Zöldségekről beszél, nem zöldségeket

2025. május 29.

Szexivé tenni a főzeléket: gasztroforradalmár a VIII. kerületből

Szatmári Ferenc – vagy, ahogy legtöbben ismerik: Főzelékes Feri – a kerületünkben lakik, a Pápa téren. Több mint 20 éve költözött Budapestre, nagyon megkedvelte Józsefvárost. Sokan pedig a főzelékeit.

A Kalocsa melletti Hartáról származol, a szüleid gazdálkodtak. Innen a vonzódás a zöldségekhez?

Nagyrészt a gazdálkodásból éltünk, de nem emiatt szerettem meg a növényeket, mert nem mondanám kellemes emléknek, hogy sokszor hajnali 4-kor kellett kelni. Nyolcévesen természetesnek számított, hogy kapálnom kell, paprikát és vöröshagymát szednem, kukoricát vagy napraforgót címereznem. Nem jelentett kitörő boldogságot. Mivel a faluban minden gyerek kijárt a földekre dolgozni, az én esetem nem volt egyedi. De ez semmilyen formában nem határozta meg a zöldségek iránti vonzódásomat.

Már gyerekként elkezdtél főzni.

Hamar fel kellett nőni, sok dologban felnőttként funkcionálni és felelősséget vállalni. A főzés viszont nem tartozott a szülői elvárások közé, inkább örömforrás volt számomra. Genetikailag így vagyok kódolva: az egyik művészlélek, másnak jó a kézügyessége, én főzni szeretek. Érdekelt, figyeltem, kipróbáltam, és otthon lehetőséget adtak rá, nem zavartak el. Nem azért, mert a szüleim ki akartak használni, magamnak követeltem ki, hogy főzhessek. Konyhai ösztönlényként működtem már gyerekként is.

A kollégiumban, albérletben, bulikon is mindig főztem, ezt igényeltem és félretoltam másokat a konyhából, hogy inkább én csinálom. Egyrészt tudtam, így olyan lesz a kaja, amit szeretek, másrészt meg voltam győződve róla, hogy más nem tudja olyan jól elkészíteni, ahogy én.

Hogyan lett ebből vendéglátós karrier?

Az egyetem elvégzése után a kereskedelemben dolgoztam, ami szerencsére kilökött. Elmentem szakácsiskolába, majd szállodában, étteremben, főzőiskolában kezdtem dolgozni. Ebből kezdtem el megélni.

És aztán beütött a gasztroblogger forradalom a 2010-es években.

Igen, 2013-ban elindult a blogom, elkezdtem vele pénzt keresni. Ebben három év építkezés volt, de elhatároztam, hogy kitartok. Ha a híd alá kell mennem koldulni, akkor sem fordulok vissza. Szerencsére beindult a blog, és sok előnnyel járt: ismertséget, jó munkákat hozott, különleges helyekre jutottam el, kapcsolatrendszert építettem, izgalmas emberekkel jöttem össze. Közben szakácskönyveim jelentek meg, bekerültem a médiába, televízióba, és én lubickoltam ebben, még ha introvertált vagyok is. Gyakran kérdezték, mikor lesz saját helyem, de kategorikusan kijelentettem, hogy biztosan nem lesz. Aztán eljött az idő, amikor el kellett döntenem, foglalkozni akarok-e ezzel, adok-e neki esélyt. Tavalyelőtt nyitottam meg a főzelékes helyemet a Klauzál téri piacon, a Hippeace-t. Bántam volna, ha nem próbálom ki. Így lettem főzésből élő figura. A gasztronómia minden szegletébe belekóstolhattam, voltam szakács, dolgoztam a médiában, tartottam gasztronómiai rendezvényeket, volt mini-catering cégem, és most saját helyem van. Rengeteget köszönhetek a főzésnek.

Miért pont a főzelékek mellett kötöttél ki?

Ez Mautner Zsófi gasztroblogger barátom ötlete volt, mert tudta, imádom a főzeléket, javasolta, hogy ezt a vonalat erősítsem a blogomon. Az a kicsit újító, szabadszájú stílus, ami nem csak a receptekről szól, részben belőlem jön, de neki is köszönhető. Tapasztalatom szerint az a tézis, hogy az emberek traumatizálódtak gyerekkorukban a főzelékkel, vagy hogy nem menő a főzelék, egyszerűen nem igaz. Csak annyiszor ismételték már, hogy elfogadjuk. Hidd el, ha most megkérdeznéd az embereket, biztosan azt mondanák, szeretik a főzeléket.

Neked missziód lett, hogy szexivé tedd a főzeléket?

Abszolút, és álszerénység nélkül mondhatom, sikerült is. Eleinte nem volt tudatos, de láttam, hogy működik. Azt mutattam meg, hogy nem kell mindent kifordítani a főzelék műfajából. Persze voltak nekem is elborult receptjeim, de a legtöbb az inkább némi továbbgondolás. Nem bonyolult: veszel egy alap krumplifőzeléket, belereszelsz egy kevés citromhéjat, hozzákeversz friss petrezselyemzöldet, és teljesen más ételt kapsz. Ez nem elrugaszkodott dolog, sokan tudtak azonosulni vele. Nem kell túlgondolni – magos mustárt teszel a krumplifőzelékbe, vagy tökfőzelékbe raksz kovászos uborkát. Ettől nemcsak finomabb lesz az étel, de te is vagányabbnak érezheted magad, kiposztolhatod az Instagramra is. Nagy eredménynek tartom a hüvelyesek újbóli népszerűsítését is. Főzzünk újra babot, gyöngybabot, sárgaborsót, csicseriborsót, lencsét – például a vörös lencsét, ami bekerült a köztudatba, és amivel remekül lehet kísérletezni.

Vesszőparipám, hogy figyeljünk az állagra: ne főzzük túl a zöldségeket!

Hogyan látod, sokat változtak az étkezési szokásaink az elmúlt időszakban?

A többség étkezésében egyáltalán nincs nagy változás. Létezik egy szűk réteg, ami az egészségesebb, korszerűbb vonalat követi, nekik nem mindennapi küzdelem a megélhetés. Nyitottak, kipróbálnak új dolgokat, tudatosan figyelnek az egészségükre. Fontos, hogy mit gondolsz erről és mit adsz a gyerekednek enni, de ehhez már megfelelő életszínvonal szükséges. Sajnos ez nem általános Magyarországon, sokaknak a mindennapi megélhetés okoz gondot. De ők is kipróbálhatnak új ételeket, bevezethetnek újdonságokat az étrendjükbe. A háztartások többsége ugyanazt a 30-40 ételt készíti, és ezeket is el lehet készíteni nagyon jól vagy rosszul is.

Milyen tanácsot adnál az egészséges, de mégis finom mindennapi étkezéshez?

Önmagában a főzelékfogyasztás nem tesz egészségessé. Ez is szénhidrát – ha csak főzeléket eszünk, ugyanúgy elhízhatunk, mert kalóriadús. Jó lenne, ha az emberek heti egyszer-kétszer tudatosan fogyasztanának zöldséghangsúlyos ételt. Ez nem feltétlenül pénzkérdés, bár ma már minden drága. Meglepő, hogy a hüvelyesek sem olcsók már. Nincs már magyar lencse, minden külföldről érkezik, például Kanadából, ami nonszensz. Már nem számít olcsó ételnek, főleg ha feltétet is adunk mellé.

Az én főzelékes helyem sem számít olcsónak, de nem is drága, tápláló és finom ételt kap, aki betér hozzám. Fontos az egészséges életmód, de nagy tudatosságot igényel, és társadalmi pozíció kérdése is, de a szerényebb körülmények között élő szülőnek is lehet erre kapacitása. A főzelékek mellett a hüvelyesek is fontosak, mert a fehérjének nem kell mindig állati eredetűnek lennie. A magas fehérjetartalmú csicseriborsóval, lencsével kiválthatjuk a húst, mondom ezt húsevőként is. Ezt kellene most erősíteni.

A zöldségfogyasztás fontossága már kezd tudatosulni, de még több hüvelyest kellene ennünk. Sokan azzal védekeznek, hogy időigényes, macerás. Ám léteznek konzervtermékek, amiket nem szégyen használni. Én is használom. Kibontasz egy konzervbabot, csicseriborsót vagy lencsét, és máris minden gyorsabban halad. Senki ne mondja, hogy nincs erre tizenöt perce. Egy pici fokhagyma, vaj, összekevered, besűríted, hozzáadsz petrezselyemzöldet, fűszert, és ha szeretnéd, csirkemellkockákat. Negyedóra alatt kitűnő ételed lesz.

Vegyünk hetente legalább kétféle zöldséget, és ne csak nézzük a hűtőben, ne hagyjuk elkallódni, megfonnyadni, tudatosan fogyasszuk el azt a fej káposztát vagy répát. Az lenne a jó, ha beépítenénk a mindennapjainkba, hogy hetente eszünk zöldséget, jól elkészítve – mert hiába eszel répát, ha pépesre főzöd.

Kötődsz Józsefvároshoz?

Néha menekülnöm kellene, amikor összejönnek a dolgok, de 80 százalékban imádok itt lakni.

Változatos közeg, vannak bringások, kutyások – nekem is van kettő –, élvezem a hely sokszínűségét. Vonzódom a kerülethez, sokan nem értik, miért. Mert például vannak ilyen kedves helyek, ahol most is ülünk. Egyszerűen szeretem. Sosem ért atrocitás, nem éreztem félelmet, hogy este ne merjek végigsétálni.

Mesélj a 20 százalékról is!

A kerületnek vannak mélypontjai. A II. János Pál pápa téren lakom, intenzíven érint, ami ott történik. A Pápa tér mellett nagy kampány zajlik, amit fővárosi szintre emelünk, hogy tegyenek valamit a helyzettel, mert embertelen mindenkinek.


Zabos spenót Főzelékes Feri módra

Hozzávalók:

  • 3 ek. olaj
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg finomszemű zabpehely
  • 90 dkg krémes mirelit parajpüré, kiolvasztva
  • 2 tk. szárított majoránna
  • 2-3 késhegynyi őrölt bors (nincs olyan, hogy túl sok)
  • 2-3 késhegynyi őrölt szerecsendió
  • 6 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 2 evőkanál durvára tört pirított mogyoró

Az olajat közepes lángon hevítsük fel, reszeljük rá a fokhagymát, keverjük fél percig, majd adjuk hozzá a zabpelyhet. Ezt is pirítsuk 2 percig, folyamatosan kevergetve. Öntsük rá a tejet, főzzük 3-4 percig, majd hagyjuk pihenni 10 percig, végül pürésítsük le. Mehet hozzá a kiolvadt parajpüré, só, bors és a majoránna. Keverjük el és főzzük 4-5 percig. Adjuk hozzá a tejszínt, főzzük tovább 1-2 percig. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk újra és ízesítsük frissen reszelt szerecsendióval – de csak ésszel, mert elég agresszív az íze. Hagyjuk egy kicsit állni, ha túl sűrűnek találjuk, adjunk hozzá tejszínt vagy még tejet. Tálaláskor szórjuk meg mogyoróval és még egy kis frissen őrölt borssal.

Feri, a főzelékes a Facebookon

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
A II. János Pál pápa téren átalakult a közlekedés, két iskola kapott védett utcarészt, és a közlekedésbiztonsági módosítások is megtörténtek – már csak be kell lakniuk a teret az iskolásoknak, a szülőknek, gyalogosoknak, és az autósoknak is.
2026. szeptember 03.
Szeptember 5-én, szombaton délutántól megnyílnak a közösségi kertek a látogatók előtt, kertbejárásokkal, műhelyfoglalkozásokkal, kertmozival is várják az érdeklődőket.
2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.

További cikkek

2026. szeptember 03.
A II. János Pál pápa téren átalakult a közlekedés, két iskola kapott védett utcarészt, és a közlekedésbiztonsági módosítások is megtörténtek – már csak be kell lakniuk a teret az iskolásoknak, a szülőknek, gyalogosoknak, és az autósoknak is.
2026. szeptember 02.
Jövő hét szombaton számos sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők az Orczy-kertben, ahol közvetlenül a józsefvárosi egyesületektől tudhatják meg, milyen lehetőségek várják őket, ha helyben szeretnének sportolni.
2026. szeptember 02.
Néhány éven belül megújul a FiDo park, és zöldebb lesz, mint valaha. A tervezésbe a kerületiek is beszállhatnak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.