A BudapestPiano projekt keretében három közösségi zongorát helyeztek el a fővárosban. A jelenlegi helyszínek: Keleti pályaudvar, Fény utcai piac és a Fővám tér. „Volt arra igényem, hogy legyen több zongora Budapesten. Lehetne még 5-6 helyre kirakni, de inkább amellett köteleztem el magam, hogy legyen csak három, de azok karbantartására jusson elég pénz és idő” – mondta lapunknak Demeter Márton, a projekt ötletgazdája, motorja.
Elnyűhetetlen szovjet hangszerek
A hangszereknek ellenállóknak kell lenniük többek között az időjárással és sajnos az emberek durvaságával szemben is, ezért a választás
50–60 éves szovjet pianínókra esett.
A hangszerek karbantartása természetesen így is sok pénzt, energiát és időt igényel: újra kell hangolni őket 2-3 havonta, tisztán kell tartani, időről időre fel is kell újítani őket. Egy megfelelő helyen és jó állapotban lévő pianínó hangolása egyébként fél-egy évente szükséges.
„Egy körülbelül tíz fős társaság alakult ki körülöttem, ami egyébként baráti társasággá is vált. Mindenki önkéntes alapon dolgozik. Van Instagram- és Facebook-oldalunk, meg kell szervezni a hangszerek karbantartását, megrendezni a mini koncerteket, ha úgy esik, át kell szállítani máshova a pianínót, és engedélyeket kell szerezni az elhelyezésre.”
„Oláh Krisztián zongoraművész például felavatta a zongorákat, ezzel segített nekünk.” Márton, bár magánszemélyektől, külföldi vállalkozásoktól kap némi anyagi támogatást, a költségek 60 százalékát saját zsebből állja. Az elmúlt másfél évben azonban az is rendszeresen előfordult, hogy civilek jelentkeztek egyszeri önkéntes munkára.
„Azért sok a nehézség vele. Leginkább egyedül csinálom. Nekem egyébként nem ez a szakmám, pénzügyi elemző vagyok, de ez a második állásommá nőtte ki magát. Azért éri meg csinálni, mert az ember sok élményt kap cserébe: például amikor valaki elkezd zongorázni és odaül mellé egy hegedűművész. és elkezdenek együtt zenélni.” Mártont ezek a pillanatok motiválják. „Jó érzés látni az eredményét.
Jó érzés nyomot hagyni Budapesten.”
Amikor beszélgettünk, végig az volt a benyomásom, hogy Mártonnak nagyon fontos a közösségi lét, a közösség szerepe, mintha utóbbi mondatával azt is mondaná: jó érzés beletenni a közösbe.
De kik is használják a pianínókat?
Tulajdonképpen mindenki.
Presser Gáboron át, Oláh Krisztiánon keresztül, a MÁV dolgozójáig,
vagy épp diákokig bárki használhatja. Pont ez a lényege. A hangszer játékra és találkozásra is hív egyszerre. Tehát nemcsak attól közösségi, hogy bárki játszhat rajta, hanem attól is, hogy bárki hallhatja, hallgathatja. Például Csík Ervin, a MÁV járműszerelője is gyakran lepi meg a járókelőket gördülékeny játékával a Keleti pályaudvarnál. Az sem ritka, hogy azok a diákok, akik csak az iskolában férnek hozzá a hangszerhez, nyáron ezeken a közösségi zongorákon gyakorolnak.
Leginkább külföldiek ülnek oda még mindig
A világ más nagyvárosaiban a közösségi zongora már egy elterjedt, megszokott dolog. Például Franciaországban minden egyes vasútállomáson és a nagyobb reptereken van zongora. „Van egy általános félelem bennünk, hogy
nem merünk odaülni, mert mi van, ha rosszul játszok”
– válaszolja Márton a kérdésemre, vajon a magyar emberek miként viszonyulnak ehhez a projekthez. „Nekem az az érzésem, hogy ez változik. Az emberek egyre jobban megszokják a zongorát a köztereken. Egyre több ember tud róla.”
„De még mindig az a tapasztalat, hogy javarészt külföldiek ülnek le zongorázni, vagy legalábbis róluk kerül fel inkább videó az internetre. De azt is hozzá kell tennem, hogy a külföldi turistának van ideje leülni hétfő reggel a zongorához, aki munkába siet, nem fog odaülni.”
A BudapestPiano mindennemű támogatásnak örül. A civil kezdeményezés sok kicsi sokra megy alapon várja az akár 1-2 ezer forintos támogatásokat, és szükség van pianínófelhangolásra és -tisztításra, kottákra és zongoraszékekre is.
Ha anyagilag vagy más módon szeretne segíteni a projektnek, azt az alábbi linken teheti meg.
Balogh Veronika
Fotók: Mile Máté
A cikk a Józsefváros Újság Roma Gyakornoki Programjának keretében készült.
