Egy népszavazás esetén 120 nap áll rendelkezésre a kellő számú aláírást összegyűjteni és leadni, hogy kiírhassák a referendumot. Az ellenzéknek azonban ennél jóval kevesebb idő alatt kellett ezt a feladatot teljesíteni, ugyanis a választások határideje is sürgette.
Áder János a lehető legkorábbi időpontot jelölte ki a 2022-es országgyűlési választásokra, ami április 3-án lesz. Ekkor szavazhatunk a kormány ún. „gyermekvédelmi” kérdéseiről is.
Az ellenzék a saját két kérdéséhez összegyűjtött 235-235 000 aláírást pénteken adta le, és Karácsony Gergely szerint
„jogi akadálya egészen biztosan nincs annak, hogy április 3-án meg lehessen tartani a népszavazást ezekről a kérdésekről is. Amennyiben a Fidesz adminisztratív úton megakadályozza, az egy újabb, nagyon erős üzenet lesz a magyar embereknek.”
Kifutottak az időből
A Szabad Európa számításai alapján azonban erre matematikailag sincsen már esély, ha azt feltételezénk, hogy minden szereplő időben és gyorsan lép, akkor sem.
Hasonlóan vélekedett a Political Capital is, akik szerint eddig sem volt kétséges, hogy április 3-án nem fogunk szavazni az ellenzék kérdéseiről, de most már 100%-ig biztosak lehetünk benne.
Az alábbi procedúrák vannak még hátra, és ha mindegyik csak 1-1 napig tartana, már akkor sem lenne idő arra, hogy a köztársasági elnök kihirdesse a népszavazást április 3-ra:
- Aláírások ellenőrzése (maximum 60 nap)
- Jogorvoslati határidő (5 nap)
- Jogorvoslati kérelem elbírálása – Kúria (maximum 5 nap)
- Az Országgyűlés elnökének tájékoztatása (maximum 8 nap)
- Az Országgyűlés elnöke bejelenti a kezdeményezést az Országgyűlés ülésén (legközelebbi ülésnap)
- Az Országgyűlés elrendeli a népszavazást (maximum 30 nap)
- Az Országgyűlés határozatának közzététele a Magyar Közlönyben (maximum 8 nap)
- Jogorvoslati határidő (15 nap)
- Jogorvoslat elbírálása – Alkotmánybíróság (maximum 30 nap)
- A népszavazás kitűzése – köztársasági elnök (maximum 15 nap)
- A népszavazás napja (a kitűzéstől számított 70-90. nap, rátűzés esetén minimum 50 nap)
Ugyanakkor ha minden határidőt elhúznak, akár októberig is eltarhat ez a procedúra.

Jámbor: nem a határidő a lényeg
Jámbor András, a budapesti 6-os országos egyéni választókörzetben az Egységben Magyarországért egyesült ellenzéki koalíció jelöltje egyértelműen sikerként könyveli el az aláírásgyűjtést.
Szerinte egyébként sem matematikailag, sem jogilag nem képtelenség még, hogy kiírhassák a népszavazást, ez csupán politikai akarat kérdése, ráadásul a házelnök szombaton is dolgozhat, és előre is össze lehet hívni az országgyűlés ülését.
A lényeg, hogy volt egy kampányszakasz, ami iszonyúan nehéz volt, sikerrel vették, és megmutatták, hogy az ellenzék készen áll a kormányváltásra.
A nehézségek részben abból adódtak, hogy viszonylag későn kapták meg az aláírásgyűjtési íveket a Kúria döntéséhez képest, másrészt pedig kétszer is félbeszakadt a kampány, egyszer a karácsonyi időszakban, egyszer újévkor – és minden alkalommal újra kellett buzdítani az embereket, ez a két újraindítás nem tett jót a gyűjtésnek, és a téli időszak sem volt ideális.
Jámbor úgy látja, hogy az aktivistahálózat felpörgött, kampányüzemmódba kellett tenni helyi csapatokat. Az előválasztást követően mindenütt lett egy egyéni jelölt, de az aktivistahálózatot meg kellet szervezni hozzá a többi párt részéről is. Ehhez tárgyalások, beszélgetésekkel összekötött közös sörözések kellettek, ami egy nehéz, időigényesebb folyamat. Pont erre volt jó ez az népszavazási kampány, hogy összeálltak ezek a csapatok a közös munka során, és nem az ajánlásgyűjtés alatt történt meg.

Jámbor és aktivistái neki is kezdtek a kopogtatásnak, terveik szerint a következő 30 nap alatt végig is fogják a teljes választókerületet járni. Ugyanakkor az ellenzék aktivistái május óta terepen dolgoznak, az előválasztás nem kétszer 10 napos munka volt. Az elmúlt 12 hónapból nyolcat az utcán töltöttek az ellenzéki aktivisták, míg a Fidesz emberei pedig csak kettőt.
„Márpedig az utcai kampány fogja ezt a választást eldönteni.”
A következő hetvenvalahány napban folyamatosan jelen lesznek az utcán, találkoznak a választókkal, standolnak, kopogtatnak. Ezt nagyon jól alapozta meg ez a népszavazási kampány – tette hozzá Jámbor András.

Címlapi kép: Huszár Boglárka
