Hogyan kerültél a Diákok a Tanárokért mozgalom tagjai közé?

Január 31-én egy jóbarátomnak kipattant a fejéből, a diákoknak is kellene tenniük valamit, amivel megmutatjuk, hogy támogatjuk a tanárokat. Ő a Szent István Gimnáziumba jár, onnan indulva kezdtek budapesti középiskolákból diákelnököket megkeresni, köztük engem is, majd egész februárban ment a toborzás. Először február 28-án ültünk össze mindannyian ötletelni, s megbeszéltük, mi legyen március 16-án az akciónk, két hét alatt hoztuk össze a megmozdulást.

Korábban is foglalkoztatott a tanárok sorsa?

Hetedikes koromban coming outoltam arról, hogy tanár szeretnék lenni. Azóta, bárkinek elmesélem, mindenki, a szüleim és tanáraim is próbálnak róla lebeszélni. Hiába érzem magamban a késztetést, hivatástudatot, mindenki úgy reagál, „ha-ha, nem fogsz belőle megélni”, én meg azt válaszolom, „ha-ha, tudok róla”. Egyetlen tanárom van, aki egy idő után azt mondta: „Tudja mit, Tünde? Legyen mégis tanár, tegye jobbá a világot!” Azóta is ez a támogatás ad motivációt.

Akkor még nem adtad fel ezt az álmodat.

Nem adtam fel. Mindenképpen szeretnék egy időszakot az életemben, amikor földrajz–biológia szakos tanárként dolgozom, ha nem is rögtön az egyetem után, de később, 40-50 éves koromban is el tudom képzelni.

A tanáraid hogyan inspiráltak, milyen értékeket közvetítenek, amik miatt érdemesnek érezted értük kiállni?

A VMG szerintem nagyon hálás lehet a tanáraiért, művészi szabadságra és szabad gondolkodásra nevelnek minket. Leadják a kötelezőt, ami lehetne jobb is, de ez a része nem rajtuk múlik, és amit utána hozzátesznek a saját személyükből, pedagógiai módszereikből, az példaértékű.

Beszélgettetek a tüntetésről, hogy ők miként látják a saját helyzetüket, és a mozgalmatokról mit gondolnak?

Egy tanárral szoktam erről beszélni, úgymond egyeztetjük óráinkat. De mi a tanároktól szervezésben függetlenek vagyunk – elsősorban azért, hogy ne lehessünk támadhatók –, így, ha nem muszáj, nem kérünk segítséget a felnőttektől. A tüntetés, sztrájk témáját a tanárok közül nem hozta szóba senki az iskolában – bár sok tanár részt vesz a polgári engedetlenségben, sztrájkban, de nem mindenki, hogy ki igen és ki nem, nem beszélünk az órákon.

Nem félsz attól, hogy hátrányod adódhat abból, hogy aktívan részt veszel a tüntetések szervezésében?

Ha ezek miatt hátrány érne később valahol, oda amúgy sem mennék szívesen. Ha mondjuk egy munkahelyre nem vesznek fel emiatt, az a munkahely nem kell, mivel más értékeket képviselünk.

Látod a jövődet ebben az országban?

Látom, vagyis szeretném látni. Ezért is megyünk vonulni szeptember 2-án ismét. (Interjúnk a tüntetés előtt készült – a szerk.) Tudjuk, hogy a mi közoktatási helyzetünkben már nem lesz nagy változás, ha még annyit sem lehet elérni, hogy rendes bért kapjanak a tanárok.

Milyen célokért küzdötök?

Négy pontból álló kiáltványban követelünk megoldást a tanárhiányra, hogy legyen tanítható és megtanulható mennyiségű és minőségű a tananyag, legyenek élhetőbb körülmények az iskolákban, és kapjon több figyelmet az oktatás. Szerintem a mi dolgunk elsősorban az, hogy biztassuk a tanárokat és kiálljunk mellettük, de végső soron ők maguk tudnak igazán küzdeni a saját érdekükért. Így a célunk most az, hogy minél több tanár csatlakozzon a sztrájkhoz.

Ha tisztán látjátok, hogy a ti életetekben már nem jön el a változás, mi hajt, hogy mégis tüntetni menjetek?

Reménykedem abban, hogy egyszer tanár lehetek, és addigra mondjuk sikerül a béreket rendezni. Úgy ismerem a legtöbbünket, hogy nem szeretnénk elhagyni az országot, de mindenki a legjobbat akarja a saját gyerekének. Ha máshol jobb oktatást kapnak a gyerekeink, akkor lehet, hogy előbb-utóbb inkább a külföldre költözés mellett fogunk dönteni. Sajnálom, hogy ennyire családbarát a kormány.

Ádám Judit

Szeptember 1-jén demonstrációt tartott az iskola 30 tanára a Rákóczi téren, milyen változást vártak volna a tanév kezdetére?

A szakszervezetek néhány pontos követeléslistájáról van szó egyfelől (béremelést, óraszámcsökkentést követel a két nagy pedagógus-szakszervezet), erről tárgyaltak a kormánnyal az elmúlt hetekben, annak a végrehajtását mindenképpen. Illetve a sztrájkjog visszaadását, ezt még tavasszal egy rendelettel kiüresítették. De a problémák szélesebb körűek: a tüntetésen kiírtuk címszavakban azokat a dolgokat, amelyek miatt úgy érezzük, hogy gond van: az autonómia hiánya, a tantervek, az egyentankönyvek, a túlterheltség, sokáig lehetne sorolni. Ezekről párbeszédet szeretnénk és a szakmai szervezetek bevonását a döntéshozatalba, mert ez nem történik meg. Ez egy hosszabb távú változtatás, a szakszervezeti követeléseket viszont szeretnénk, ha azonnal elfogadnák.

Milyen problémákat okoznak az oktatási rendszer gondjai a gyerekeknek, miket tapasztal, mit lát?

A túlterheltség nemcsak a tanárokat érinti, hanem a diákokat is. Tanárként a kötelező előírások, tantervek következménye sem lesz kedvező, még ha a kollégák megpróbálják is ezeket a szakmai tudásuk, józan eszük, hivatástudatuk mentén értelmezni. De valamit nem lehet: az érettségi követelményrendszere adott. És ha abban van egy olyan feladat mondjuk a magyar érettséginél, hogy képről kell felismerni írókat-költőket, akkor bármennyire is gondolhatja egy magyartanár, mondjuk én, hogy nem ez a világ leghasznosabb tudása, mégiscsak át kell nézegetni a magyar irodalmi arcképcsarnokot. Az a tudás, aminek az átadására vannak kitalálva a tantervek, közel sem a legkorszerűbb, és akkor még nem is beszéltünk arról, mennyi szabadsága van egy tanárnak ettől eltérni: szinte semmi. És ez mind a diákon csapódik le: sokkal jobb dolgokat, sokkal jobb módszerekkel lehetne tanulni, sokkal korszerűbb tudást lehetne közvetíteni.

Hogy érinti a gimnáziumot a hazai oktatás számos problémája? Tapasztalnak-e tanári elvándorlást, a diákok mennyire érdeklődnek a tanári pálya iránt?

Előkerül egy-egy diáknál, hogy tanár szeretne lenni, amit egy tanárnak örömteli hallani – és nagyon keserű az, amikor azt kell mondani az ő érdekét figyelembe véve, hogy lehet, mégsem ez a legjobb választás, mert elég sanyarú anyagi körülményeket ír alá magának ezzel a döntéssel. Nagyon nehéz őszintén beszélni erről a gyerekekkel. A tanári elvándorlás: szerencsés helyzetben vagyunk, mert ide a diákok és a tanárok is szeretnek járni. Van elvándorlás, de inkább azzal találkozom, hogy akik teljes állásban voltak, részmunkaidőben, óraadóként folytatják, mert keresnek egy olyan állást, amiből meg tudnak élni, és mellette kevesebb órában és kevesebb osztályban tanítanak.

Akkor ez az új pedagógus-életpályamodell? Jól fizető állás mellett lehet mellékállásban oktatni?

Igen, úgy tűnik, hogy ez a megoldási stratégia többeknél.

Gulyás Gergely miniszter 2028-ra 800 ezres tanári fizetést ígér, ez egy konkrét ígéret, ezzel elégedettek lennének?

Én elégedett lennék ezzel, de 2028-ra… Nem is értem, ez a ciklus 2026-ig tart – én ennek az ígéretnek semmi fedezetét nem látom. Annyi ígéretet hallottunk már különböző dátumokra meg számokra, hogy már nem tudjuk ezeket komolyan venni. Ha ezt Gulyás komolyan venné, akkor most emelje meg a bért a kormány 45 százalékkal, amit a szakszervezetek követelnek, és akkor majd 2028-ra folyamatosan eljuthatunk a 800 ezerhez, de azonnali béremelésre szükség van.

A polgári engedetlenségi mozgalom a választás előtti időszakban kifulladni látszott. Mennyire létezik szakmán belüli, illetve társadalmi szolidaritás?

Van szolidaritás, de lehetne sokkal komolyabb. Amikor más ágazatokban dolgozók harcolnak a bérükért, sok pedagógus szolidáris, többen mennek ki tüntetésekre, de lehetnének még többen. Az egész társadalom problémája, hogy a szolidaritás nem elég erős. A szakmán belül, amennyire tudjuk, követjük a többi iskolát, a médián keresztül a megmozdulásokat. A tavaszi polgári engedetlenségi mozgalom is úgy indult, hogy egy iskola, a kőbányai Szent László Gimnázium elkezdte, másnap jött egy másik, és így haladt előre, mi is csatlakoztunk. Ha vannak jó példák, precedensek, akkor könnyebben rászánja magát egy másik iskolában tanító kolléga is, hogy kifejezze, nem jó irányba mennek a dolgok az oktatásban.

Dercsényi Dávid