Kerületünkben több közterület is őrzi madarak nevét, de vajon mennyire ismerjük ezeket az állatokat?

Pacsirta

Józsefváros 18. századi megszületésekor az egykori Lerchenfeld – azaz Pacsirtamező dűlő – területén jött létre. Bár Pacsirtamező névvel most is találunk fővárosi közterületet, az az utca már Óbudán található. Már a 19. századra ködös volt az elnevezés, Pacsirtamezőnek nevezték ugyanis Terézváros Lövölde tér környéki részét is. Mindenesetre 1730-ban a mai Józsefváros egykori területének egy része, a mai Horváth Mihály tér környéke erre a névre hallgatott.

A Pacsirtamező / Lerchenfeld elnevezés egyébként nemcsak Budapesten használatos, Bécsben is volt ilyen nevű erdőterület a mai Neubau, Josefstadt (Józsefváros) és Ottakring városrészek területén, utcanevek ma is őrzik a múltat: az Altlerchenfeld és Neulerchenfeld kerületi részek, valamint a Lerchengasse, a Lerchenfelder Strasse, a Neulerchenfelder Strasse és a Lerchenfelder Gürtel. Egyes források szerint az elnevezés arra vezethető vissza, hogy ezen az egykori vörösfenyő-erdős részen a császári udvar pacsirtavadászattal foglalkozott, Lerchenfeld egykori címerében egy fa és három madár is szerepelt. Ám a név eredete valószínűleg mégsem a madarakra vezethető vissza, eredetileg ugyanis a Lärchenfeld nevet használták, ami németül vörösfenyővel benőtt területet jelent, ahol az erdőt kiirtották, majd legelőnek használták. Csakhogy idővel más irtásterületeket is Lärchenfeldnek neveztek, az eredeti értelem már elfeledett lett és a szót Lerchenfeldnek írták. Ezt viszont már a magyarosítás korszakában Pacsirtamezőnek fordítottak.

Pacsirtamező elnevezésű települések, városrészek, területek Németországban, Svájcban, Csehországban, Lengyelországban is vannak, de még az Antarktiszon is találunk egy Lerchenfeldgletscher nevű gleccsert. Emellett a Lerchenfeld elterjedt családnév is volt egykor.

Józsefvárosban a palotanegyedi Ötpacsirta utca is ennek a csodás hangú madárnak a nevét őrzi, egy egykori vendéglő cégére után kapta ezt a nevet.

De mit érdemes tudni a pacsirtákról? A pacsirtafélék a madarak osztályának verébalakúak rendjének egy családja, 92 különböző fajjal. 2003-ban a hazai pacsirtákat az év madaraivá választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Ezek az énekesmadarak világszerte elterjedtek, Európában, Ázsiában, Afrikában egyaránt előfordulnak, de a kedvelt mezei pacsirtát szép hangja miatt Észak-Amerikába, Ausztráliába és Új-Zélandra is betelepítették.

A rovarokkal és magvakkal táplálkozó mezei pacsirta a legelterjedtebb Magyarországon, rendszeresen fészkel az erdei pacsirta, a szikipacsirta, a búbospacsirta, míg a kalandrapacsirta, a havasi fülespacsirta csak ritka, alkalmi vendég hazánkban.

A piszkosfehér hasú, barna foltokkal pettyezett hátú mezei pacsirta 20–25 centiméter hosszú, 30 cm-es a szárnyfesztávolsága, tömege 26–50 grammot tesz ki. A nagyobb méretű hímek fején búb is található. Városban nem annyira elterjedt, ellentétben a búbospacsirtákkal, melyek egy ideje lakótelepeken is megfigyelhetők. Védett vándormadár, 10 ezer forint a természetvédelmi értéke.

A tavasz hírmondójának is tekintik, február végén, márciusban érkezik hazánkba, gyönyörű hangja nemcsak a népköltészetet ihlette meg, de számos nagy költőnk – Arany János, Petőfi Sándor, Tompa Mihály, Czuczor Gergely, Berzsenyi Dániel – „énekelte meg” a madár dalát.

Pacsírtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.

(Petőfi Sándor: Pacsírtaszót hallok megint!, 1849)

Fecske

A Fecske utca a Csarnoknegyedet és Magdolnanegyedet szeli át, a Népszínház utcát és a József utcát köti össze. Egyébként nemcsak egy utca, hanem presszó is viseli a fecske nevét a kerületben, a Baross utcában.

A fecskefélék ugyancsak a verébalakúak rendjébe tartozó család, a népszerű fecskéket – a szabadság madarait (ugyanis fogságban nem szaporodnak) – többször is választották az év madarainak: 1982-ben, 1983-ban és 2010-ben is. Hazánkban három faja őshonos ezeknek a vonuló énekesmadaraknak, a füstifecske, a molnárfecske és a partifecske.

Veszélyeztetett fajok, pár éve arról adott hírt a MME, hogy a klímaváltozás és az emberi tevékenység miatt akár el is tűnhetnek Magyarországról, számuk évtizedek óta drasztikusan csökken. A városi molnárfecskék jelenléte a környezetszennyezés miatt csappant meg, az inkább vidéken élő füstifecskék megfogyatkozásának okai mögött főleg a háztáji és intézményes állattartás visszaszorulását lehet megemlíteni, illetve hogy sok helyen leverik a fészküket, ami tilos. Védett madarakról van szó, eszmei értékük 50 ezer forint.

A 15–20 grammos madarak vonulás idején nagy zsírtartalékot halmoznak fel, 30 grammosra is megnőhetnek. A fecskefiókák akár 8 nap alatt elérhetik a szüleik tömegét, és az első költésből kirepülő fiatal egyedek besegítenek a következő fészekalj nevelésébe. Érdekesség, hogy a füstifecske – melyek hím egyedei közt a bigámia is előfordul, és gyakran nem is az apa neveli a fiókákat a tojóval – és a molnárfecske ugyan két külön faj, de keveredhetnek a természetben, hasonló jelenséget a récefélék körében is megfigyeltek.

Rigó

A Rigó utca a Baross utcát és a József utcát köti össze, a neve országszerte ismert onnan, hogy egykor itt lehetett először államilag elfogadott nyelvvizsgát letenni, így a „rigóutcai nyelvvizsga” afféle fogalommá vált. Kevésbé köztudott, hogy a 18. században a mai Rigó utcát még Pacsirta utcának hívták. „Madár, madár, nem midegy?”

A rigófélék ugyancsak a verébalakúak rendjébe tartozó énekesmadarak, majdnem 200 fajt sorolnak közéjük világszerte. Városokban talán a cikkben felsoroltak közül a legelterjedtebbek, leginkább a fekete rigókkal találkozhatunk parkokban, kertekben, utcán, lakótelepeken. A rigófélék közé tartozik a fekete rigó, fenyőrigó, sárgarigó, énekes rigó, örvös rigó, nádirigó, léprigó, kövirigó, de a vörösbegy, kékbegy, a hantmadarak, a rozsdafarkúak, valamint a fülemülék is a rigók közé sorolt énekesmadarak.

A rigók nappal énekelnek, de nagyvárosokban éjjel is hallhatók, ha jobban megvilágított környezetben találkozunk velük. Legelterjedtebb fajuk a fekete rigó, ami nagyon jól alkalmazkodott az emberi környezethez. Territoriális madarakról van szó, melyek védik a saját területüket, olykor harciasan, akár többen is összeállva űzik el a fészekfosztó varjakat.

A fekete rigóknál csak a hímek feketék – narancssárga csőrrel és szemgyűrűvel –, a tojók viszont sötétbarnák. Utóbbiak építik meg csésze formájú fészkeiket, évente akár kétszer vagy háromszor is költenek 4–6 tojást rakva, már márciusban megkezdve. Jellemzően rovarokkal és gilisztákkal táplálkoznak, de nagyon szeretik a gyümölcsöket, én épp a napokban figyeltem sokáig egy cseresznyéző rigófiút. Méretük 23–30 centiméter, szárnyfesztávolságuk 34–38 centiméter, és 80–125 grammot nyomnak. Bár nem igazán veszélyeztetettek, a fekete rigók is védettek, természetvédelmi értékük 25 ezer forint.

Madarakra való utalás elnevezésekben persze ennél sokkal több van Józsefvárosban, gondoljunk csak a Gólya presszóra, a Puskin utcai Aranypinty kávézóra vagy mondjuk a Karácsony Sándor utca és Magdolna utca sarkán álló Hóbagoly kifőzde és salátaházra.

Ha tud még ilyenről, írja meg Facebook posztunk alatt!

Madárfotók: Huszár Orsolya