Hogyan indult a filmes karriered?

Hollandiában jártam egyetemre, intermédia szakon. Sokáig nem tudtam, mit és hogyan szeretnék, milyen irányt vehet a pályám. Kegyetlen világnak láttam a művészetet, úgy gondoltam, hogy bizonytalan megélhetés jár vele együtt. Hollandiában, az egyetemi szertárban véletlenül ráakadtam egy kamerára, és ez a találkozás szerelem volt első látásra.

Megengedték, hogy elhozzam a kamerát, és én éltem a lehetőséggel, interjúkat vettem fel bizonyos témákban, majd úgy adódott, hogy írtam egy tanulmányt az egész projektből. Tetszett ebben a kamerásdiban, hogy nem kell rögtön kitalálnod, mi akarsz lenni, tulajdonképpen bármit csinálhatsz, te döntöd el. Ha az íráshoz van kedved, a narrációt választod, ha képeket vennél fel, operatőrködhetsz, ha a magamutogatás motivál, gondolsz egyet és a kamera másik oldalára állsz. Hollandiában csináltam a gyerekkoromról egy kísérleti filmet makettbabákkal, ez később szerepelt a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon, s lassacskán kibontakozott előttem egy út.

A Verzión levetített Hogy is volt című alkotás a diplomafilmed. Milyen volt a filmben nyomokban megjelenített gyerekkor a valóságban?

Annak ellenére, hogy apukám (Márton András – a szerk.) a színházban, és nem a diplomácia területén dolgozott, a kilencvenes évek Magyarországának sajátja, hogy felkérték, legyen főkonzul Los Angelesben. A család kiment az Egyesült Államokba, próbálta ott megvetni a lábát, azonban egy idő után nem volt egyszerű a karrierépítés és a gyereknevelés együtt, így kerültem Egerbe, a nagymamámhoz. A film nem ítélkezik róluk, nem a döntésüket kifogásolja, simán egy helyzetnek, az információmorzsáknak megy utána.

A filmkészítés során rádöbbentem, ez a nagymamámról és az ő szomszédjáról, Olga néniről, kvázi a második nagymamámról szól, gyerekkorom két legmeghatározóbb alakjáról. Az ő történetükön keresztül az én történetem foglalkoztatott. A szüleim története pedig úgy folytatódott, hogy hazajöttek, egy ideig Pécsett éltünk, majd átmenetileg New Yorkban telepedtünk le, ott végeztem az általános iskolát, összesen tehát hat évet éltem megszakításokkal az Egyesült Államokban.

Mennyire alakította az identitásodat ez az időszak?

Úgy gondolok magamra, mint egy külföldön élő, nyelveket beszélő nagyvárosi nőre, nem mint egy egri kislányra. De kötődöm a nagymamai házhoz, ami az évtizedek alatt mit sem változott. Sokat forgattam róla mint struktúra izgatott különösen. Kötődöm a nagyanyám temetőihez, a helyi fagylaltozóhoz. Azért is nehéz integrálni az én személyembe mindezt, mert teljesen máshogy nevelkedtem, mint a nagymamám és Olga néni, az én szabadgondolkodásom az ő szűkebb világukkal, konzervativizmusukkal szemben áll. Ez a film kísérlet, hogy az identitásom részévé tegyem a két nagymamámmal töltött periódust.

A filmben a nagymamák mondják ki, hogy ezek nehéz évek voltak. Úgy élted meg?

Nagyon fragmentált emlékeim maradtak erről az életszakaszomról. Azért is csináltam a filmet, hogy megértsem, tisztán lássam, mi történt pontosan. Vannak kötődési problémáim, sokat szorongok, érzem, hogy ez az időszak hatással volt rám, és az egyik a másikból következik. Milliónyi szép emlékem van. Úgy, ahogy van, ambivalens az egész, általában az összes családi történet ambivalens, soha nem fekete-fehér, jó vagy rossz.

Számodra ez egy normális család volt?

Egy gyereknek mindig az a normális, ami van. Később, az intézményes szocializáció alatt tapasztalod meg, hogy mások nem úgy élnek, mint te, hogy a többiek életformája és a tiéd között azért van különbség. Ekkor beléphet az életedbe a mássággal járó szégyen. Felnőtt fejjel tisztában vagyok vele, hogy igazából nincs mit szégyellnem.

Közelíthet egymáshoz a nagymamák és a te világod?

Egy idő után ez volt a film egyik tétje. Például az egyik jelentben a nagyanyámmal ülök a konyhában, és ő az LMBTQ+-ról beszél, magyaráz. Ez a két, egymástól radikálisan eltérő világ találkozásának tipikus esete. Szerintem minden műalkotásban van egy súrlódás, és a filmben ez itt, ennél a párbeszédnél következik be. Nem értjük egymást, máshogyan gondolkodunk a világról, de ott van az őszinte, tiszta szeretet, ami viszont közös, mindenki által értett nyelv.

Egy lánnyal élek, hangzik el a filmben a narrátor szájából. Jól fogadták a nagyszüleid ezt a hírt? 

A film mindkettejük irányába coming out is volt. Megcsináltam a filmet, és együtt megnéztük. Iszonyúan rettegtem, milyen hatást vált ki. Amikor ez a jelenet következett, tágra nyílt szemekkel néztek rám. Noha nem lett belőle lelkizős beszélgetés, egy idő után a legnagyobb természetességgel kérdezte a nagymamám, hogy fiúval vagy lánnyal randizok-e. Nem az a generáció az övé, amely az érzelmeiről nyíltan beszél, de látszott, hogy elfogadta, megbékélt ezzel.

A kormánymédia folyamatosan az LMBTQ+-emberek ellen hangol. Szándékodban állt a társadalomkritikai megfogalmazás?

Bármi, ami politika a munkáimban, másodlagos, az elsődleges az, hogy emberi történetek, egyének szerepelnek benne. Ösztönszerűen vágtam össze az anyagot, a film nem akart politikai állítást megfogalmazni. Tetszett az abszurditás, az összekacsintás a nézővel, hogy előkerül a tévében látott LMBTQ+-ellenes propaganda és közben a befogadó ismeri az én szexuális orientációm.

Milyennek látod a nagymamák generációját?

Nekem baromi izgalmas ez a szomszédsági viszony. A házban, ahol élek, amikor ráköszönök a szomszédaimra, komolyan meglepődnek. Nem túl barátságos a hangulat, pedig természetes dolog, hogy a környezetemmel normális kapcsolatot alakítsak ki. Nagyanyámnak olyan jó viszonya fejlődött ki a szomszéddal, Olga nénivel, hogy a második nagymamám lett, családtagként tekintek rá. Ez szerintem nagyon szép, ahogy az is megindító, ahogyan a környezetükhöz és a környezetükben élőkhöz kötődnek.

A múltban tett kalandozás alatt tárult fel új réteg magadról?

Magamra nem látok rá, viszont érzem, hogy valami megváltozott bennem, s átalakult ehhez a két, szerethető és odaadó nőhöz való viszonyom, mélyebb és őszintébb lett.

Tudatos filmkészítő vagy?

Nálam a filmkészítés nagyon sokszor ösztönszerű, nem agyból, érzelemből jön. Azon alkotók közé tartozom, akik a saját életükből táplálkoznak. Gyakran mondogatom, hogy nekem ugyan semmilyen tehetségem nincs ahhoz, hogy kitaláljak dolgokat, viszont önmagam tökéletes inspirációs forrás. Megállás nélkül olvasok, filmet nézek, és általában a személyes dokumentumfilmek, önéletrajzi, autofikciós szövegek érdekelnek, engem ez a fajta anyaghasználat köt le.

Hangsúlyos a filmben a fotók szerepe. Segítettek a dolgok összeillesztésében?

Az egész projekt úgy indult, hogy a nagyanyám felhívott és közölte velem, hogy az összes fotóját nekem ajándékozza. Ő nem tudatosan dokumentálta az eseményeket, az életemet egészen kiskoromtól fogva, ellenben hatalmas képgyűjteményt hozott össze az évek során. Azt is dokumentálta, amiről nekem nincs emlékem, és éreztem, a képein keresztül kitölthetem az életemben keletkezett lyukakat.

Benned a fotók szabadítottak fel emlékeket?

Hogyne! Volt például egy olyan érzésem, hogy van egy emlékem a gyerekkoromról, és bizonytalan voltam abban, hogy most az emlék vagy fénykép. Ahogy csináltam a filmem, dilemmaként jött elém, hogy valós-e az az emlék, vagy a képzeletem alkotott egy történetet a fénykép alapján. Azt is megértettem, hogy akármennyire próbáljuk címkézni az életünket, szétesik az egész.

Visszatérőben van az analóg fotózás. Foglalkoztat?

Abszolút. Egy ideje elkezdtem az analóg fotózást, új és új dimenziókat tár fel előttem. Attól, hogy mindenkinek van telefonja, maga a kép elértéktelenedhet, könnyen elfelejtődhet. Az analóg fotózás nagyobb körültekintést igényel, nagyobb előkészület előzi meg, s ettől nagyobb tiszteletet kap a kép.

Legközelebb hol láthatjuk a filmedet?

Decemberben Olaszországban lesz látható a film, kíváncsi vagyok, hogyan fogadják majd. A legközelebbi vetítés pedig a Turbinában lesz a Malter Filmfesztivál szervezésében február első hétvégéjén, továbbá néhány volt filmes osztálytársammal szervezünk tavasszal egy vetítést a Bem moziban, bízom benne, hogy nagy lesz az érdeklődés a film iránt. 

Józsefvárossal jó barátságban vagy?

Imádom a nyolcadik kerületet, szerintem fontos és megkerülhetetlen kulturális környék, Budapest legizgalmasabb kerülete. Itt jegyezném meg, hogy egy-egy képkockát Józsefvárosban vettünk fel…