Az ünnepség egy eddig külön névvel nem rendelkező közterület, a Luther utca és a II. János Pál pápa tér sarkánál zajlott, ezt a helyet Szeles Erika Kornéliáról nevezték el a július 22-i képviselő-testületi ülés döntése alapján. Azért ezt a helyszínt választották, mert 1956 fiatal mártírja abban a Bezerédi utcában lakott, amely ide fut ki. Józsefváros kb. 150 közterületéből már 12 viseli nő nevét.
Ebben a cikkben írtuk le, hogy kutatták fel a fiatal lány személyazonosságát:
Ki volt Szeles Erika?
Idézet a korábban az 1956-os Intézetben dolgozott Eörsi László történész könyvéből:
„»1956 nyarán mi is politizálni kezdtünk. Az akkor már tizenöt éves lány meglepő érettséggel csatlakozott szópárbajainkhoz. Véleménye volt a Petőfi Körben zajló vitákról, lángoló szemmel reménykedett valamiféle demokratikus megújulásban« – írta fél évszázaddal később egyik barátja, Földes Tamás.
Dániába emigrált volt osztálytársától, Árki Józseftől tudjuk, hogy a lányt idősebb barátja vitte a felkelők közé, ahol vöröskeresztes szolgálatot látott el. Ennek némelyest ellentmond a róla készült elhíresült fotó, amelyen dobtáras géppisztollyal látható. Természetesen nem kizárt, hogy azt csak a fényképezés kedvéért vette magához, ám a 94 éves korában megszólaló dán fotós, Vagn Hansen úgy emlékezett, hogy már a vállán volt a géppisztoly, amikor megkérte, hogy készíthessen róla fényképet. A szovjetek novemberi intervenciója után is az ellenállókkal maradt a Blaha Lujza tér környékén, de november 7-én sebesültek mentése közben halálos lövés érte egy szovjet géppisztolyból – írta egy dán lap.
Földes Tamás hasonlóképpen hallotta a tragikus eseményt egy közös barátjuktól: »Egy barikád mögött hasalva látta, amint ifjú fegyvertársa (talán akkor már udvarlója?) lövést kapott. A lány kikúszott a barikád mögül, hogy biztonságosabb helyre vonszolja a súlyosan sebesült, vérző fiút… és akkor az egyik tankból a gyereklányra irányították az össztüzet. Szitává lőtték. A helyszínen meghalt.« A kórházi adatok szerint nyaklövés érte.”
Az ünnepség első beszédét Pikó András polgármester tartotta. Megemlékezésének hangsúlyos eleme volt a nők részvétele az 1956-os forradalomban, mely nagyon sokféle ember egyéni akaratából és bátorságából született meg és adódott össze: jobb- és baloldaliak; diákok, munkások, értelmiségiek; romák, zsidók és magyarok; férfiak és nők egyaránt egy szabad Magyarországot szerettek volna. Józsefvárosban a forradalom hősei közül többnyire a pesti srácokat szokás emlegetni, de ott voltak a pesti lányok is.
„Az volt a szép a forradalomban, hogy semmiféle kirekesztés nem létezett, nemi kirekesztés sem. A pesti nők éppúgy felvonultak és demonstráltak, mint a férfiak. Nyomtatták és terjesztették a röpiratokat. Ott álltak ők is a fegyveres őrszolgálaton. Gyógyították a sebesülteket, biztosították a szabadságharc hátországát.”
– idézte a fentebb már említett Eörsi Lászlót a tavalyi fővárosi, a szabadságharcban részt vevő nőkre emlékező kiállításról Pikó.
A fegyveres küzdelmek áldozatainak több mint 20 százaléka, a sebesülteknek 10 százaléka nő volt. Szeles Erikát nyolc nappal azután lőtték le, hogy az ikonikus fotó elkészült róla. 15 éves volt ekkor, a Blaha Lujza tér környékén egy utcai felkelőcsapat tagjaként vöröskeresztes karszalaggal a karján egy sebesült társához rohant segítséget nyújtani, amikor egy teljes tárat lőtt bele egy katona.
Az ő személyes áldozatának és 1956 női hőseinek állítunk emléket aztal, hogy mostantól közterület viseli a nevét. Mert amit tett, azt a társaiért, a hazáért, értünk és az utókorért tette, és ezt soha nem feledhetjük el.
– emelte ki a polgármester, majd megemlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc december 4-i eseményéről is, az asszonyok tüntetéséről, amikor a Hősök terén békés, gyászoló nők demonstráltak a forradalom áldozataira emlékezve. A néma meneten egy szál virággal vonultak a térre, majd az amerikai nagykövetségnél hajtottak fejet halottaik előtt.
Csigás Zoltán, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének elnöke szólalt fel ezután, aki személyesen is ismerte a nála két évvel idősebb Szeles Erikát, akivel majdnem szomszédok voltak. Méltó emlékhelynek találta a kijelölt közterületet, hiszen Szeles Erika nap mint nap járt el itt, és ide járt a lányiskolába is a térre.
A visszaemlékező 1956 egyik fontos elemének a barátságot nevezte meg.
„Erika ott, amikor kiment a bajtársáért, a barátjáért, akkor a barát miatt ment ki. Én azt hiszem, hogy ’56-ban azért tudtunk egyáltalán bátorságot meríteni, mert tudtuk, hogy van barátunk, tudtuk, hogy kire számíthatunk. És Erika egy ilyen barát volt.″
Megköszönte, hogy végre egy közterület viseli a mártír nevét.
Balázs Eszter történész, egyetemi docens beszédében az ismert fotó történetét idézte fel. A forradalomnak számos arca volt, de az utókorban a fegyveres felkelők emléke maradt meg, mivel rájuk irányult a legtöbb médiafigyelem. 1956-ban a külföldi – nem csak nyugati – sajtó intenzíven volt jelen a budapesti eseményeken, a riporterek többnyire a fiatal és bátor felkelőkkel beszéltek és leginkább őket örökítették meg, mivel ők testesítették meg a forradalomról alkotott romantikus elvárásokat. Ezek a fiatalok szívesen is nyilatkoztak, Sponga Júlia és Szeles Erika – akik egyébként nem ismerték egymást – a forradalom ismert arcai lettek.
Vagn Hansen dán fotós október 30-án készítette az elhíresült fényképet a dobtáras géppisztolyos józsefvárosi lányról, mely mire megjelent, addigra Szeles Erika már nem élt. Talán azért is születhetett meg a kép, mert Erika szóba elegyedhetett a dán riporterrel és fotóssal, a háború után ugyanis kisgyerekként Dániában töltött néhány hónapot. A fotón Erika szemből, enyhén beállítva látható, a forradalmak romantikus ábrázolásmódjának megfelelően. Feltehetően csak a fénykép kedvéért volt nála a fegyver – bár a fotós úgy emlékezett, már a vállán volt a géppisztoly –, ha mégis fegyverhez nyúlt, akkor az valószínűleg Molotov-koktél lehetett.
Sponga Júlia tudatában annak, hogy arca meg lett örökítve, és a Vajdahunyad utcai felkelőcsoporthoz csatlakozva elmenekült az országból. Erika nem volt ilyen szerencsés, ő a felkelőkkel maradt, és november 7-én érte a halálos találat a nyakán.
A szabad világ a hasonló fotókon keresztül alkotott magának képet a magyar forradalomról, és a magyar társadalom is szembesült ezekkel néhány évtizeddel később, a vasfüggöny lehullása után: név nélküli arcokkal és arc nélküli nevekkel találkozhattunk, akiknek a sorsa csak idővel, a történészi feltáró munka segítségével vált ismertté, akiknek az emléke a rendszerváltásig felejtésre volt ítélve.
A beszédek után a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Szimfonikus Zenekar és a Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatos diákjainak ünnepi műsora következett.
Fóti Lola az Óvjátok a forradalmat című Déry Tibor-írást adta elő.
A szimfonikus zenekar Haydn 49., La Passione szimfóniájának első tételét, illetve Beethoven 5., Sors-szimfóniájának nyitótételét játszotta el.
Csaplár Júlia Róza Térey János A gyönyörű gyár című versét adta elő.
Ezután a névtábla átadása következett, ahol Sántha Péterné, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője – korábbi alpolgármester – Tamás Ervin Sírkő helyett című 1956-os versét mondta el.
Az önkormányzat nevében Pikó András; a Fidesz-KDNP józsefvárosi frakciója nevében Sántha Péterné; aMagyar Szabadságharcosok Világszövetségének nevében Petrasovits Anna és Csigás Zoltán helyeztek el koszorúkat; így tett Csárdi Antal parlamenti képviselő is.
Nyitókép: Nagy Dániel
