Most már egy kicsit rajongani szeretnék. Érted, Angéla?
Nem akarom flegmába’ nyomni. Bírja már ki valaki, hogy lógok rajta. Egy-két hétig legalább.
Mert most mi van? Te is látod. Húzogatjuk ezeket jobbra, egyiket a másik után, aztán leoltjuk őket valami szar szöveggel, kicsit alázós legyen, az a lényeg, és jönnek, mint a pincsik. Te mutattad, igazad volt. Minél jobban rúgod, annál inkább könyörög – fú, de unom. És nem elég neki egy éjszaka vagy kettő, pitizik a harmadikért, mintha kíváncsi lennék rá. De ha még csak pitizne, van rosszabb is. Volt mondjuk az az idióta Dini, emlékszel? Na, nem is meséltem, mert akkor nyaraltál a Zsocóval meg éppen rosszban voltunk, mert lenyúltad a lakkcsizmámat, amikor meg pont kellett volna, mindegy, az a lényeg, hogy a Dini, az még azt is kérte, hogy verjem meg. Érted, ott ülök félmeztelenül, most nem is mondom már hogyan, de azért inkább egész csórén, na jó, rajta, igen, erre aszondja, üss meg, Meli, ne féltsél. Annyira ideges lettem erre, Angi, hogy felpofoztam ott helyben. Tudod te, hogy nem vagyok egy verekedős, még egy gyereket sem ütöttem meg, azokat is csak simogatom, a kutyákat is, ismersz, még a margarétát is simítom tavasszal, mer’ az anyám szerette a margarétát, és arra gondolok, őrá meg a szagára, meg ahogy azt mondta, hogy „Melikém, kis angyalom”, de a Dinit ott ültömben felpofoztam, magamra se ismertem közben, visítottam talán és ütöttem a fejét, csattant minden pofon rendesen a borotvált pofáján, és arra gondoltam, hogy nesze, nesze, nesze, hát nem hiszem el, hogy neked is ez kell meg mindegyiknek, hogy ez milyen undorító már, mér’ nem kell nekik, hogy szeressék őket?, annyira fárasztó megalázni mindet, és emiatt vertem vagy öt percet, basszus, Angéla, az nagyon sok, tényleg sikítottam is az idegtől, erre bazmeg, mi történt? Az a fasz elélvezett. Annyira kiakadtam, hogy rögtön utána letiltottam mindenhonnan, de nem érdekelte. Hetekig üldözött, hogy még, Melikém, légyszi, még. Meg hogy szeret. Mondtam is magamban, pont ez a szerelem, amiről álmodtam, köszszépen.
Rohadna meg mind, Angi, de tényleg. Én akarok valakit, aki nem ez a szar. Aki kibírja, hogy szeretem. Mit szeretem, rátapadok a műbőr dzsekijére, mint a patent. És még akkor sem rúg el magától. Még az se kell, hogy visszaimádjon, esküszöm, csak ne gyűlöljön, és ne nézzen egy ótvar bogárnak vagy gilisztának, mer’ nem bírok leszakadni róla. Az se érdekel, mit akar az ágyban, előadok bármilyen műsort, csak hagy’ öntsem rá egyszer az egészet: hogy belebújok a ruhájába a metrón, vagy alábújok a pólójának és odaszuszogok a borotvált mellkasába, meg susogok a fülébe, hogy szeretlek meg kívánlak, és odanyomom a hasam a hasához vagy a gatyájához, attól függ, milyen magas, de nem egyszer, hanem folyton, érted, és megfőzöm az ételt, amit szeret, és állandóan átölelem, amikor csak lehet, és puszilom a nyakát, nyalom a fülét, harapdálom a száját meg olyanokat mondok, hogy gyönyörű vagy, imádom azt a… mittudomén, majd kitalálom, hogy mit, a karodat, a hátadat, a műbőr dzsekidet, a seggedet, az ujjaidat, azokkal folyton bütykölöd a telefonod, nyomod a lájkokat, szexi. És az is szexi, ahogy iszod a sört, csak féltem az ajkadat, a végén még megvágja a doboz, túl durván bontottad fel. És csináltam lecsót, vagy paprikás krumplit, vagy tükörtojást, vagy izét, sertésszűzt, nesze, egyél már, aztán vetkőztess le, vagy majd én téged, mindent lehúzok és kigombolok, ne fáradjál, én élvezem, és utána fogjál meg, és helyezzél el magadon, ahogy akarod, nekem attól jó, hogy hozzám érsz, a többi nem számít, csak lécci, ne hagyj magamra, egy kicsit ne. Menjünk el anyádhoz, az is jó, bár valami buli azér’ jobban esne, vagy vigyél a parkba, bánom is én, de ültess az öledbe, húzzál magadhoz, fogjad a kezem, és bírd ki, könyörgöm, csak egy kicsit bírd ki, hogy megfojtalak. Tudom, ez lehetetlen. Megmondtad te is, Angéla, meg mindenki, vak se vagyok, ilyen vagy nincs, vagy úgy megun, hogy örüljek, ha nem végzem a lépcsőházba’ kikergetve, hát még a disznónak se tesz jót, ha túletetik moslékkal. Hallottam ám! De azért na: nem lehet, hogy egyvalaki, egyetlen ezen a szaros világon olyan debil, hogy kibírja, ha imádják? Szerinted… szóval… lesz egyszer mégiscsak valami jutalom? Ennyi reménytelen törpefaszú után? Most őszintén! Mondd meg nekem, Angéla, hány férfival kell ekkora gecinek lennem, hogy végre egyetlen egy kicsit elviselje, hogy semmi mást nem akarok, csak őt?
Nyitókép: Mile Máté