi remíz történetéről szólt.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.