A legutóbbi, július 22-én tartott képviselőtestületi ülésen egyhangúan megszavazták, hogy Szeles Erika teret érdemel a kerületben, egyedül abban nem volt egyetértés, hogy melyik teret kapja, a Fidesz-frakció ugyanis neki szánta volt a jelenleg FiDo tér néven ismert parkot. Ezt viszont a Közösen Józsefvárosért frakció Koltói Anna szociáldemokrata nőmozgalmi vezető után szeretné elnevezni.

Végül, mivel abban egyetértés volt, hogy Szeles Erikának mindenképp adnának egy közteret, minden jelenlévő képviselő elfogadta, hogy a Luther utca és a II. János Pál pápa tér találkozásánál lévő, eddig névtelen terület fogja viselni a forradalmi mártír nevét. Ennek azért is van jelentősége, mert az ide futó Bezerédi utca 11. szám alatt lakott a névadó.

De ki is volt Szeles Erika?

Egy tizenöt éves diáklány, aki egy fotónak köszönhetően az 56-os forradalom ikonjává, jelképévé vált, majd egy héttel a kép után hősi halált halt. A képet, amelyen a fiatal lány gépfegyverrel a vállán elszántan néz a kamerába, Vagn Hansen dán fotós készítette valószínűleg 1956. november 1-jén. A fotós később úgy emlékezett, hogy már Erikánál volt a fegyver, amikor megkérdezte, hogy csinálhat-e róla egy képet, a lány pedig örömmel állt modellt, olvashatjuk a józsefvárosi önkormányzati oldalon. A fotó bejárta a nemzetközi és hazai sajtót is, ikonikus lett. „Véletlenül sikerült egy olyan képet csinálnom, amely bejárta a világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy komoly tekintetű, szép lányt […] zubbonyban, orosz géppisztollyal a vállán, akit rávettem, hogy néhány képet készíthessek róla” – mesélte később a fotós.

Egy héttel később, november 7-én sebesültek mentése közben szovjet tankból gyakorlatilag szitává lőtték a 15 éves lányt a Blaha Lujza térnél. Egy sebesült társáért kúszott ki a menedékből, hogy behúzza a barikád mögé, amikor a lövések kivégezték. 

15 éves forradalmár

A forradalomban több fiatalkorú pesti srác és lány harcolt. Erika személyes története azt is megmagyarázza, hogyan csapódott ő a harcolók közé: édesapja 3 éves korában meghalt, egyes források szerint német koncentrációs táborban, mások szerint a budapesti gettóban. Édesanyja innentől egyedül nevelte, látástól vakulásig dolgozott, így Erika sokat volt egyedül, vagy a szomszédoknál, írja a Wikipédia.

Egy volt osztálytársa ellentmondásos, zárkózott személyiségként, de kifejezetten agilis, forradalmi típusként emlékezett vissza rá. Egy másik szerint inkább vadóc volt, mint serdülő ifjú hölgy. 

Részt vett néhány előadáson, amit a nagybátyja, Bondi Endre által szervezett irodalomklubban hallgatott meg. Itt fiatal kora ellenére meglepő érettséggel szólt hozzá a vitákhoz, „lángoló szemmel reménykedett valamiféle demokratikus megújulásban” – emlékezett rá vissza Földi Tamás, az egyik volt osztálytárs.

Egy idősebb barátja invitálta meg Erikát a felkelők közé, ahol megtanították géppisztollyal bánni. Ekkor készülhetett róla a híres fotó. Mivel túl fiatal volt, pár nappal később meggyőzték, hogy inkább a sebesültek ellátásában segédkezzen, ebbe november 4-én bele is ment, és önkéntes – később a sorsát meghatározó – ápolónői szolgálatot vállalt a Vöröskeresztnél, olvashatjuk a Wikipédián. 

Ahogy azt is, szomszédja, Ivanits György még találkozott vele halála napján, így mesélt róla: „megjelent Erika egy fiúval és a dobtáras géppisztollyal. Emlékszem, hogy ott táraztak, pakolták bele a lőszert. Mesélte, hogy ő vöröskeresztes, és a sérülteket, a forradalmárok között megsebesülteket menti. A fiú pedig, a barátja, forradalmár. Mondta, hogy mennek tovább, csak egy kicsit megpihennek. Édesanyja ordítva sírt és könyörgött neki, hogy ne menjen el, mert mintha tudta, érezte volna, hogy meg fogják ölni”.

Azt sem tudták, hogy meghalt

Az életéről azért tudunk ma ennyire sokat, mert többen elkezdték kutatni: elsőként, elég későn, 2006-ban Henning Schultz dán nyugdíjas földrajztanár, aki Szeles Erikával egy időben volt kamasz 1956-ban, és nagyon lelkesítette a magyar forradalom. Látta a fotót, és nem tudván, hogy a képen pózoló lány rég elhunyt, Magyarországra utazott, hogy elkezdje felkutatni. Több magyar lapot is megkért, hogy tegyék közzé a lány fényképét. Végül egy 1981-es német újságcikkből tudta meg, hogy a lány hősi halott, az ő cikkükhöz Árki József, Szeles Erika Dániába menekült volt osztálytársa szolgáltatott hitelesnek tűnő információkat. Schultz mindent összefoglalt, amit kiderített a lányről, és átadta a történetet a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Kutatása közben a fotóst, Vagn Hansent is felkereste, majd közvetített a múzeum és közte, így végül – mivel a múzeum nem tudta volna a képek egyébként csekély árát kifizetni – a Schultz által szerzett adományi pénzből a múzeum megvásárolta a képeket Hansentől, melyek itt láthatók.

Pár évvel később a Hírszerző internetes portál is elkezdett foglalkozni a mártírhalált halt kislány témájával, cikkükre reakcióként egy másik volt osztálytárs is felbukkant, és hozzátett Szeles Erika történetéhez. Ugyanerre a cikkre válaszul jelentkezett be Földes Tamás, egy Amerikába emigrált újságíró, aki együtt járt Erikával a fent említett irodalmi klubokra, egy évvel később pedig az Ivanits testvérpár is Erikáék szomszédjából. Így lassan összeállt a megrázó történet.

Bár a nevét kevesen, fotóját annál többen ismerik, arcát a szabadságharc jelképeként tartják számon, így a Józsefvárosi Önkormányzat szeretne méltó emléket emelni a tragikus sorsú fiatal lánynak, aki feláldozta magát a forradalomért.

Fotók: Vagn Hansen / a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona