Március elseje van, és ilyenkor az Erzsi cseléd mindig letépi a konyhában a februárt, összegyűri és a szemétbe dobja. Az Erzsinek nagy a segge meg a melle is, de papucsban is fürgén jár, főleg amikor apa ráparancsol. Nagyon várom már a tavaszt. Ma 1913. március elseje van, de a tavasz sajnos késik.

Az egész város várta a tavaszt, de nem jött. Illetve jött, csak aztán meggondolta magát. Már április volt, de a hőmérő még mindig nem akart tíz fok fölé kúszni, és váratlanul akkora hóvihar kerekedett, hogy az egész városban megbénult az élet.

Elakadt a közlekedés, a telefonkábelek is leszakadtak a hó súlya alatt. Az Erzsi cseléd szokása szerint reggel hétkor kitárta az ablakot, de madárcsicsergés helyett fagyos szél zúdult be rajta, úgyhogy azonnal vissza is zárta.

Csathó Ákos nagyságos úr az ágy szélén a nadrágját cibálta magára és türelmetlenül ordította Erzsinek, hogy hagyja a fenébe azt a rohadt ablakot, hívja a hivatalt, a száma ott van kinn az előszoba falán.

Erzsi hívta volna, de nem jött a vonal. Süket a telefon, nagyságos úr, kiabálta a cseléd enyhe tájszólással, mire a nagyságos egyik kezével még mindig a nadrágját cibálva a másikkal kitépte a telefonkagylót a cselédlány kezéből.

Maga a süket, hogy az isten verje meg, sziszegte Erzsinek, mint valami mérges kígyó, majd a torkát megköszörülve csak annyit reccsent a kagylóba, hogy kérem, kapcsolja a császári és királyi kereskedelmi főosztályt. Halló, ordította a telefonba, halló. Süketek maguk? Ideges mozdulattal visszalökte Erzsi kezébe a kagylót, aki jobb híján letette.

Nincs vonal nagyságos uram, a villamos sem jár. Ment az Erzsi a nagyságos nyomában. A házmester fia azt mondja, hogy a villamoskocsit most ásták ki a hóból a Koszorú utcánál, és jó, ha délutánra beindul a közlekedés.

Csathó Ákosné Éva ekkor már első cigarettáját szívta, és várta, hogy a kávé lefőjön. Fejfájós típus volt. Nem dolgozott, a férje tartotta el, jobb híján egész nap az Erzsivel veszekedett, hogy mit csinál rosszul és miért ilyen slampos.

Féltékeny is volt rá, mert az Erzsit annyi mindennel áldotta meg a természet, amivel őt nem. Trampli volt ez a cselédlány, a szókincse is elég szegényes, de mit érdekli ez a férfiakat, mennek a farkuk után. Szerintem ne menjen ma sehová, mondta Csathó Ákosné Éva cigarettától fátyolos hangon a férjének, aki meg sem hallotta.

És a drágalátos ifiúr mit csinál?, ordította ki az úr az íróasztala mögül, miközben a zoknit ráncigálta magára. Megint ágyba kapja a reggelit? Mikor méltóztatik felkelni? Hagyja őt aludni, kérem, mondta fátyolos hangon a felesége, későn jött haza. Későn, ordította a nagyságos. Mert megint hajnalig dorbézolt! Ekkor már az inge felső gombját próbálta begombolni, és idegesen intett a szemével feleségének, hogy segítsen.

Miközben Éva próbálta a helyére pattintani a gombot a férje nyakán, aki egymás után hízta ki az összes ruháját, végig kellett hallgatnia, amit a férje a fülébe harsog. Ádám hétfőn nincs itthon, mert teniszezni jár – ő volt a legidősebb fiuk, Ádám. Kedden sincs itthon, mert a barátaival kártyázik, szerdán a kávéházban biliárdozik, csütörtökön kikocsizik a hölgyekkel a ligetbe. Itt egy kis hatásszünetet tartott. Hát a faszomat, Évikém.

Évikém a szája elé tartotta a mutatóujját, hogy pssszzt, a cselédlány meghallja, de a nagyságos úr leintette, hogy az Erzsi úgyis tök süket.

Holott nagyon jól tudta, hogy az Erzsi nem süket. Az a lány nagyon is tisztán hallja azokat az édes szavakat, amiket a nagyságos úr a fülébe liheg, mielőtt elélvezne, és Erzsi ezt szóról szóra el is fecsegi a szomszéd cselédlánynak, hogy az Ádám ifiúr mégis választékosabban fejezi ki magát a kielégülés pillanatában, mint az apja, mert mindig azt mondja, hogy „édes, drága Bözsikém!”.

Apa és fia persze sejtették, hogy ugyanabban a rosszban sántikálnak, de soha nem vallottak színt egymásnak. Valahogy mindig kisakkozták, hogy éppen melyikük ér rá, és az Erzsinek persze mindig rá kellett érnie.

A nagyságos úr végre felöltözött. A zakót már együtt ráncigálta rá az Erzsi meg a nagyságosné. Erzsi még lesöpört pár szöszt a nagyságos úr gallérjáról, a nagyságosné pedig a helyére préselt egy gombot, amikor az utcáról behallatszott a villamos vidám csilingelése. Megindult a közlekedés, mehet az úr a hivatalba.

Még ilyet, fortyant még fel a nagyságos, áprilisban hóesés. Biztos ezt is a piszok szerbek csinálják, ezektől minden kitelik. A végén még világháborút robbantanak ki. De sebaj, a Tisza Pista majd jól odavág nekik.

Erzsi becsukta az előszobaajtót a nagyságos mögött, és összecsapta mind a két kezét. Hát felébredt az ifiúr is, mondta a legkedvesebb hangján, miközben az ifiúr szégyenlősen próbált kisurranni a vécére.

Ma 1913. április 16. van, és a tanítás elmaradt a hófúvás miatt, írta a naplójába a legkisebb fiú. Erzsi megfésült, és ráütött a fenekemre, hogy most már mehetek a lányokhoz, mert olyan szép vagyok, pedig én csak őt szeretem.

Itt olvashatóak korábbi Borongók.

Kiemelt kép: Fortepan / Fortepan/Album002