„A Főváros az irodai széke mögött eldönti a taxisok feje fölött a szakmát érintő kérdéseket”

2025. szeptember 23.

Szerda reggel tüntetnek a taxisok, de nem zárják ki a radikálisabb eszközöket sem

Nem tetszik a taxisoknak a fővárosi taxirendelet tervezett módosítása, ezért szeptember 24-én reggel sztrájkot tartanak. A tiltakozás központi helyszíne a Városháza előtt lesz, de Budapest több pontjára is szerveznek demonstrációt a taxisok. Vitézy Dávid Budapest-politikus, a Podmaniczky Mozgalom vezetője néhány ponton túlzásnak tartja a módosítást.

A rendeletben több olyan javaslat is szerepel, melyet nem, vagy csak részben tárgyaltak meg a taxisokkal – írta a 24-hez eljuttatott levelében Kiss Ádám, a Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke. Kiss Ádám hozzátette, a javaslatcsomagból az is látszik, hogy az eredeti cél, a létszámstop és a tarifamódosítás, nincs is köztük. Azt írja, „megdöbbentő és vérlázító, hogy a Főváros az irodai széke mögött a többi társhatósággal karöltve eldönti a taxisok feje fölött a szakmát érintő kérdéseket”.

„Ebből elég volt! Vagy fontosak lesznek a taxisok kérései, és azokra találunk közösen megoldást,

vagy radikálisabb tárgyalási módszerekhez folyamodunk”

 – tette hozzá az érdekképviseleti vezető, aki szerint elfogytak a szép szavak, az érvek, ezért tartanak szeptember 24-én sztrájkot. A taxisok egyik ilyen radikálisabb módszere volt például a taxiblokád 1990-ben, tehetjük hozzá.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a Facebook-oldalán azt írta: Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezése a visszaélések kiszűrése és az ellenőrzések hatékonysága érdekében számos ponton támogatható, de a szakbizottsági ülésen két pontban vita alakult ki, ezért

szükséges az eredeti javaslat módosítása.

Vitézy Dávid szerint ezeket a pontokat tisztázni kell, mert taxis csoportokban rengeteg félreértés terjed.

Az eredeti főpolgármesteri javaslat szerint minden taxinak 24 órában online adatokat kellene szolgáltatnia minden fuvarról. Ennek célja a csalások elleni fellépés, de Vitézy Dávid szerint a javaslat túllő a célon, „a konkrét címadatok megosztásával egyes állampolgárok utazásai is beazonosíthatók lennének (pl. családi házas övezetben, ahol egy cím egy konkrét háztartást is azonosít)”.

Karácsony Gergely azt is javasolta, hogy 0 büntetőpont fölött, tehát bármilyen közlekedési kihágás után már be lehessen vonni a taxis engedélyét, és éljen ez ügyben jogalkotási kezdeményezéssel a közgyűlés a kormány felé. Vitézy Dávid szerint ez így túlzás, és az amúgy szabálykövető többség számára is olyan kockázatot jelent, amivel egy tévedéssel, egy kis közlekedési kihágással az egzisztenciáját veszítheti el egy taxis. „A bizottsági ülésen a kritikák hatására ezért azt vállalta a városvezetés, hogy a szerdai Közgyűlésig úgy módosítják az előterjesztést, hogy csak 8 büntetőpont felett legyen ilyen szankció – de ez is csak egy javaslat a kormány felé, ilyen jogszabályt nem a Fővárosi Közgyűlés alkothat” – mondta. Szerinte a Podmaniczky Mozgalom csak ezekkel a módosítókkal fogja támogatni az előterjesztést.

A taxisok az év elején demonstráltak legutóbb a személyszállítókat érintő adózási szabályok módosításáért a Hősök terén, akkor száznál többen gyűltek össze.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. október 18.
Régi lakókocsiból átalakított, fatüzelésű szauna költözött a Tolnai kertbe, október 25-ig maradnak. Igazi közösségi élmény így a szaunázás.
2026. október 18.
Méghogy van valami sajátos romantika egy tarka szalagfüggönyben, egy kopott szatyorban vagy egy rakétaporszívóban?!
2026. október 17.
A Gólya Szövetkezet biciklis futárszolgálatánál jártunk.

További cikkek

2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 15.
Egyezséggel zárult az Átlátszó és a korábbi Szuverenitásvédelmi Hivatal között indult személyiségi jogi per. Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, hogy a Lánczi Tamás vezette hivatal megsértette a tényfeltáró portál jó hírnevét. Az állam 3,8 millió forint sérelemdíjat és több millió forintos perköltséget fizet a szerkesztőségnek.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.