ENYHÜL A DUGÓHELYZET SZOMBATTÓL

2021. szeptember 17.

Szombattól megszűnik a forgalom korlátozása a Blahán

A Blaha környéki lezárások igencsak lassították a belvárosi forgalmat az elmúlt hónapokban, a hét végétől azonban fellélegezhetnek az autósok, és a környéken lakók is kiszellőztethetnek végre rendesen. Szombat reggeltől feloldják a forgalomkorlátozásokat a téren, hétfő hajnaltól pedig visszaállítják a villamosbarát körúti lámpaprogramot is.

Hatodik, befejező üteme is lezárult a Blaha Lujza téren az aluljárószigetelés felújítási munkálatainak, ami miatt július közepe óta a Rákóczi úton és a Nagykörúton is forgalmi korlátozásokra volt szükség. Bár a csomóponti lezárások teljes feloldását szeptember végére tervezték, az időjárás kegye és a megfeszített munkatempó eredményeként erre már mintegy két héttel korábban sor kerül.  Szombaton reggeltől a Rákóczi úton mindkét irányba ismét 3-3 sávon (irányonként 2 autó- és 1 buszsáv), a Nagykörúton pedig két-két sávon közlekedhetnek újra az autósok – adta hírül honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Nagykörúton ugyan október végéig szűkített sávokon haladhat majd a forgalom, ugyanis a szegélyek mentén még folynak majd munkálatok, azonban a korábbi közúti kapacitás újra biztosított – hangsúlyozzák.

Az őszi szünet idején várható a kereszteződés egészét érintő korlátozás, ugyanis ekkor fejezik be a csomópontban az útburkolat felújítását. További, a csomópontot érintő forgalmi korlátozásokkal november végéig nem kell számolni.

A tér nagykörúti szakaszán biciklivel átjutni továbbra is az autósávon lehet, ezért a BKK alternatív kerékpáros útvonalak használatát ajánlja. Kérik, hogy a Rákóczi tér felé a Wesselényi utca–Klauzál utca–Márkus Emília utca–Stáhly utca–Somogyi Béla használják az érintettek. Ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a Márkus Emília utcában egy rövidebb szakaszon csak a járdán lehet áttekerni, ezért mind a gyalogosokat, mind a kerékpárral közlekedőket óvatosságra intik. 

A nagykörúti lámpaprogram hétfő hajnaltól ismét a korábbi villamosbarát program szerint működik majd, így újra előnyben részesülnek a kötöttpályás járművek.

A térre telepített kivetítőn a járókelők tájékozódhatnak a munkálatok előrehaladtáról, valamint a megújuló Blaha látványterveit is megtekinthetik. A megújult Blaha Lujza tér 2022 végére készül el. 

Borítókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

További cikkek

2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.
2026. augusztus 28.
A Nagy Fuvaros utca 3. előtt szakadt be az úttest egy része pénteken. A veszélyes területet elkerítették, a helyreállítást a Fővárosi Csatornázási Művek végzi.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.