A hajléktalanság szó hallatán jellemzően nem pozitív érzületek vagy gondolatok kerítik az embert hatalmába. A hajléktalan ember egy olyan mumus képét hívja elő sokakban, aki a földön a saját ürülékében és vizeletében fetreng. Az undor pedig akkorát facsar a józan ítélőképességen, hogy a nyomaték az ember helyett a hajléktalanra tevődik.

A szociális munkásokról, főleg hajléktalanellátásban dolgozókról biztos nem az ugrik be elsőre, mennyire jókedvűek, hogy imádják a munkájukat. Csak csodálkozzunk rá, hogy ez pedig egy létező jelenség! Legújabb adásunkat a szociális munka napjához kapcsolódva készítettük el.

Beszélgetőpartnereink Garamszegi Vanda és Farkas Bíborka két olyan szocmunkás, akik csillogó szemekkel számolnak be arról, mennyi mindent lehet tanulni a hajléktalan emberektől. Mindeketten a BMSZKI Alföldi utcai Átmeneti Szállón dolgoznak, és köszönik szépen, nem is változtatnának ezen.
Powered by RedCircle
Munkájukról, életfelfogásukról beszélgetünk velük, persze rátérünk olyan témákra is, mint a kiégés vagy épp a szociális munkások társadalmi megbecsültsége.
Nagyon üdítő hallgatni a két életvidám hölgy elbeszéléseit, főleg akkor, amikor a szolidaritás éppenséggel nem épp a közkedvelt hozzáállások egyike.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
