A Gross család – az eleinte Rodolfo Grosso néven fellépő művész csak a háború után magyarosított Gácsra – a Nagy Fuvaros 27-ben élt nagy szegénységben. Itt béreltek egy kis kocsmát, aminek ablakai a József utca felé néztek. Ennek falán kapott helyet az emléktábla, aminek felállítását Kriston-Vízi József múzeumi főtanácsos, a kecskeméti Katona József Múzeum volt főmuzeológusa kezdeményezte, aki egyik elindítója volt a Szórakaténusz Játékmúzeumnak Kecskeméten. A Játékmúzeum gondozza Rodolfo hagyatékát.
Elsőként Gálvölgyi Judit, Rodolfo lánya beszélt. Egy igaz mesét mondott el:
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, Budapest, abban egy utca, a Nagy Fuvaros, és ott lakott egy kisfiú szoba-konyhás lakásban a testvéreivel meg a szüleivel. Egy szép napon aztán a kisfiú találkozott egy kínai gyöngyárussal – mert ilyen már akkor is volt Budapesten –, akitől megtanult egy bűvészmutatványt. Másnap ezt mutatta be a barátainak a Mátyás téren, amikor egy arra sétáló elegáns úr felfigyelt az ügyes kis kezekre. Az urat Ódry Zuárdnak hívták, amatőr bűvész volt, a híres színész, Ódry Árpád bátyja. Ő kezdte el tanítani a kisfiút a bűvészet alapfogásaira, és indította el azon a pályán, amelyen már felnőtt fejjel, Rodolfo néven világhírű lett. Hívták Amerikába is, hogy éljen ott, kápráztassa el trükkjeivel az ottani embereket,
de ő maradt, mert nem tudott máshol élni. Ide kötötte a Nagy Fuvaros utca és a Mátyás tér, az Operettszínház és a Művész presszó, a Fővárosi Nagycirkusz és a 70-es troli.
És Budapest, Józsefváros sem felejtette el, hogy élt itt egy varázslóvá lett kisfiú, Rodolfo, az édesapám.”
Erőss Gábor alpolgármester is szólt az egybegyűltekhez: „Itt lakom én is a József utcában, egy sarokra. Jártamban-keltemben valahogy mindig éreztem, hogy innen valami hiányzik. Üres volt persze az üzlethelyiség, most is az, de még valami hiányzott. A kapocs a múlttal. Amit most ez az emléktábla létrehoz.” Majd Rodolfót méltató szavak után ismét személyes élménnyel folytatta: „Minden gyerek életében elérkezik az az időszak, amikor már nem űrhajós akar lenni, hanem valami komolyabb foglalkozást választ. Elhatározza, hogy bűvész lesz. Az én egyik fiamnál is volt ilyen időszak, meg is vettem a bűvészdobozt. Ami – ki másról, mint – Rodolfóról van elnevezve.
Amikor kibontottuk, meséltem neki arról, hogy Rodolfo nem holmi kitalált személy. Olyannyira nem, hogy gyerekkoromban, a 80-as években még személyesen is láthattam varázsolni.
Máig emlékszem, ahogy elhangzott szájából a márkavédjegyévé vált mondat: »A kezemet figyeljétek, mert csalok!« A trükkjei is lenyűgöztek, de a fellépése, a szövege, karizmatikus személyisége legalább annyira.”
Az önkormányzat meghívójában Rodolfót „világhírű józsefvárosi” bűvésznek nevezik. Valójában a kerület csak nemrég óta tartja fontosnak, hogy magáénak vallja, az emléktáblának már a 100. születésnapon is helye lett volna. De ma Rodolfo az emléktáblán túl is jelen van Józsefvárosban. Erőss Gábor elmondta, hogy az önkormányzat az országban egyedüliként vezet be bűvészetre alapuló képzési programot az óvodákban, elsőként a szülőháztól néhány saroknyira levő Gyerek-Virág óvodában. „A programot Rodolfo története inspirálja – nem csak a trükkjei és a bűvészet varázslatos világa, de élettörténete révén is.
Ez a »bűvészinas«-képzés az egyik legjobb komplex fejlesztő program: kézügyességet, verbális készségeket, feladat-tudatosságot egyaránt tanulhatnak a gyerekek.
A programot az egyik legnevesebb bűvész, Kelle Botond mentorálja – ő tanítja be az óvónőket, olykor maga is tart foglakozást a gyerekeknek.”
A megjelentek közt ott volt néhány idős bűvésztárs és cirkuszművész is, akik még fiatalon dolgoztak együtt Rodolfóval, és persze Gálvölgyi János is, aki a hallgatóságban meghúzódva fotózta az eseményt. A kezdeményező, Kriston-Vízi József betegség miatt nem tudott eljönni, de válthattam néhány szót munkatársával, Fekete Annettával, a kecskeméti Szórakaténusz múzeum színháztörténész muzeológusával, aki Rodolfo hagyatékával foglalkozik. Elmondta, hogy Rodolfo egyedülállóan gazdag és tudatosan összeállított szakgyűjteményt állított össze,
csak a könyvtára több mint 2000 bűvészeti szakmunkát tartalmaz sokféle nyelven egészen a 17. századtól kezdve.
Kora ifjúságától napi szinten jegyzeteket vezetett, minden trükkről, minden előadásról, fontos történésről írt feljegyzést. A kecskeméti múzeumnak van egy Rodolfo vándorkiállítása is, ami az ország különböző városaiban látható.
Kelle Botond is ott volt, méghozzá filmes stábbal, ugyanis egyórás dokumentumfilmet forgatnak Rodolfo életéről televíziós megrendelésre, aminek a munkálatai már hónapok óta folynak. A Nagy Fuvaros utcai ház is szerepel majd a filmben, aminek fölszinti kis lakásában lakott a Gross-család. Az óvodai programról elmondta, hogy meglepően jól működik a józsefvárosi vegyes – magyar, vietnámi, kínai stb. – óvodai közegben, és jól láthatók a pozitív hatásai a gyerekek fejlődésére. Példának egy dadogással küzdő gyereket említett, aki az összetett gondolkodást és koncentrált figyelmet igénylő bűvészmutatvány közben nehézség minden nélkül tud kommunikálni.
A bűvészetben az a különleges, mondta, hogy a bűvésznek egyszerre kell arra figyelnie, amit a néző lát, és arra, amit valóban csinál, mert a kettő nem ugyanaz, ez az illúzió lényege.
Ez azonban kifinomult gondolkodást feltételez, ami nagyon jó hatással van a gyerekekre. Kelle Botondot a Gálvölgyi-család is úgy üdvözölte mint Rodolfo méltó tanítványát, és ő tanítványnak is vallja magát, noha olyan fiatal, hogy Rodolfóval személyesen már nem találkozhatott.
Címlapi fotó: Nagy Dániel
