A fekete vágy aratása

2025. július 10.

Rocksztárból gyilkos – dokumentumfilm a bukásról

A francia Bertrand Cantat halálra verte barátnőjét, felesége pedig öngyilkos lett. Megdöbbentő dokumentumfilm-sorozat készült.

A sztori: adott a rendkívül karizmatikus gitáros-énekes-költő, Bertrand Cantat, akinek népszerűsége csak a legnagyobbakéhoz volt fogható, és aki zenekarával, a Noir Desirrel (beszédes: Fekete Vágy) mindent elért, amit lehetett, és aki a színpadról is a társadalmi felelősségvállalásról beszél két szám között a népes és lelkes rajongótáborának.

Igazi hős, a legnagyobb sztárok egyike a 2000-es évek elejének Franciaországában.

Adott egy mindent elsöprő, nagy szerelem a szintén kiváló Marie Trintignant színésznővel, és adott egy természet, mely – a filmbéli megszólalók szerint – manipulatív, mérgező, bántalmazó, féltékeny, és amely Bertrand Cantat-né. Ez a természet végül odáig vezetett, hogy az énekes 2003-ban egy vilniusi hotelszobában 19 ütéssel halálra verte a gyönyörű színésznőt (Marie Trintignant barátnője volt Bertrand Cantat-nak, a feleségétől nem vált el), majd évekkel később a felesége, Rády Krisztina kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője felakasztotta magát. Bertrand Cantat a gyilkosságért

8 év börtönt kapott, de ebből csak 4-et ült le,

később megpróbált visszatérni a zenei életbe, de a francia közönség ezek után már nem kért belőle. A visszatérő turnéját lemondta, feminista és más szervezetek tüntetéseket szerveztek ugyanis, amiért Bertrand Cantat „rivaldafénybe állítja, banalizálja és hallgatólagosan jóváhagyja a nők elleni erőszakot”.

És akkor film: felkavaró, megrázó, szívszorító alkotás, mely nem engedi el egykönnyen nézőjét. Bertrand Cantat és Marie Trintignant szupersztárok voltak, ennél fogva állandóan pörgött körülöttük a kamera, ezeknek az archív felvételeknek a felhasználásával

a súlyos történet kézzelfoghatóvá válik és megtelepszik a kanapénkon.

A jelenkori megszólalók, barátok, munkatársak visszaemlékezései konkrét vizuális illusztrációt, magyarázatot kapnak, dokumentaristát, ami döbbenetesen erőssé teszi a dokusorozatot. Minden (majdnem minden) le van dokumentálva, így amikor egy visszaemlékező azt ecseteli, hogy Bertrand Cantat Marie Trintignant-t minden pillanatban birtokolni akarta, látjuk, ahogy a vilniusi forgatáson (amire a színésznő a Colette című, francia írónőről készülő tévéfilm forgatására érkezett a litván fővárosba) a zenész még a sminkszobába is követi a nőt, és a szék alatt fogja a kezét a mindent elsöprő nagy szerelem jegyében, nyilván. Az egymás közti állandó sms-ezés, a folyamatos kontroll gyakorlása is dokumentált, merthogy Bertrand Cantat, amikor épp nem barátnőjével volt, akkor is tudni akarta, hogy épp mit csinál. Mint ahogy az is látszik (térfigyelő kamerák által), ahogy a végzetes éjszakán belépnek a szálloda kapuján pontban éjfélkor,

és mi nézők tudjuk már, hogy közeleg a baj.

Az is megvan a filmben, amikor a vilniusi bíróságon Bertrand Cantat az első vallomását teszi, akkor még balesetnek tüntetve fel az esetet, mondván, hogy az akkor még életben, de kómában lévő színésznő egy dulakodás során beleverte a fejét a radiátorba (itt az is kiderül, hogy Bertrand Cantat 6 órán keresztül nem hívta a mentőket, azt állítja, hogy azt gondolta, a barátnője alszik).

Döbbenetes látni, ahogy Bertrand Cantat arcát eltakarva megérkezik a bíróságra, ahol még nem sejtve a tragikus végkifejletet, azzal viccelődik már a tárgyalóteremben, hogy legközelebb ilyen esetben majd jegyzetelni fog, hogy minél pontosabban fel tudja idézni a történteket. A nő két nappal később belehalt fejsérüléseibe, mégpedig azért – derül ki a törvényszéki jelentésből –,

mert Bertrand Cantat a szó szoros értelmében agyonverte áldozatát.

A közvélemény azonban nem azonnal fordult a körülrajongott rocksztár ellen. Maradjunk annyiban, hogy tettéért nem mindenki ítélte el azonos módon, voltak olyanok is, akik találtak valamiféle mentségszerűséget. Bőven a metoo-mozgalom előtt járunk, korabeli kommentárok bemutatásával megmutatja a film azt is, hogy egyes megszólalók hogyan próbálják meg Bertrand Cantat tettét relativizálni, sőt Marie Trintignant-t felelősnek beállítani – a klasszikus áldozathibáztatás példájaként.

A Rády Krisztináról szóló részből kiderül, hogy Bertrand Cantat akkor hagyta el őt Marie Trintignant-ért, amikor Rádyval közös második gyermekük 2 hónapos lett;

a kozmikus szerelem mindent felülírt.

A börtönből 4 év után szabadult Bertrand Cantat, aki ezután elűzte Rády Krisztina új barátját, és megpróbálta egyesíteni a családot, de közben terrorizálni kezdte a feleségét, aki a nyomás alatt összeroppant.

A filmben elhangzik az a magyar nyelvű felvétel, amelyben Rády a halála előtt szüleinek hagyott üzenetében arról beszél: retteg erőszakoskodó férjétől. Az ügyészség akkor úgy feltételezte, hogy Rády Krisztina halálához köze lehetett annak a testi és lelki erőszaknak, amit a férfi gyakorolt rá, de végül ez ügyben nem indult eljárás a zenész ellen.

Hátborzongató az egész, de a film azzal adós marad, hogy Bertrand Cantat hogy jutott el abba a tudatállapotba, hogy úgy érezze, mindent megtehet. Sokan mondják sok helyen, hogy minden bántalmazó áldozat is egyben,

de nem sok derül ki az énekes hátteréről,

azt pedig, hogy az alkotók keresték-e Bertrand Cantat-t azzal, hogy nyilatkozzon ilyen ügyekről, esetleges megbánásáról, jelenlegi helyzetéről szintén nem derül ki. Mondhatjuk persze, hogy ilyen tettek után neki már nem osztunk lapot, de ha még most is a hárítás tévútjain bolyong az énekes, akkor lelke rajta,

mutassuk meg azt is.

Kíváncsiak lettünk volna az egykori zenésztársak álláspontjára is, arra, hogy mennyit érzékeltek Bertrand Cantat valódi természetéből, vagy mit gondolnak a dalairól, szövegeiről, az ilyen részletek talán kicsit jobban árnyalták volna a képet. Hiszen

az egészben van valamilyen borzasztóan fájdalmas ellentmondás,

hogy az a zenész, aki költői, hiperérzékeny szövegeivel, törékeny, lírai hangjával a világ leggyönyörűbb két akkordos dalát tudta megalkotni – Le Vent Nous Portera, Elviszi a szél; a dal klipjében egy anya és kisfia veszítik el egymást, vélhetően örökre, egy tengerparti viharban, a látnoki erejű dal végén egyébként Szelevényi Ákos klarinétozik, hogy itt se maradjunk magyar vonatkozás nélkül –, hogyan lehet képes gyilkolni (még ha bedrogozva, bepiálva történt is mindez). Mindenesetre Bertrand Cantat azóta nem koncertezik, a jogdíjakból él, de legmaradandóbb nyoma a világon immáron a 2 halott nő, és a 6 árván maradt gyerek.

  • Rocksztárból gyilkos – francia dokumentumfilm-sorozat, 2025 
  • Rendezte: Zoé de Bussierre, Karine Dusfour, Anne-Sophie Jahn, Lartigue Nicolas 
  • Netflix

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 05.
A Budapesti Történeti Múzeum Barokk Terme 2026. szeptember 24-én egy olyan színjáték helyszíne volt, amelynek forgatókönyvét – úgy tűnik – a szakmaiság álcája mögé bújtatott érzéketlenség és a történelmi emlékezet relativizálása írta.
2026. október 03.
Boldogító harangjáték. Ki nem mondott kavargó szavak. Harc a közös képviselővel. Három rövid kritika.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.