Filmvetítést és közönségtalálkozót rendezett a H13 Kultpont, a témát pedig A szavazat ára című film szolgáltatta. A jelenleg 2,1 milliós megtekintésnél járó film forgatása során az alkotók tíz megyében több mint hatvan interjút készítettek, elsősorban kelet- és északkelet-magyarországi helyszíneken. Ezeken a településeken található a legtöbb olyan község, ahol a választási eredmények láttán a készítőkben felmerült, hogy valami nincs rendben, feltételezésük szerint a választási folyamat nem minden esetben zajlott teljesen tisztán. A szavazat ára című film legsúlyosabb állításai szerint ezeken a helyeken a választás befolyásolása kiszolgáltatott helyzetek kihasználásával történhet. A megszólalók szavazatvásárlásról, illetve különféle juttatásokkal
– például pénzzel, élelmiszerrel, alkohollal, de akár dizájnerdrogokkal is –
való befolyásolás gyanújáról beszélnek. A filmben elhangzanak olyan állítások is, hogy a közfoglalkoztatás elvesztésével, szociális támogatásokkal, sőt, gyermekek családból való kiemelésével is fenyegetik a szavazókat azért, hogy a helyi fideszes jelöltre szavazzanak. Emellett egyes interjúalanyok az intézményi kiszolgáltatottságot és az ügyintézés nehézségeit is ilyen irányú nyomásgyakorlásként értékelik.

A film forgatása 2025-ben indult, és 2026 tavaszáig tartott. A H13-as beszélgetésen a film két készítője, Tímár Áron és Buczó Csanád arról beszélt, hogy a projekt kezdetén még egy viszonylag jól körülhatárolható jelenséget akartak feltárni, mégpedig a szavazatvásárlások „intézményét”. A munka közben azonban hamar világossá vált számukra, hogy a szavazatvásárlás csak a felszín. „Azt hittük, hogy ez pusztán erről szól, de egészen mást találtunk.
Ez a jelenség a leuralásról szól, aminek az alapja a kiszolgáltatottság.
A szavazatvásárlás már csak hab a tortán” – mondta Tímár.
A beszélgetést vezető John Emese is hangot adott azon véleményének, hogy a film címe alapján sokan egy klasszikus választási visszaélésről szóló történetre számítanak, de a végeredmény ennél jóval tágabb perspektívát ad. A megszólalók szerint a történet inkább a „teljes társadalmi leuralás” mechanizmusait mutatja meg.
A beszélgetés egyik résztvevője, Zubek Adrienn szociális szakember, kulturális menedzser és civil aktivista arról beszélt, hogy különösen fontos volna a roma közösségekkel kapcsolatos sztereotípiák lebontása. Hangsúlyozta: a történetekből egyértelműen látszik, hogy az érintettek a legtöbb esetben nem alakítói, hanem elszenvedői ezeknek a folyamatoknak.
A terepen szerzett tapasztalatokról László Izabella és László Sándorné, a film szereplői is beszéltek, akik személyes történeteken keresztül mutatták be, hogyan jelenik meg mindez a mindennapokban. Elmondásuk szerint a jelenség nem elszigetelt, több településen is hasonló mintázatok figyelhetők meg.
A beszélgetésen részt vevő Dienes Csilla, Szamossályi község polgármestere arról beszélt, hogy helyi vezetőként is közvetlenül tapasztalja a fideszes politikai nyomást. Mint mondta, bár próbált alkalmazkodni, végül
nem tudott „belesimulni” azokba az elvárásokba,
amik szerinte hiteltelenné tették volna a munkáját.
Az alkotók szerint a film elkészítése során több száz emberrel beszéltek, és a személyes kapcsolatok, valamint a bizalom kiépítése nélkül ezek a történetek nem kerülhettek volna felszínre.
A De! Akcióközösség A szavazat ára című filmmel nemcsak bemutatja és feltárja a visszaéléseket, hanem aktív cselekvésbe is kezd: önkéntes megfigyelőket, úgynevezett „őrszemeket” küld különböző településekre. Céljuk, hogy helyi jelenléttel, dokumentálással és figyelemmel segítsék elő a választási folyamatok átláthatóságát, és így járuljanak hozzá a visszaélések megelőzéséhez. A program iránti érdeklődés kiemelkedően nagynak bizonyult, olyannyira, hogy
a jelentkezés a létszám beteltével lezárult.
Tímár Áron azt mondta, országszerte több ezer önkéntes készül arra, hogy a választás napján megfigyelőként dokumentálja az esetleges visszaéléseket. Tímár azt is elmondta, hogy a Pilvax Live című műsor a De! Akcióközösség YouTube-csatornáján lesz elérhető, ugyanott, ahol A szavazat ára című film is megjelent. A közvetítés reggel 6 órától este 7 óráig tart.
A műsor központi eleme, hogy az őrszemek által feltöltött felvételeket a szerkesztőcsapat letölti, feldolgozza és folyamatosan közzéteszi, így valós időben is követhetővé válhatnak a választási visszaélések gyanús esetei. Emellett azt is bemutatják, hogyan próbálnak az őrszemek békés, átláthatóságot teremtő eszközökkel fellépni a visszaélések megelőzése érdekében.
Fotók: Telenkó Zsombor
