Az elmúlt hetekben kerületi Facebook-csoportokban többen is kolibriészlelésről számoltak be. Azonban nem a dél-amerikai csöpp madár egyedei ütötték fel f̶e̶j̶ü̶k̶e̶t̶ szárnyukat Józsefvárosban, hanem egy hazánkban is élő lepkefaj, a kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) jelent meg.

A megjelenésében és viselkedésében is a kolibrira emlékeztető rovar előfordulása alapvetően a naposabb, déli országrészben jellemzőbb, ahol akár át is telel, de jellemzőbb, hogy a hidegebb időszakban inkább Dél-Európába költözik. Sokáig vándorlepkének tartották számon hazánkban, ám a felmelegedés hatására mára egyre gyakrabban találkozni vele Magyarországon is. Az egyik legjobban repülő rovarfaj, a mediterrán térségből akár a Skandináv-félszigetig vagy a Brit-szigetekig is elkóborol a nyári időszakban, ami egy ilyen csöpp állattól egészen elképesztő teljesítmény.

De honnan ez a név, hogy kacsafarkú szender? A szender szó Frivaldszky Imre XIX. századi természettudóstól származik, aki rengeteg rovar nevét alkotta meg a nyelvújítók példáját követve. (Ezek többsége ugyan nem ment át a köznyelvbe – ahogy a nyelvújítók sem tudták végül megkönnyebbülészeti körbeguggoldává tenni az illemhelyet –, de mondjuk a cincér szavunkat ugyancsak Frivaldszkynak köszönhetjük.) A szender szóval a zúgólepkéknek is nevezett lepkecsaládot nevezte el, mivel ezek többsége a természet elszenderedése után, estefelé kezdenek el repülni (vagy mert ezek a lepkék nap közben szenderegnek).

Történetesen a kacsafarkú szenderre ez nem igaz, mert nappali életmódot folytat, Frivaldszky is a kacsafarkú pödörnye nevet adta neki. A pödörnyelv egyébként kimondottan a lepkékre jellemző szájszerv, egy két félből álló komplex cső, amit alapvetően felpödörítve tartanak és csak iváskor vagy táplálkozáskor nyújtanak ki. A nyelvük arányaiban olyan nagy a testükhöz képest, hogy ezzel minden állat közül a leghosszabb nyelvet tudhatják magukénak. Ezért is gondolhatja a laikus szemlélő, hogy egy kolibri vékony csőrét látja.

A kacsafarkú szender elülső, 1,8–2,5 centiméteres szárnyai barnák, a hátsók aranysárgák. Potrohukon fekete-fehér farpamacs van, innen a kacsafarok elnevezés. Ez a testrész különösen fontos a gyors repüléskor, és még hasznosabb kormányszervnek bizonyul, mint mondjuk a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

A kolibri és a szender hasonlósága a táplálkozásukban is megmutatkozik. Mindketten virágok nektárját szívják egy helyben repülve, nem úgy, mint a legtöbb lepke, amelyik lakmározás közben megtelepszik a szirmokon. A kacsafarkú szender pödörnyelvével kiszívja a nektárt, majd továbbáll, egészen elképesztő sebességgel repül virágról virágra – figyeltek már meg olyan példányt, amelyik négy perc alatt több mint négyszáz ibolyavirágot kóstolt meg. Ez egyben azt jelenti, hogy a beporzásban is nagy szerepe van, éppen ezért örüljünk neki, ha Józsefvárosban is felbukkant ez a faj, ami arra is utalhat, hogy a kerületi zöldítéseket az állatok értékelik – pedig egy marék lepkének épp annyi esze van, mint egy marék lepkének.

Május és november közt 2-3 új nemzedéket is útjára bocsát a szender. A lepetézést követően az újszülött rovarok galajféléken (más nevükön buzérféléken) táplálkoznak, többnyire ez a dolguk: enni és növekedni. A kicsi, hosszában csíkos zöld pondrók már hernyókorukban kék farkincát viselnek. Aztán az árva lárvák bebábozódnak, majd lepkévé serdülnek, és amikor télre fordul az idő, beköltöznek valamilyen barlangba vagy pincébe, hogy utána újult erővel nekiessenek a nektárnak a Dankó utcában például.

Az akár 6 centis hosszat és 2 gramm tömeget is elérő kolibri különlegessége, hogy a vállízületét 180 fokban tudja mozgatni, így képes bármilyen irányban repülni, fel-le és hátra is, rövidebb ideig akár fejjel lefelé is. Másodpercenkénti szárnycsapásaihoz erős szívverés társul, akár ezret is ver a csöpp madárszív percenként. (A madarak közül a kolibrik szíve a legnagyobb a testük méretéhez viszonyítva.) A kolibri akár az 50 km/h-s sebességet is eléri repüléskor (kb. annyival száll, mint egy varjú), egyetlen másodperc alatt a testhossza 385-szeresét meg tudja tenni, és amikor lassul, akkor a rá ható erő a 10 G-s értéket is eléri (nyugalmi állapotunkban 1 G erő hat ránk), ami olyan, mintha a súlya a tízszeresére nőne. (Egy átlagos ember az 5 G értéknél már elveszíti az eszméletét – és itt nem 5 gramm valaminek az elfogyasztására utalunk.)

Igazából nem is a szender hasonlít a kolibrihoz, hanem utóbbi a rovarokhoz, az újabb kutatások szerint a nappal aktív és magányos kolibrik egy madár testét kombinálják a rovarok repülési technikájával. A rovarok közül azok, melyek nektárt és virágport fogyasztanak, mind rendelkeznek az egy helyben repülés képességével. Egy kolibri – amely egyébként a nektár mellett virágport és rovarokat is szívesen csemegézik – egyetlen nap alatt a testsúlyának kétszeresét is elfogyasztja. A kolibri másik szuperképessége, hogy van szemhéja is, ami védi a gyors repülés közben (bizonyára a muslicáktól), és az ultraibolya tartományú fényeket is képes látni.

A kolibrival ellentétben a szenderről ugyanakkor nem neveztek el sem színházat, sem kávézót, és legkevésbé zsebkönyveket, de még a Pillangó utca sem róla kapta a nevét.

A kacsafarkú szender faját először 1758-ban írta le a nagy svéd természettudós és rendszertanász Carl von Linné a Systema Naturae (A természet rendszere) című alapművében, igaz, nem az első 1735-ös, hanem a tizedik, 1758-as kiadásában. Az alapmű a modern rendszertan alapkategóriáit és a kategóriák hierarchiáját teremtette meg Arisztotelész kategóriáit felhasználva, ám egy új módszertan, a kettős nevezéktan bevezetésével, amivel az élőlények latin tudományos elnevezését létrehozta.

A kolibri rendszertani besorolása így alakul: az állatok országának, a gerinchúrosok törzsének gerincesek altörzsébe, azon belül az állkapcsosok altörzságába, a négylábúak főosztályának (igen, a szárny is lábnak számít itt) magzatburkosok csoportjába tartozik – eddig a besorolás megegyezik az emberével. A kolibri azonban a madarak osztályába járt, a Carinates csoportba és a Neornithes alosztályba, annak is az újmadárszabásúak alosztályágába, a Neoaves öregrend Passerea csoportjába – de ez még egy túzokra is igaz lehetne. A további szűkítés szerint a kolibrik az Otidae csoportban a Cypselomorphaek közé sorolhatók, a sarlósfecskealakúak rendjébe, és ha a családot is meg akarjuk határozni, akkor a kolibrifélék közé. A tudomány jelenleg 341 kolibrifajt ismer.

A kacsafarkú szender is az állatok országából származik, az ízeltlábak törzsének hatlábúak altörzséből, a rovarok osztályában a szárnyas rovarok alosztályából az újszárnyúak alosztályágának lepkealakúak öregrendjében is a lepkék rendjéből. A valódi lepkék alrendjében a Heteroneura alrendág szenderszerűek öregcsaládjában a szenderfélék családját gazdagítják. A mintegy 800 fajt magában foglaló családban a Macroglossinae alcsalád Macroglossini nemzetségében a Macroglossina alnemzetség Macroglossum nemében szerepel a faj.

A szenderfélék családjába tartozik az egyébként mézlopó, éjszakai életmódot folytató halálfejes lepke, az esti pávaszem, vagy éppen a Brazíliában élő Óriás szfinx (Cocytius antaeus) is, amelyiket ha keresztre akarnánk feszíteni, akkor akár egy 18 centis keresztlécre is szükségünk lenne.

Ha külföldön járunk, és találkozunk egy kolibrinak tűnő lepkével, akkor az alábbi neveken illethetjük a madárszerű pillangókat.

• Angolul: Hummingbird Hawk-moth (azaz kolibri ölyvmoly)
• Olaszul: Sfinge colibri
• Franciául: Moro-sphinx / Le sphinx-colibri / Sphinx du caille-lait
• Spanyolul: Cola de paloma
• Németül: Taubenschwänzchen
• Lengyelül: Fruczak gołąbek
• Csehül: Dlouhozobka svízelová
• Norvégul: Dagsvermer
• Oroszul: Бражник-языкан
• Koreaiul: 꼬리박각시 (kiejtés)

Ahogy azt a Lomb Kató-féle nyelvzsenik egyből kiszúrják, az angolok és olaszok is a kolibrira utalnak az elnevezésben, a norvégok a nappali életmódjára, a csehek és oroszok a sajátos szájszervre, a koreaiak a potrohukra, ami a lengyelek, spanyolok és németek szerint galambéra hasonlít, nem kacsáéra. A franciáknak több elnevezésük is van erre a pillangóra, olyan is, ami a kolibrihoz hasonlítja, és olyan is, ami a sárga tejoltó galajra (népi nevén Szent Antal virága), a hernyó táplálékára.

A Magyar Rovartani Társaság 2021-ben Az Év Rovarának választotta a kacsafarkú szendert, a címet idén a közönséges temetőbogár nyerte el.

Akármennyire is tetszik a kacsafarkú szender, ne nézzük madárnak, és semmiképp se akarjuk megfogni, kövessük inkább Süsü tanácsát, amit a Kiskirályfinak mondott: