Kedves kocsma művészekkel

2023. március 30.

„Titkos” pub nyílt Fél Kilenc néven a Nyolcésfélben

Amikor megláttuk, hogy Fél Kilenc néven nyitott kávézó és kocsma, hivatalos nevén pub a Nyolcésfél művészeti tér aljában, azért elgondolkodtunk, hogy a cél a szándékos összezavarás volt-e. Mint megtudtuk, nem, csak egy szóvicc a Nyolcésfélre reagálva, amitől nem akartak megválni. A hely maga viszont igencsak szerethető. 

Tehát a Fél Kilencnek semmi köze a IX. kerülethez, még csak a közelében sem jár, nem is a nyitás időpontját jelöli. A Nyolcésfél egy hatalmas épület a Német utca közepén, ahol zenészek bérelhetnek próbatermeket, illetve képzőművészek alkotótereket. Itt született meg az igény, hogy legyen kávé és sör délutánonként-esténként, legyen hova leülni egy jót beszélgetni a próba után. 

Böszörményi Zsuzsának, a tulajdonos-üzletvezetőnek már volt tapasztalata a művészközeggel, mivel évekig ő vitte a Jurányi Ház kávézóját hasonló igények mentén: lehessen valamit inni és falatozni, gasztronómiai világmegváltásra nincs szükség, Tubira és jó sörre igen. Mint kiderült, előbbi nélkül nem is lehet már kocsmát nyitni Budapesten, hiába magas az ára, elképesztő nagy igény van rá a vendégek részéről.

A Fél Kilenc decemberben nyitott, Zsuzsa, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Zsármi és a most már több éve vele dolgozó Kovács Kitti mindent készen kaptak (nagy sajnálatukra a bordó falakat is), csak itallal és emberekkel kellett megtölteniük a helyet. Most, hogy már teraszuk, vagy inkább belső kerthelyiségük is van, ez eggyel könnyebb, mint télen. Nem reklámozzák túl magukat, még egy tábla sem utal arra, hogy ide az utcáról is be lehet esni. Ezt a „titkos” jelleget kifejezetten kedvelik Zsármiék, úgy vannak vele, inkább lassabban, de organikusan épüljön a törzsközönség, most szájról szájra terjed a híre, és ahogy megérkezett a jó idő, a forgalom is fellendült.

Fő feladatuknak a házban termet bérlők igényeinek kiszolgálását tekintik, de szívesen látnak bárkit „kívülről” is. Sokat ad a pub hangulatához, hogy nívós helyeken, mondjuk az Akváriumban játszó zenészek fordulnak itt meg esténként,

mivel a „vége a próbának, igyunk egy sört” játék egy örökös körforgás. 

Még ennél is jobb lesz nyárestéken a próbatermekből kiszűrődő kis hangokat fülelni, Zsármiék legalábbis nagyon élvezik, hogy ennyire benne lehetnek valaminek a közepében, valami művészeti alkotás születésében.

Igaz, a Jurányiban már hozzászoktak, hogy Mucsi Zoltán minden reggel beugrik egy kávéra, időnként megjelenik Hernádi Judit vagy Gálvölgyi János is, az itteni művészközeg is bőven hozzáad a munkaélményhez. 

Szerencsére a Jurányiból sikerült minden növényt elhozni, és mivel itt még a fényviszonyok is hasonlóak, hamarosan kiköltöznek a kis kertbe, és igazi privát belvárosi dzsungel jön létre a Német utca 16. alatt a nyári szezonra. Jövő héttől kezdve pedig már szendvicsekkel és mártogatókkal is tudnak szolgálni az érkezőknek.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.