Csillagok háborúja

kritika
2023. május 20.
Társszerző: Rebró Fanni, Pálinkás János, Bujdosó János

Tökéletlen és tökéletes – kis kritikák

Egy vígjáték, egy koncert és egy film a tárgya a lap nyomtatott változatában is megjelent kis kritikánknak.

Így vagy tökéletes

A történet eléggé kiszámítható, mégis leköt a film. A két főszereplő, András (Fekete Ernő) és Kata (Béres Márta) igen jól játszik, de a mellékszerepekben is ismert magyar színészek tűnnek föl. A Megdönteni Hajnal Tímeát írója, Csurgó Csaba ezúttal is könnyed, romantikus vígjátékkal jelentkezett. Mindkét főhős író, András a szépirodalomban hisz, Kata pedig abban, hogy mindenki úgy tökéletes, ahogy van, és ennek a gondolatnak a könyvbe foglalásával elképesztően sikeres lesz. András egy jól menő médiaügynökség vezetője, első kötete azonban nem fogy a piacon.

Fekete hitelesen alakítja az öntelt, mogorva és önmarcangoló karaktert, ahogy Béres sem játssza túl a női főhőst, a magyar vígjátékokhoz képest üdítően természetes. Bájos bénázások sora látható, sokat lehet nevetni a poénokon, amivel tulajdonképpen a film be is teljesíti a műfajtól várt minimumot. A romkomok dramaturgiai kliséi nem maradnak ki, mégis igyekszik a film valamivel más lenni, például egy klasszikus szakítós jelenetet Thuróczy Szabolcs karaktere narrál végig rekedtes hangon, perverz szöveggel.

A közösségi média külön szerepet kap a filmben, jelentősége végigkíséri a cselekményt. Több nagy felismerés, vagy inkább beismerés is megtörténik a film végére, és valamennyire helyére kerül az is mindkét karakternek, hogy mi is igazán fontos a számukra, na meg hogy lehet, mégsem vagyunk tökéletesek.

  • Így vagy tökéletes
  • Netflix
  • 5/5

Rebró


20 év múlva – Kezeket fel!

Fotó: Pálinkás János

Afféle osztálytalálkozóra hívta Sena Dagadu az A38-ra zenésztársait, barátait és rajongóit. A ghánai és magyar szülőktől származó énekesnő 2001-ben bukkant fel a magyar underground hiphop és dancehall szcénában, összehaverkodott pár zenésszel, és elkezdték tolni a Gimmeshot bulikat. Sena a társaival később az Irie Maffiában folytatta a megkezdett utat, a legendás kultiplexes bulik egy generáció alapélményét jelentik.

Eltelt 20 év, és a szintén 20. születésnapját ünneplő A38 Hajó felkérte Senát, ismételje meg az egykori lemezbemutató koncertet. És bár sokan közreműködtek a hajdani albumon – amiből vinylen csak 100 példány jött ki annak idején, ezért nagy becsben tartott ritkaság –, hármuk kivételével mind itt voltak és csereberélődtek a színpadon az este folyamán.

Az állandóságot Sena jelentette, akiről mintázni lehetne a díva alakját, a 15 srác pedig hozta a maga részét, alárendelve magát a produkciónak. Még Hibrid is ott volt, aki két éve agyvérzésben félig lebénult, de itt most pörgött a nyelve, amikor kellett. Mert „a csapat jobban szeret téged, mint a rokonok vagy a feleséged, megtesz-megtesz mindent érted, amit még te sem tennél meg, amit még te sem tennél meg”.

Hozzá mertek nyúlni a húszéves dalokhoz, amik semmivel sem szóltak rosszabbul, mint anno, a csurig megtelt hajó pedig együtt énekelte azokat a fellépőkkel. Méltó megemlékezés egy időtálló lemezről, amit az évfordulóra újranyomtak bakeliten.

  • Sena: First One 20 éves lemezújrajátszó buli
  • A38 Hajó, 2023. április 30.
  • 5/5

–juan–


A Radics-filmről szóló kis kritikát szerzője, Bujdosó János hosszabban is megírta:

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.