Nem jogerős

2023. december 15.

Öt év börtönt kapott első fokon a József körúti gázoló

Börtön, közügyektől való eltiltás és a jogosítvány végleges bevonása jár az ittas gyorshajtónak, aki február 19-én a villamosmegállóba csapódva kioltotta egy ott várakozó lány életét.

Öt év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon azt a férfit, aki februárban részegen halálra gázolt egy 23 éves lányt a József körúton, a villamosmegállóban. Az ítélet kimondta, a gázoló ittas volt, elaludt a volán mögött, így ütközött neki a megállónak, okozva ezzel a tragédiát. Végleg eltiltották a vezetéstől. A férfi fellebbez.

A tragédia hajnali kettőkor történt a Baross utcai villamosmegállóban, egy egyetemista lány meghalt, két másik fiatal még épp el tudott ugrani a kisodródó autó elől. A közeli dohánybolt kamerája alapján is vizsgálódott a rendőrség, ami alapján egyértelmű volt a gyorshajtás.

Az esetet követően Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, 0–24 órás sebességmérést javasol Budapest bizonyos részein, amiről a rendőrséggel is egyeztetett. Karácsony szorgalmazta, hogy a gyorshajtás megelőzésére és szankcionálására is alkalmas, éjjel-nappal működő sebességmérő kamerarendszert építsenek ki a városon belül, amiben „az elsődleges feladat a rendőrségé, de van teendője a fővárosi közútkezelőnek is”.

„Elkészítettük emellett a fővárosi közlekedésbiztonsági stratégiát, azon városfejlesztési lépések sorozatát, amelyekkel a közúti biztonság erősíthető. Megkezdtük ennek a stratégiának a szakmai egyeztetését, legutóbb többek között az Autóklubbal is tárgyaltunk róla. A véleményüket figyelembe vesszük, és ennek alapján a stratégiát már ezen a héten nyilvánosságra hozzuk, hogy elkezdjük – a párbeszéden alapuló városvezetés elveinek megfelelően – a szélesebb körű társadalmi egyeztetést. Az így véglegesülő közlekedésbiztonsági lépések végrehajtását kiemelt prioritásnak tekintem” – írta a főpolgármester az esetet követően egy februári posztjában.

2019-ben 49, 2020-ban 33, 2021-ben 40, míg 2022 első három negyedévében 32 halálos kimenetelű közlekedési baleset volt Budapesten. Az elmúlt évek adataiból kiderül az is, hogy országos szinten 1-2 ember hal meg naponta közlekedési balesetben, az esetek jelentős részében a gyorshajtás is szerepet játszik. A balesetek súlyosságában meghatározó, hogy mekkora sebesség mellett következnek be, ezért is fontos a sebességmérés, a gyorshajtás kiszűrése és a szankcionálás.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.