A sztori: adott a rendkívül karizmatikus gitáros-énekes-költő, Bertrand Cantat, akinek népszerűsége csak a legnagyobbakéhoz volt fogható, és aki zenekarával, a Noir Desirrel (beszédes: Fekete Vágy) mindent elért, amit lehetett, és aki a színpadról is a társadalmi felelősségvállalásról beszél két szám között a népes és lelkes rajongótáborának.

Adott egy mindent elsöprő, nagy szerelem a szintén kiváló Marie Trintignant színésznővel, és adott egy természet, mely – a filmbéli megszólalók szerint – manipulatív, mérgező, bántalmazó, féltékeny, és amely Bertrand Cantat-né. Ez a természet végül odáig vezetett, hogy az énekes 2003-ban egy vilniusi hotelszobában 19 ütéssel halálra verte a gyönyörű színésznőt (Marie Trintignant barátnője volt Bertrand Cantat-nak, a feleségétől nem vált el), majd évekkel később a felesége, Rády Krisztina kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője felakasztotta magát. Bertrand Cantat a gyilkosságért

később megpróbált visszatérni a zenei életbe, de a francia közönség ezek után már nem kért belőle. A visszatérő turnéját lemondta, feminista és más szervezetek tüntetéseket szerveztek ugyanis, amiért Bertrand Cantat „rivaldafénybe állítja, banalizálja és hallgatólagosan jóváhagyja a nők elleni erőszakot”.

És akkor film: felkavaró, megrázó, szívszorító alkotás, mely nem engedi el egykönnyen nézőjét. Bertrand Cantat és Marie Trintignant szupersztárok voltak, ennél fogva állandóan pörgött körülöttük a kamera, ezeknek az archív felvételeknek a felhasználásával

A jelenkori megszólalók, barátok, munkatársak visszaemlékezései konkrét vizuális illusztrációt, magyarázatot kapnak, dokumentaristát, ami döbbenetesen erőssé teszi a dokusorozatot. Minden (majdnem minden) le van dokumentálva, így amikor egy visszaemlékező azt ecseteli, hogy Bertrand Cantat Marie Trintignant-t minden pillanatban birtokolni akarta, látjuk, ahogy a vilniusi forgatáson (amire a színésznő a Colette című, francia írónőről készülő tévéfilm forgatására érkezett a litván fővárosba) a zenész még a sminkszobába is követi a nőt, és a szék alatt fogja a kezét a mindent elsöprő nagy szerelem jegyében, nyilván. Az egymás közti állandó sms-ezés, a folyamatos kontroll gyakorlása is dokumentált, merthogy Bertrand Cantat, amikor épp nem barátnőjével volt, akkor is tudni akarta, hogy épp mit csinál. Mint ahogy az is látszik (térfigyelő kamerák által), ahogy a végzetes éjszakán belépnek a szálloda kapuján pontban éjfélkor,

Az is megvan a filmben, amikor a vilniusi bíróságon Bertrand Cantat az első vallomását teszi, akkor még balesetnek tüntetve fel az esetet, mondván, hogy az akkor még életben, de kómában lévő színésznő egy dulakodás során beleverte a fejét a radiátorba (itt az is kiderül, hogy Bertrand Cantat 6 órán keresztül nem hívta a mentőket, azt állítja, hogy azt gondolta, a barátnője alszik).

Döbbenetes látni, ahogy Bertrand Cantat arcát eltakarva megérkezik a bíróságra, ahol még nem sejtve a tragikus végkifejletet, azzal viccelődik már a tárgyalóteremben, hogy legközelebb ilyen esetben majd jegyzetelni fog, hogy minél pontosabban fel tudja idézni a történteket. A nő két nappal később belehalt fejsérüléseibe, mégpedig azért – derül ki a törvényszéki jelentésből –,

A közvélemény azonban nem azonnal fordult a körülrajongott rocksztár ellen. Maradjunk annyiban, hogy tettéért nem mindenki ítélte el azonos módon, voltak olyanok is, akik találtak valamiféle mentségszerűséget. Bőven a metoo-mozgalom előtt járunk, korabeli kommentárok bemutatásával megmutatja a film azt is, hogy egyes megszólalók hogyan próbálják meg Bertrand Cantat tettét relativizálni, sőt Marie Trintignant-t felelősnek beállítani – a klasszikus áldozathibáztatás példájaként.

A Rády Krisztináról szóló részből kiderül, hogy Bertrand Cantat akkor hagyta el őt Marie Trintignant-ért, amikor Rádyval közös második gyermekük 2 hónapos lett;

A börtönből 4 év után szabadult Bertrand Cantat, aki ezután elűzte Rády Krisztina új barátját, és megpróbálta egyesíteni a családot, de közben terrorizálni kezdte a feleségét, aki a nyomás alatt összeroppant.

A filmben elhangzik az a magyar nyelvű felvétel, amelyben Rády a halála előtt szüleinek hagyott üzenetében arról beszél: retteg erőszakoskodó férjétől. Az ügyészség akkor úgy feltételezte, hogy Rády Krisztina halálához köze lehetett annak a testi és lelki erőszaknak, amit a férfi gyakorolt rá, de végül ez ügyben nem indult eljárás a zenész ellen.

Hátborzongató az egész, de a film azzal adós marad, hogy Bertrand Cantat hogy jutott el abba a tudatállapotba, hogy úgy érezze, mindent megtehet. Sokan mondják sok helyen, hogy minden bántalmazó áldozat is egyben,

azt pedig, hogy az alkotók keresték-e Bertrand Cantat-t azzal, hogy nyilatkozzon ilyen ügyekről, esetleges megbánásáról, jelenlegi helyzetéről szintén nem derül ki. Mondhatjuk persze, hogy ilyen tettek után neki már nem osztunk lapot, de ha még most is a hárítás tévútjain bolyong az énekes, akkor lelke rajta,

Kíváncsiak lettünk volna az egykori zenésztársak álláspontjára is, arra, hogy mennyit érzékeltek Bertrand Cantat valódi természetéből, vagy mit gondolnak a dalairól, szövegeiről, az ilyen részletek talán kicsit jobban árnyalták volna a képet. Hiszen

hogy az a zenész, aki költői, hiperérzékeny szövegeivel, törékeny, lírai hangjával a világ leggyönyörűbb két akkordos dalát tudta megalkotni – Le Vent Nous Portera, Elviszi a szél; a dal klipjében egy anya és kisfia veszítik el egymást, vélhetően örökre, egy tengerparti viharban, a látnoki erejű dal végén egyébként Szelevényi Ákos klarinétozik, hogy itt se maradjunk magyar vonatkozás nélkül –, hogyan lehet képes gyilkolni (még ha bedrogozva, bepiálva történt is mindez). Mindenesetre Bertrand Cantat azóta nem koncertezik, a jogdíjakból él, de legmaradandóbb nyoma a világon immáron a 2 halott nő, és a 6 árván maradt gyerek.

• Rocksztárból gyilkos – francia dokumentumfilm-sorozat, 2025 
• Rendezte: Zoé de Bussierre, Karine Dusfour, Anne-Sophie Jahn, Lartigue Nicolas 
• Netflix