Mindenki ismeri az alábbi helyzetet: megunt, kifogyott, kihízott ruhák, amelyek jó állapotúak, drágák voltak, megszabadulnánk tőlük, de sajnáljuk őket kidobni vagy alapítványnak adni, mert „túl jók”. És csak gyűlnek, gyűlnek, „majd egyszer foglalkozom velük”, ígérgeti magának az ember.
Használt ruhák történelme
Több korszakát megéltünk már, hogy mihez tudunk kezdeni ezekkel a ruhákkal. Korábban voltak a turkálók, bolhapiacok és nagyjából ennyi. Az ilyen helyeken maximum filléreket remélhetett az ember még egy-egy márkás, vadonatúj darabért is.
Itthon nem lett akkora trend, mint Amerikában, de meg kell említeni az eBayt, ahol inkább a különlegesebb, menő márkás vagy vintage termékeket lehetett és lehet jól eladni.
A 2010-es években aztán angolszász mintára bedobbant a garázs-, illetve Budapesten inkább lakásvásárok divatja, amikor két-három divatkedvelő barátnő összeállt, és az otthonukban rendeztek kirakodóvásárt, melyet szűkebb vagy szélesebb körben is meghirdettek.
Erre néhány szórakozó- és közösségi hely egész rendszert húzott fel. Az Akváriumban, majd később a Gödörben, néha egyéb romkocsmákban, asztalt lehetett bérelni egy adott hétvégi napra, és mindenki vihette a portékáját, az eseményre pedig már maga a szórakozóhely szervezte az érdeklődőket, vásárlókat.
Ha az ember tudta, milyen oldalakon kell keresnie, akár minden napra találhatott magának egy lakásvásárt vagy nagyobb gardróbvásárt abban az időben. Később ez a lakásvásár-láz lecsengett, ma már csak elvétve rendeznek ilyeneket.
Akkortájt indultak be Facebookon a ruhás csoportok is, amelyekre frankón rá lehetett függni. Itt úgy megy a biznisz Budapesten belül, hogy személyes találkozón adják át egymásnak az emberek a holmit, s ha az eladó engedékeny, próbálni is lehet valamelyikőjük lakásán vagy egy pláza próbafülkéjében. És bár pont a zero waste szemléletet hirdetik ezek a csoportok, nagyon könnyű belecsúszni abba a hibába, hogy minden hülyeséget megvesz magának az ember. Mivel személyes találkozón történik az átadás, ha felpróbálva már nem is áll olyan jól, többnyire akkor is kifizetjük, mert hülyén éreznénk magunkat, hogy fölöslegesen rángattuk oda a másikat.
A Facebook Marketplace-től sokan ódzkodnak, bár ingyenes és egyszerű, bárki számára elérhető online piacfelület, ám sok az értelmetlen kérdés, sok az átverés, visszamondás. Mivel itt főleg postázással mennek a termékek, igencsak meg kell gondolni, ki az, akiben megbízunk annyira, hogy akár előre utaljunk neki.
Létezik még egy pici szelete a ruhaeladásnak: a saját Instagram-oldal, ahova egyszerűen feltöltögeti az ember az eladni szánt cuccot, majd ha van rájuk érdeklődő, privát üzenetben leegyeztetik egymással a találkozót vagy postázást.
A Vinted árai kenterbe vernek mindent
Ebben a térben jelent meg tavaly a Vinted Magyarországon. A cég egy 15 éve létező litván vállalkozás, már Európa legtöbb országában jelen vannak, de már az USA-ba és Kanadába is betették a lábukat.
A Vinted több előnyt is fel tud mutatni a fent felsoroltakkal szemben, persze hátrányai is ugyanúgy vannak. Használati díjat kér a rendszer. Tehát, ha én mondjuk 2000 forintért felteszek egy farmert eladásra, a Vinted rászámolja a csomag díját, illetve valami minimális jutalékot. A vevőnek már ez a magasabb ár jelenik meg a termékemre kattintva.
A Vinted legnagyobb előnye, hogy baromi egyszerű, logikus, biztonságos, és talán még a legolcsóbb turkálónál is jobb árak vannak. Egyszerű eladói és vevői oldalról is: vásárlóként nem kell minden egyes terméknél külön lebeszélni az eladóval a postázás részleteit, egyszer megadom a címem, onnantól kezdve, ha bármit veszek, a rendszer generálja a címkét automatikusan, és az eladó ennek segítségével tudja is postázni a terméket.
Eladói oldalról is szuper: nem kell várakoznom, amíg megküldik a címet, sőt borítékot sem kell címeznem. Ha látom, hogy valamit megvettek, lekérem a címkét, elmegyek a legközelebbi csomagautomatához, beírom a kapott kódot, és beteszem az adott szekrénybe a csomagot címzés és minden nélkül.
Lehet alkudni is, ajánlhatok alacsonyabb árat egy termékért, itt szerencsére nem kell meggyőző érveket alkalmazni, csak beállítom, hogy mennyiért szeretném megvenni, az eladó pedig kap egy értesítést, hogy eladod x összegért ezt a terméket? Ha igen, az eladó rányom az elfogadás gombra, a vevő fizet, és készen is van a biznisz.
Ráérősek kánaánja
A Vinted előnye vevőként a hatalmas kínálat, eladóként ugyanez lesz a hátrány is. Mivel nagy a verseny a jobbnál jobb cuccok közt, ha az átlagosnál magasabb áron kínálom a terméket, esélyem sincs, hiába új, márkás, hiába címkés akár.
Tehát eladóként az tud itt érvényesülni, aki eléggé ráér ahhoz, hogy minden termékéhez kivárja a vásárlót, ami sokszor akár hónapokba telik, vagy pedig elég rugalmas ahhoz, hogy igazán olcsón adja el a ruháit. Egyébként nemcsak ruhákat, hanem háztartási eszközöket, berendezési tárgyakat, állatoknak való kiegészítőket is lehet itt venni.
Egy dologra érdemes figyelni: eladóként és vevőként is ajánlott a Vinted felületén maradni, amikor valaki alkudni szeretne! Ha az eladó olyat kér, hogy e-mailben folytassák az üzletet, ne menjen bele, történt már olyan, hogy megpróbálták kicsalni a vevő bankkártyaadatait. A Vinted felületén maradva ez nem történhet meg, a fizetési folyamat teljesen biztonságos.
Nyitókép: Unsplash
