Nemcsak Józsefvárosban volt általános régen, hogy decemberben sok-sok karitatív akciót indítottak civil, egyházi és szakmai szervezetek azzal a céllal, hogy a nélkülözőket megsegítsék az ünnep alkalmából. Ezek részben karácsonyfa-ünnepségek és kimondottan karácsonyi ajándékok voltak, de élelmiszerrel is támogatták a szegényeket, a gyerekeket pedig ruháztatták is, ami az ünnepeken túl is nagy segítséget nyújtott a rászorulóknak.

Az 1891-es Budapesti Hírlap, 1891. december 24-i és 29-i számában olvashatunk röviden arról, hogy „a pesti első bölcsőde-egyesület józsefvárosi és tabáni bölcsőházaiban a karácsonyfa-ünnepet e hó 28-án délután 3-4 órakor fogják megtartani s ez alkalommal száz-száz szegény gyermeket fognak téli öltözettel ellátni”.

Az első magyarországi bölcsőde 1852-ben nyílt meg, Majer István püspök és nagy-prépost, és Forrayné Brunszvik Júlia (Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda alapítójának unokahúga) támogatásával a mai Irányi utcában. (Brunszvik Júliáról józsefvárosi kezdeményezésre idén neveztek el teret, az egyik első magyar bölcsőde közelében a Nap utca és a Leonardo Da Vinci utcák által határolt területen.)

Ugyancsak jótékonykodó civilekről olvashatunk az 1885. december 25-i Budapesti Hírlapban, ahol azt írták, hogy „a Kőfaragó utcai Hilbert Károly-féle vendéglőben székelő legrégibb magyar asztaltársaság az év folyamán krajcáronkint összegyűjtött 20 frtnyi pénzkészletét 4 józsefvárosi szegény család közt osztotta föl egyenlően, s azt a karácsonyi ünnepekre adta át az illetőknek”. December 24-én pedig arról is írtak a lapban, hogy „a józsefvárosi jótékony nőegyesület e hó 22-én az Ősz utcai iskolában nyolcvan szegény gyermeket látott el ruházattal. A jótékonysági aktust megelőzőleg Horánszky Nándor egyesületi elnök mondott hatásos beszédet, mire Rémi Róbert társelnök és Hűvös József titkár hozzáfogtak a ruhák szétosztásához”.

Hogy a jótékonykodás kimondottan „menőnek” számított, arról az 1899-es Budapesti Napló december 23-i kiadásában olvashatunk egy érdekes cikket, amiben Józsefvárost és Erzsébetvárost követendő példaként mutatták be az olvasóknak:

„Nemes verseny. 

Verekedik egymással a Józsefváros és az Erzsébetváros és pedig hála istennek olyan terrénumon, ami áldás a szegény embernek. Úgy esett tudniillik, hogy a Józsefváros volt az a kerület, amely a legjobban ellátta a szegényeit. Olyan nagy társadalmi akciót fejtett ki a jótékonyság terén, ami igazán tiszteletreméltó. De Erzsébetváros se hagyta magát. Összeültek a kerület tekintélyes urai s hogy agyonverjék a Józsefvárost, elhatározták, hogy a kerület összes iskolásgyermekeinek téli ruhát adnak. Adtak is. Az bejelentették, kétezernegyvennégy gyerek van a kerületben, aki rá utalva a jótékonyságra s délután öltöztetés volt a szomszéd kerületben. Mind a kétezernegyvennégy gyerek kapott ruhát. Bár többi kerület is szólana bele a versenybe. A jövő évre már ne volna rongyos gyerek Budapesten”.

Az 1889-es karácsony sajnos több szempontból is hasonlított az ideire. Az újságok már írtak arról, hogy Budapesten is megjelent az addig felénk még nemigen ismert influenza – vagy ahogy akkor nevezték, orosz nátha (muszka nátha, villám nátha, orosz láz, nagy náthaláz, folyó-láz) – ami Józsefvárosban is sok áldozatot szedett decemberben. Ez volt az első modern influenza világjárvány, egyben a 19. század utolsó nagy pandémiája.

A másik szomorú párhuzam egy fiatal helyi képviselő halála, amiről több újság is megemlékezett. Visi Imre a Nemzet című lap felelős szerkesztője volt, Józsefváros országgyűlési képviselője, Budapest fővárosi bizottsági tag és iskolaszéki elnök, a magyarországi hírlapírók nyugdíjintézetének alapítója és alelnöke, aki szeptemberben betegedett meg. Róla még a bécsi sajtó is mint a magyar publicisztika egyik legrokonszenvesebb és legtiszteltebb alakjáról emlékezett meg.

Az 1900-as Budapesti Naplóban pedig olyan szép cikket találtunk A szegények karácsonya címmel, amit muszáj itt is hosszan idéznünk.

„Napról-napra általánosabbá válik az az akció, amit a tehetős és jólelkü emberek megindítottak arra, hogy legalább ez a karácsonyi hét ne legyen sanyarú a nyomorúságos emberek számára. Mindenki azzal hozza meg a maga áldozatát, amije van. A vendéglős ételt, a pék kenyeret, a hentes húst ad s igy minden oldalról összehordva, az ínség napjaira ekszisztencia terem sok szegény ember számára. Persze nem olyan, amilyenre vágyakozik és amilyet csak a munka képes megadni, de megvigasztaló annyiban, hogy minden jólelküség magától jön, jó szívvel, mindenféle hivatalos jótékonysági presszió nélkül. Fogadják el kölcsönbe. Ha egyszer majd ama szegény emberek lesznek tehetősek, akad számukra még mindig elég alkalom, hogy visszaadják a társadalomnak a mai segedelmet.

Csak arra igyekezzünk mindnyájan, akik számba tartjuk azt, hogy ma ki ad és ki kap segedelmet, hogy ne bántsuk meg senkinek az önérzetét. Adjunk behunyt szemmel és ne rójjuk föl a rovására senkinek azt, hogy manapság véletlenül abban az állapotban van, hogy nyúl a kenyér után s nemi az, aki a kenyeret odaadja a szükölködőnek. A jótékonyság csak igy igazán az az erkölcsi gyönyörűség, amit gondolkozás nélkül ir a javunkra a maga főkönyvében az Isten. — Budapest szegényeire, hála Istennek, sokan gondolnak már; s azoknak az adományoknak hosszú soráról kell beszámolnunk, amelyek mind arra szánvák, hogy nyugodalmas, csendes ünnepe legyen ebben a nagy városban a szegény embereknek is.

Budapest szivének dobbanását érezzük, hogy, végigtekintünk a humanizmus nagy munkáján. Hosszu statisztika szól immár a könyörületesség és a szivjóság cselekedeteiről. A józsefvárosi elöljáróság serényen dolgozik, hogy eloszsza a sok jótékony adományt, amit napról-napra azért bizarányosan adja ki minden szegénynek a maga részét. A legfőbb gondja az elöljáróságnak az, hogy az iskolás gyermekek el legyenek látva. Ezen a héten a kerület összes szegény gyermekeit ellátták téli ruhával.

(Ennél szebb mondatot nem irhattunk volna bele ebbe a cikkbe.) A Goldmann-féle tejből e kerületre naponkint kétszázötven liter esik. Ehhez a Józsefváros tejkereskedői még hozzáadtak naponkint százhuszonöt litert, tehát háromszázhetvenöt liter tej kerül naponkint kiosztásra. Száz litert a szükségházakban levő gyermekeknek küldenek. Minden gyerekre esik egy liter s azonkívül kapnak egy-egy zsömlét is a Glück Frigyes kétszáz koronás adományából. A többi tejet az iskolákba küldik s ott a szegény gyermekeknek osztják szét. A népkonyha is nagyon szépen dolgozik. Naponkint körülbelül százötven ember kap benne ebédet.”

A cikk megemlékezik néhány nagylelkű kerületi polgárról is, akik segítették a széleskörű akciókat: Rusz Mihály hentes a Magdolna utcából ezer utalványt küldött a helyi elöljárósághoz, melynek ellenében december 24-én délután 2 és 6 között mindenki hurkát, kenyeret és hurkalevest kaphatott a hentesboltban. A Futó utcai hentes, Temor János százhúsz adag töpörtyűt osztott ki a szegények között. A derék József körúti Schnell József vendéglős százötven utalvánnyal járult hozzá az akcióhoz, ez ugyanennyi karácsonyi ebédet jelentett. Forray Józsefné az Esti Újság szerkesztőségébe küldött húsz ebédutalványt, ezt is а VIII. kerületi elöljáróság osztotta ki. Egy „jólelkű asszony” a József körútról, név szerint Nérits Lászlóné huszonöt szénutalványt (ez utalványonként 25 kg szenet jelent) küldött a kerületi vezetésnek, hogy azt szétosszák a rászorulók között.

A 2020-as karácsony sem múlt el jótékonykodás nélkül, mi is beszámoltunk józsefvárosi karitatív akciókról, és a Partizán is adománygyűjtő ünnepi műsort szervezett a kerületi rászorulóknak, a Józsefvárosi Szolidaritási Alap is több százezer forinttal és tárgybeli felajánlásokkal gazdagodott. Csak az 1900-as Budapesti Naplót idézzük mi is: „Budapest szegényeire, hála Istennek, sokan gondolnak már”.

Szöveg: Pálinkás János; Képek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár; Fortepan