Az első falat után mintha egy másik univerzumba csöppentünk volna. A szokatlanul merész, de harmonikus ízvilág feladta a leckét az ízlelőbimbóknak, az ételek színe elkápráztatott, az összhatás parádés volt.
Az intuitív szakács ismérve, hogy a fejében születnek meg az ízkombinációk, nem ragaszkodik megszállottan a recept nyújtotta keretekhez, mer improvizálni, ösztönösen alkot. Ebből csakis valami jó sülhet vagy főhet ki, ha nem is kapjuk meg kétszer ugyanazt az ízt – véli a bisztró üzletvezetője és egyben főszakácsa, Meggyes Lilla, akinek vendéglátós pályája 19 évesen, nem épp tipikusan indult.
Dunaújvárosban érettségizett a rendszerváltás idején. Évfolyamtársának nagybátyja New Jersey-ben élt, és a határok újranyitásán felbuzdulva Lilla egész végzős baráti köre nekiindult az Államoknak. Lilla egy évvel később ment volna utánuk, ám nem kapott vízumot. Az unokatestvére Torontóban élt, végül ott próbált szerencsét. Az érkezés nem volt izgalommentes, a reptéren nem várta senki. Mindössze egy New Jersey-i vonalas szám lapult a zsebében, amit hiába hívogatott, és egy pár szárazkolbász pihent a táskájában – a szülői gondoskodás jó példájaként –, ami viszont olyan kemény volt, hogy az éhhaláltól aligha mentette volna meg. „Ott álltam egyedül, mint a kisujjam, és bár ötös volt az angol érettségim, egy kukkot sem értettem.” De feltalálta magát, hamarosan állása is lett.
A tengerentúlon akkor már nagy keletje volt a „soup and sandwich” bisztróknak, amik az ebédforgalomra építettek. „Az első levesemre a főnököm azt mondta, ahhoz képest, hogy én főztem, nem is olyan rossz.” Lillától nem volt idegen a kuktáskodás, a vendégekkel is gyorsan megtalálta a közös hangot. „Anyai ágról hozom a vendéglátós vonalat: nagyapám hentes volt, nagymamám pedig mindennap főzött a családra. Vidéken éltünk, ahol a csirkepucolás éppúgy hozzátartozott a gyerekkoromhoz, mint a meggyszedés. Édesapám felmenői pedagógusok voltak. E két világnak a kellemes ötvözete az, amiben megtaláltam magam.”
Hamar feléledt benne a vágy egy saját étterem után. Még más országokban is dolgozott, de esze ágában nem volt végleg kint maradni. Itthon élt már, amikor a fia megszületett. A kisgyermeknevelés nem fért össze a vendéglátós ritmussal, egy multicégnél helyezkedett el szállítmányozási területen. De amint megérett rá a helyzet, visszatért a valódi hivatásához. „Ahol most tartok, abban koncentrálódik az összes tudás, amit valaha a munkahelyeimen elsajátítottam. Minden út a vendéglátáshoz vezetett.”
2018 februárjában az álma végre valóra vált, ekkor nyitotta a bruncholó és ebédet adó helyet a Práterben. Saját vállalkozás beindítására már korábban is lett volna lehetősége, „de kellett még idő, hogy megbizonyosodjak róla, az emberek tényleg szeretik a főztömet”.
Az étterme nevének ötlete az előző munkahelyén pattant ki. Az ipari mosogatógép estére a Star Warsból ismert Yoda mocsaras lakhelyére hajazott a benne ragadt, megfonnyadt zöldséglevelektől. A napzáró mondatok egyike az volt, mehetünk, csak még kitakarítom a Dagobah-t!
A kis bisztróban másodmagával dolgozik. Kollégája, Császár Dániel is imád főzni, a pácolás koronázatlan királya. Mikor betöltötte az ötvenet, megfogadta, ő már csak olyan dolgot csinál, amit szeret. „Nagyon kevés emberrel találkoztam, aki úgy viszonyult a vendéglátáshoz, mint én, aki azért csinálja, mert élvezi és örömet akar okozni másoknak. Danival teljes összhangban vagyunk” – mondta Lilla.
Konyhájuk fő koncepciója, hogy azt főzik, amihez kedvük van, ezért naponta írják ki a menüt. Az ételek elkészítésénél elsődleges szempont, hogy szezonális és minőségi alapanyagokat használnak. „A múltkor betért hozzánk egy hölgy, akitől megtudtuk, hogy a dietetikusa ajánlott neki minket. Ez nekünk is nagyon jólesett.” Vendégeik nagy része napi szinten visszajár. „Ez nem csupán az ételeknek köszönhető, hanem a kapcsolatnak is, amit kialakítottunk velük, nem sajnáljuk erre az időt. Az életünk egy csoda.”
Fotók: Huszár Boglárka
