„Hosszadalmas, sok érzelmi hullámmal tarkított időszak volt, de végül találtam olyan állást, ahol sok pedagógusként szerzett tapasztalatot is kamatoztatni tudok majd, és jobban megbecsülik a munkámat” – mondja el lapunknak Gábor-Rácz Berta.

Az egykori pedagógusnak a pályaváltás, a munkakeresés nagyon sok önreflexióval járt, mert a beadott önéletrajzok száma közel nem egyezett meg a visszaérkező reakciókkal. Hiába fiatal és budapesti, sok cég nem is jelzett neki vissza, ha nem találta alkalmasnak, de sok elutasítást is kapott.

Négy egykori pedagógus vállalta, hogy lapunknak elmondja tapasztalatait az álláskeresésről, pályaváltásról. Gábor-Rácz négy év tanítás után, a státusztörvény elfogadásakor azt mondta, „egy társadalmilag ennyire alulbecsült és alulfizetett rétegre ledobni egy ilyen bombát, az felér egy kivégzéssel”, majd otthagyta a tanítást.

Berta Beáta márciusig tanított a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban. Ott sokan mondtak fel, hat – szerinte véletlenszerűen kijelölt – kollégáját pedig kirúgták, mert részt vettek a polgári engedetlenségben.

Hegedűs József, a zenész, aki Hegedűs Józsiként lett ismert és népszerű, alapítványi iskolában tanított két évig, de nem bírta a mentális terheket és a fizetéséből sem jött ki.

Egy neve elhallgatását kérő, 20 éve iskolában dolgozó vidéki tanárnak a végső kiégését jelentette a státusztörvény, ezért már a tanév végén jelezte az iskolában, hogy elkezd állást keresni, és számítsanak rá, hogy valószínűleg nem tér vissza. Így is lett. Őt Katának nevezzük a cikkben.

Nem kapkodnak utánuk

Bár mind a négyüknek sikerült viszonylag rövid időn belül megoldania a megélhetését, hárman arról számoltak be, hogy nem kapkodtak utánuk a munkaadók.

Kata május végén döntötte el, hogy elkezd állást keresni, augusztus 16-án pedig beadta a felmondását (azaz lemondását, a közalkalmazottak lemondanak): nagyjából két hónap alatt tudott új munkát találni. Az álláskeresést nehezítette, hogy nem beszél angolul (ahogy legtöbb kollégája sem), illetve hogy a feltételeiből nem akart engedni: 25 kilométernél ne legyen távolabb a munkahelye, nem akart hétvégén, több műszakban és éjjel dolgozni, és a tanári fizetésénél kevesebbet keresni. A családsegítő szolgálatnál helyezkedett el, ugyanannyiért. „De nem leszek vezényelhető, nem dolgozom 48 órát egy héten, ha úgy adódik. És idegileg kevésbé megterhelő.”

Berta Beáta a tüntetések és a polgári engedetlenség egyik szószólója volt, interjúkat adott, felmondásának híre bejárta sajtót. Többen megkeresték, a legelső munkahelye is, egy nyelviskola. Oda ment dolgozni, április óta üzleti angolt tanít felnőtteknek. Budapestiként és angol szakosként helyzeti előnnyel indult. Más cégtől is kapott ajánlatot, a WizzAir például a profession.hu oldalon láthatta az önéletrajzát. Felmondása után márciusig dolgoznia kellett, ezért nem tudott az álláskeresésre koncentrálni, kért még egy hónap szünetet, hogy kipihenhesse magát. „Bár a nyelviskolában tanár vagyok, de ennek nem sok köze van ahhoz, amit korábban csináltam. Vezető tanárként céges tárgyaláson is részt vettem már, szintfelmérést csinálok, tanárokat interjúztatok.”

Hegedűs Józsi úgy döntött, nem is keres állást, ad egy esélyt annak, hogy a zenéből éljen (részben és áttételesen): koncertezik és megvalósítja régi álmát, nyit egy hangszerkészítő műhelyt. Ha ez nem hozna elég bevételt, C tervként használhatná a másik végzettségét, az építőiparban akár középvezető is lehet. A mostani körülmények között azonban előbb menne el pénztárosnak vagy targoncásnak, minthogy újra tanítson.

Ki nem használt potenciál

Bár Berta Beátának nem kellett sokáig keresgélnie, az iskolában maradt volt kollégái miatt máig nézegeti a hirdetéseket. Úgy gondolja, a legtöbb tanár nem látja át, mennyi potenciál rejtőzik benne, bár szerinte ezt a cégek már kezdik felismerni, például a multik szívesen alkalmaznak volt tanárokat. „Szemléletet kell váltani, el kell hinniük a tanároknak, hogy amikor érettségit szerveztek vagy osztálykirándulásra vittek 30 gyereket, akkor olyan készségeket szereztek, amiket más területen is tudnának kamatoztatni. Azonnal átlátnak egy problémás helyzetet, képesek felelősséget vállalni, gyorsan reagálnak. Sokszor mondják: Mi mást csinálnék? Én csak egy tanár vagyok. A fennálló rendszerben elhitték, hogy semmi másra nem jók, viszont mindent meg lehet velük csinálni.”

Beáta szerint sok tanár jó eséllyel tudna valamilyen asszisztensi, koordinátori vagy oktatáshoz kapcsolódó, például felnőttképzési területen munkát találni, ha merne elindulni ezen az úton.

Hegedűs Józsi sötétebben látja a vidéki tanárok helyzetét. Szerinte Békés megyében nem lehet a multikra alapozni, mert nincsenek, ahogy nagyobb cégek se. Hasonló lehetőségek vannak, mint amikről Kata is beszámolt: elhelyezkedni szociális területen hasonló pénzért az emberibb bánásmód reményében, vagy lejjebb adni végzettség tekintetében, és beállni valamilyen fizikai munkára. A szociális szférában, Kata tapasztalatai alapján, kifejezetten örülnek a középkorú, megbízható, diplomás embereknek, akiknek már nincs kicsi gyermekük.

„Valaki életét szebbé tedd”

Kinek mi hiányzik majd a tanításból? Hegedűs Józsi egy évig volt napközis tanár, majd egy évig osztályfőnök Iványi Gábor lelkész alapítványi iskolájában. Úgy fogalmaz, hogy „elég munkás volt a gyerekanyag”, de az iskolától megkapta azt a szabadságot, ami ehhez a munkához kell. Neki a legjobban a szeretet fog hiányozni. „Az, hogy szeretetből dolgozol, és azon gondolkodsz, hogy annak a pici gyereknek hogyan legyen könnyebb, tisztességesebb az élete, s az a munkád, hogy valaki életét szebbé tedd” – mondja, és hozzáteszi, ezt máshol nem kapja meg. Az osztályának megígérte, hogy meglátogatja még őket, de rendszeres kapcsolatot nem akar velük tartani, méghozzá az ő érdekükben. Bár nagyon szereti őket, úgy látja, jobb, ha kevésbé kötődnek hozzá, és meg se kottyan nekik, amikor új tanítójuk érkezik. Közben nehéz megküzdenie a benne lévő szomorúsággal és szégyennel. Erre a szülők is ráerősítenek, volt ugyanis apuka, aki megmondta, mennyire haragszik rá, hogy feladja.

Berta Beáta középiskolásokat tanított, és úgy érzi, sok minden, ami a tanításból hiányzik neki, pótolható. Minden hónapban találkozik az osztályával, átmennek hozzá, együtt kirándulnak, és a régi kollégáival is tartja a kapcsolatot. Az új munkahelyéről úgy gondolja, hogy „nem a lelkemet vette meg, csak a munkámat”, ezért mentálisan sokkal jobban érzi magát. Vannak opciói, sok esetben választhat, milyen feladatot vállal. Visszajelzéseket is kap a munkájáról, rákérdeznek, miben tudnak segíteni – ezek mind hiányoztak az iskolában. Gábor-Rácz Berta az egyetlen, aki nem tartja esélytelennek, hogy visszatér a tanításhoz. A személyisége részévé vált az, hogy pedagógus. „Olyan családban nőttem fel, ahol a nők mind pedagógusok, magától értetődő volt, hogy ezt a hivatást választom. Nem azért, mert ezt várták tőlem, hanem mert ezt éreztem magaménak. És annak ellenére, hogy – remélhetőleg csak egy időre – elhagyom a pályát, továbbra is pedagógusnak érzem magam. A gyerekekkel sok közös élményünk van, olyan sok mindent tanultunk egymástól. Hozzájuk majd még biztosan visszamegyek, ha csak látogatóba is.”

Nyitókép: Mile Máté – Szövegközi illusztráció: unsplash