„Annyit szerettünk volna, hogy az emberek lássák, mi is létezünk, és ilyenek vagyunk” – mondja Garamszegi Vanda, az Alföldi utcai Hajléktalanok Átmeneti Szállásának szakmai vezetője, amikor megkezdtük sétánkat a szállón. Kicsit aggódtunk, hogy nincs-e katasztrófaturizmus jellege annak, hogy körbejárunk otthontalan emberek lakóhelyén, benne magukkal a lakókkal, de megnyugtatnak, hogy a lakók szívesen fogadják a látogatókat.
Becze Szabolcs, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Alföldi utcai Hajléktalanok Átmeneti Szállásának intézményvezetője hozzáteszi, mivel sok panasz érkezik a kerületben élőktől a hajléktalan emberekre, azt látják megoldásnak, hogy pozitív irányba terelik a megítélésüket.
Ezt pedig úgy gondolják elérni, hogy elkezdtek „nyüzsögni” a kerületben. A Közösségi Részvételi Irodával együtt programokat szerveznek, ahol önkéntes munkákba vonják be a lakóikat, most például a szálló előtti mini közterületet tervezik örökbe fogadni és közös erővel megszépíteni, gondozni.
A szegénység elleni küzdelem világnapja, október 17-e közeledtével pedig arra gondoltak, megmutatják a kerület népének, hogyan is élnek ők a szállón. Mivel ez egy zárt világ, csak úgy nem lehet besétálni. A legtöbben el sem tudják képzelni, hogy mi lehet a szálló ajtói mögött, és rosszabb elképzeléseik vannak egy hajléktalanszállóról, mint amilyen az valójában.
Balázs-Piri Kató, a Részvételi Iroda közösségi koordinátora azt is elmeséli, hogy a délelőtti sétára egész sokan jöttek, köztük egy olyan hölgy is, aki nemrég a fogadóórán felszólalt a hajléktalan emberek által okozott problémák miatt, majd úgy döntött, mégis megnézi, milyen itt az élet. Azzal az érzéssel távozott, hogy innentől talán megértőbb tud lenni velük.
Kihozzák az épületből, amit ki lehet
A szállóra belépve konstatáljuk, hogy valóban nem egy luxusszálloda, az épület nincs túl jó állapotban, nagyobb felújítás, festés is ráférne a helyiségekre, főleg a konyhákra, fürdőszobákra. Ellenben tisztaság és rend uralkodik mindenhol – kivéve egy-egy férfiak által lakott, nagyobb létszámú szobát.
A folyosók, közös terek tiszták, rendezettek. Egy középiskola diákjai a kötelező önkéntes munkájukat töltötték el itt, és a lakóknak létrehoztak egy kis beszélgetősarkot használt bútorokból, kreatív ötletekkel.
A női szobák képe a leginkább szívfacsaró. Az ágyakon színes, egyedi takarók, plüssállatok, kedves dekoráció, látszik, hogy a hölgyeknek mekkora igényük lenne egy kis otthonjelleget teremteni, s próbálkoznak mindenfélével, amit a lehetőségeik engednek.
Bár teljes felújításra nincs pénze a szállónak, amit lehet, próbálnak saját kezűleg rendbe tenni, vagy lelkes önkéntesekkel szebbé formálni, így lettek az emeleten a falak színesek, így jött létre az olvasósarok és az udvar látványos graffitije is.
Havi 27 ezer forint mire elég?
Garamszegi Vanda arról is beszél nekünk, miért szorulnak arra a szálló lakói, hogy itt éljenek: hiába dolgoznak, olyan keveset keresnek, hogy nem tudnának belőle albérletet fizetni. Akik segélyből élnek, havi 27 ezer forintból gazdálkodnak, akik fejlesztő foglalkoztatásban vesznek részt, amely egy könnyített, „védett” munkavégzési lehetőség, 45-50 ezer forintot keresnek havonta. Sokan járnak be munkahelyre, napközben szinte üres a szálló.
Gyakran kihasználják a hajléktalan munkaerőt, alulfizetik, de Vanda olyat is mesélt, hogy valakit konkrétan rabszolgának vittek el vidékre,
elvették az iratait, gyakorlatilag zárva tartották és munkára kényszerítették. Néhányan a vidéken maradt családjuknak adják haza a pénzt, mivel azok is keveset keresnek, piaci árú szállást nem tudnának megfizetni.
Két év után hova?
Hivatalosan ez átmeneti szálló, maximum két évet lehetne itt tartózkodni, de innen nincs sok kivezető út, nagyon korlátozottak az olyan lehetőségek, mint az önkormányzati, lakásszövetkezeti lakás. Igaz, sokan még a támogatott lakhatási formákat sem tudnák megfizetni a kis keresetükből.
Így a legtöbben a két év letelte után elmennek egy kis időre máshova lakni, majd amikor visszatérnek, újraindulhat a két évük.
Mindenkinek saját ágya van, napközben sem kell az utcára kimenniük, ha nem akarnak. A közösség tagjai ritkán cserélődnek, egy-egy krízisszobát tartanak fenn egyenesen az utcáról érkezők befogadására. De a legtöbben régóta élnek itt, így minden lakónak van szociális munkása, aki nemcsak a nevét ismeri, hanem az életét, problémáit is, rendszeresen beszélgetnek, közösen megfogalmazzák a rövidebb-hosszabb távú céljaikat, és a szociális munkás segítséget nyújt a célok megvalósításában. Ahogy megyünk a folyosón, szembejön egy idős úr, Vanda átkarolja, rábeszéli egy közös fotóra. Itt láthatóan törődnek az emberekkel, miért is akarnának egy másik szállásra menni?
Közösség, nyüzsgés
Vanda és Szabolcs tele vannak tervekkel a szállót illetően, Vanda lelkesen beszél arról, mennyire várják a nyarat, azt tervezik, hogy az épület az udvar felől megközelíthető hozzáépített, üveges szárnyát, felújítják egy kicsit, és időszakos kávézót nyitnak benne.
A kávézó lényege az volna, hogy a lakók szolgálnak fel, s nem lenne állandó jelleggel nyitva, kulturális és közösségi eseményeket szerveznének itt, ahova a környék lakóit szívesen látnák. Alkoholt természetesen nem szolgálnának fel a kávézóban.
Az a céljuk, hogy az itt lakó hajléktalan emberek bekapcsolódhassanak a kerület életébe, láthatóvá váljanak, legyen esélyük másokkal találkozni, beszélgetni a szálló lakóin kívül.
Fotók: Mile Máté
