Augusztus 13-ig tart majd

2024. július 29.

Újabb felújítás indul a Palotanegyedben: a Mária utca másik szakasza is megújul

Hétfőn kezdődik és augusztus közepén ér véget a Mária utca Gutenberg tér és Krúdy utca közötti szakaszának felújítása három szakaszban. Nem érnek tehát véget a Palotanegyed autós közlekedőinek megpróbáltatásai. Viszont a Horánszky utca megnyílt újra.

Józsefváros Önkormányzata tette közzé a hírt, hogy július 29-én elkezdődik a Mária utca lokális felújítása. Ezzel egyidőben ér véget egy hasonló felújítási munka a Horánszky utcában, ami a Mária utcához hasonlóan mintegy tíz éve megújult utca elhasználódását hozza rendbe.

A Horánszky utcában dolgozó kivitelező, a KOBOLD’2003 Kft. átköltözik a Mária utcába és 3 ütemben újítja fel a Krúdy Gyula utcától a Gutenberg térig. A Mária utca Baross utcai szakasza a Krúdy egy szakaszával együtt nemrég újult meg:

Mire kell figyelni a Mária utcában a következő hetekben?

  • 2024. július 29. és augusztus 1. között a Mária utca 25. és 13. közötti (I. ütem),
  • 2024. augusztus 2. és 7. között a 13. és 9. szám közötti (II. ütem),
  • 2024. augusztus 8. és 13. között pedig a 9. és 1. szám közötti szakaszán fognak dolgozni (III. ütem).

A munkálatok egyes ütemeiben a megadott napokon az utca szakaszai le lesznek zárva. Ugyanakkor az utcában élőknek, az ottani vendéglátóegységeknek és üzleteknek végig biztosítva lesz gépjárművel is a bejutás.

A munka várhatóan augusztus 13-ára befejeződik, azonban a terv szerinti dátumok függnek az időjárástól és az esetleges kivitelezési akadályoktól. Így például, ha esni fog ezalatt, a kivitelezés befejezése eltolódhat.

Hol kérhet további felvilágosítást?

  • Józsefváros zöldszámán: +36 (80) 277-256,
  • az ügyfélszolgálat számán: +36 (1) 459-2100,
  • az ugyfelszolgalat@jozsefvaros.hu e-mail-címen,
  • és a Baross utca 66–68. alatti ügyfélszolgálaton.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.
2026. szeptember 03.
Brutális mennyiségű pénzt csatornázott az egykori kormányzópárt civil szervezetekhez. Ezek némelyike valós és fontos tevékenységet végez, ám tucatnyi olyan is akad, amelyik vagy semmit sem csinált, vagy csak egyet: a helyi Fidesz szekerét tolta. Százmilliókból.
2026. szeptember 02.
Jövő hét szombaton számos sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők az Orczy-kertben, ahol közvetlenül a józsefvárosi egyesületektől tudhatják meg, milyen lehetőségek várják őket, ha helyben szeretnének sportolni.

További cikkek

2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.
2026. szeptember 01.
Az önkormányzat ismét meghirdette pályázatát a józsefvárosiakért tevékenykedő civil szervezetek részére.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.