Nekem rendszeres élményem, ahogy felcsapják rám szakadó esőben az autók a pocsolyák vizét, ahogy az osztatlan gyalogosjárda-kerékpárúton hajtok a Szilágyi Erzsébet fasoron a villamosmegállóhoz. Mivel ez már többször előfordult, már van némi rutinom, ilyenkor eleve nem is a járdán, hanem a szomszédos benzinkúton keresztül közlekedek inkább, hogy megóvjam magam. És ilyenkor mindig eszembe jut az is, amit az oktatóm azt mondott, amikor vezetni tanultam: ha vizsgán teszem ezt valakivel, meg fognak buktatni; igaz, a KRESZ nem tér ki erre a helyzetre.
A probléma megoldására egészen forradalmi megoldást dolgozott ki a köztéri installációkkal és street arttal is foglalkozó Magyar Kétfarkú Kutya Párt, melynek egyik társelnöke, a ferencvárosi alpolgármester Döme Zsuzsa (Suzi) a Facebook-oldalán posztolta, milyen berendezést gyártottak, és a Klubrádióban is nyilatkozott minderről szerda reggel.
Kimondottan preventív megoldást jelent a Rákóczi téren telepített „vízfelcsapás-jelző berendezés”. Döme elmondása szerint a párt mérnökei sokat és drágán dolgoztak a fortélyon, és most, amikor esős idő van, élesben is kipróbálták végre. A tapasztalatuk az, hogy jól funkcionál az egység.
A „szerkezetet” a lakosság is kipróbálhatja és megfigyelheti működésében a Rákóczi téri gyalogos-átkelőnél. A helyes módszer az, hogy amikor a zebrát a gyalogos megközelíti, a járdán elhelyezett feliratot előzetesen alaposan megfigyeli, mely jelzi, melyik vonalig csapja fel a vizet vagy latyakot a személyautó, illetve a furgon. majd körülnéz és a megfelelő vonal mögé beáll.

A politikus elmondása szerint az 500 km/h-val közlekedő járművekkel még nem kompatibilis a szerkezet, ezért még dolgoznak a további fejlesztéseken, de az autók és kisteherautók esővisszacsapásának mértékét már jól jelzi a járdán elhelyezett berendezés.
A párt jelenleg országjárást tart, rengeteg passzivista találkozót szerveznek, melyeken konzultálnak a helyiekkel, és szeretnék másutt is elterjeszteni a forradalmi megoldást a közúti vízfelfröcskölés ellen. Remélhetőleg hamarosan országszerte települnek ilyen berendezések − mondta el a politikus Para-Kovács Imrének a Reggeli gyors című rádióműsorban.

Figyelem! Alkalmi szökőkút ellen azonban a tudomány mai állása szerint még ez a berendezés sem jelent elégséges védelmet.
Fotók: Mile Máté