Még idén tavasszal egy bejárás során kezdődött a diskurzus a tér felújításának lehetőségéről a JGK munkatársaival – számolt be lapunknak Camara-Bereczki Ferenc Miklós önkormányzati képviselő. Mint mondta, a kivitelezést meggyorsította, hogy nyáron a tér Illés utca felőli részén ki kellett vágni egy nagyméretű juhart, mert a belseje teljesen elkorhadt, veszélyessé vált. Helyére most 7 darab háromszor iskolázott, koros japán díszcseresznye facsemetét ültettek.

A JGK Zrt. Kertészeti Irodája az őszi ültetéshez elkészítette a tér átalakításának terveit. Ennek alapján bővítették ki a Baross utca felé eső virágágyást, és frissítették fel teljesen a kutyafuttató felőli növénysávot is. Utóbbinak japán rózsa és mahónia állománya igencsak elöregedett, ráadásul
„szemétgyűjtő” sarokként használták az ott elhaladók,
így ezen a részen is, a Baross utcai ágyással egyetemben, talajcserét végeztek, a szennyezettet felszedték, és 20 centiméter vastagságban új termőföldet terítettek el. Összesen 660 növény, köztük 12 különböző évelő, valamint cserjék díszítik immár Józsefváros egyik központi terét – összegezte a Városüzemeltetési Igazgatóság.

A tér belső részén hamarosan kivágnak egy tavaly már erősebben visszavágott beteg juhart, a pótlásokra novemberben kerül sor. Camara-Bereczki azt is elmondta, hogy az előző év decemberében a térre ültetett fák mindegyike megeredt, jó állapotban van. A kerítésen kívüli fasor a Főkert Zrt. kezelésében van, annak kiszáradt kőriseit remélhetőleg legkésőbb a következő tavasszal pótolják.
Az öntözőrendszert is felújították, egyúttal le is választották a park rendszeréről, ennek eredményeként külön öntözőzónaként működik már.

2021 májusában az MVM Főgáz Földhálózati Kft. tulajdonosi hozzájárulást kért a Kálvária tér északi részénél található nyomásszabályzó állomás rekonstrukciós munkáihoz. Mivel a téren 2020-ban a gázművek munkálatai után a JGK Városüzemeltetése komoly beruházásokat végzett a park helyreállítása érdekében, a vetett gyep erősödése és a növények stresszelésének minimalizása miatt a JGK kérte a beruházót és a kivitelezőt, hogy a munkálatokat szeptemberre halasszák.
A felásott, bolygatott részekre gyepszőnyeges helyreállítást írtak elő, teljes talajcserével. A kivitelezés során szigorú előírásokat fogalmaztak meg, mint favédelem, öntözőrendszer védelme, cserjék és virágágyások megóvása, melyek már a tulajdonosi hozzájárulásban elő lettek írva.
Így a beruházó már előre számolhatott az extra munkálatok költségeivel,
nem érte őket váratlanul az önkormányzat emelt műszaki igénye – fejtette ki a Városüzemeltetési Igazgatóság
A szervezettől úgy tudjuk, hogy a beruházó a korábbi és későbbi két munkálatot azért nem egy ütemben végezte el, mert a két munkafolyamat egymástól független részleghez tartozik, és sajnos nem mindig sikerül összhangban hozni a munkaszervezést. A Városüzemeltetés Igazgatósága úgy véli, a közös munkák során sikerült az elkerülhetetlen károsodásokat minimálisra csökkenteni.
A gázművek több mint 150 négyzetméter gyepet hozott helyre gyepszőnyeggel. A park érintett részét megviselte a kivitelezés, a JGK munkatársai azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy jövő tavasszal már újra szép, esztétikus, rendezett környezet álljon a lakosság rendelkezésére.
Nyitókép: Huszár Boglárka
