A Pro-Architectura díjas építészpár, Fortvingler Éva és Bulcsu Tamás maga is józsefvárosi, bár Éva Pécsett, Tamás Debrecenben kezdte tanulmányait, Budapesten másoddiplomáztak, dolgoztak a Finta-stúdióban is, most közösen visznek egy építészműhelyt. Ideális kalauzaink abban, hogy a modern épületek és a régi Józsefváros sajátos kapcsolatát megmutassák, és segítsenek megérteni, mitől jó egy épület az adott helyen, vagy éppen miért seb a város szövetében.

Arra kértük őket, ahol lehet, mellőzzék a szakmai kifejezéseket, hogy könnyebben befogadjuk, amit mondanak. A „városi textúra” is ilyen szakszó, de azt, hogy mi a város szövete, hogyan jelenik meg előttünk egységében, megértjük, ha egy szövött anyag egészét, vagy szálainak parányi részleteit vetjük egybe. Házat, házrészletet nézhetünk önmagában, és talán tetszik, de ha a többi házzal együtt nézzük, sőt a városnegyed egészében, lehet, hogy hibának látjuk a jelenlétét. Mi most a városszövetben keressük, mi az, ami beleillik, s mi nem.

Arra gondoltunk, hogy csak új házakat keresünk fel, a régit pedig úgy vesszük, azok a szövet jó részei, de amikor elindultunk a Mária utcán, rögtön találtunk néhány régi épületet is, ami sebként van jelen. Sétánkon felemlítjük ezeket is.

H10-M9, a passzázsház

A 2006-ban átadott, Dobai János tervezte H10-hez, a Horánszky utca 10-be vitt először minket Éva és Tamás.

Fortvingler Éva szerint az építész, aki belvárosi feladathoz lát, hamar szembesül azzal, hogy alkalmazkodnia kell a míves környezethez. „Három alapvető megoldás közül választhat.”

Az első megközelítés megpróbál homogén hátteret adni a díszes házaknak, a belvárosi környezetnek, nem akar vetélkedni velük. „Szerintem Dobai János ezt az utat választotta, és ez pozitív példa.”

A másik út, amikor a XXI. századi ház a környezet régi architektúráját utánozza. „Ennek legelferdültebb példája az, ami a Várban történik”, amikor az új épület megpróbálja leplezni „kortársságát”, vagyis modern technológiai, szerkezeti és funkcióigényeinek megfelelő ház homlokzata egy korábbi kort tükröz. 

A harmadik megoldást tartja Éva most a legkorszerűbbnek, amikor a ház „mívességben akar azonosulni a környezetével, és XXI. századi kortárs díszeket rak a homlokzatra. Erre is van jó példa a közelben”.

Szerinte Dobai háza szépen simul a városszövetbe, ugyanakkor egy kicsit túlépített. „Lehetett volna benne kevesebb lakás és nagyobb udvar, ha elhagyják a középső szárnyat, de gondolom, a beruházó minél több lakást akart kipréselni. Általában az ilyen társasházaknál ez elvárás.” A ház passzázzsal köti össze a Horánszkyt a Mária utcával, a középső szárny két udvarra osztja a belső szabad teret. „Szépen illeszkedik azzal, hogy a középső részt emelte magasra, míg az utcai részeket alacsonyabbra vette.”

A H10 kinézete minimalista, műanyag ablakai ritmikusan ismétlődnek. „Semmi játék nincs benne, de biztosan kellemes lehet itt lakni, különösen azoknak, akiknek tetőteraszuk van, a kertes udvaroknak izgalmas hátteret adnak a szomszédos öreg házak.”

Tamás pozitívumként emeli ki, hogy

A rendezési tervekben a tűzfalak eltakarását is elő szokták írni, ezt a ház az udvarok elrendezésével elegánsan oldja meg, hangulatos, kicsit romantikus belső tér jött létre.

Érdekes az épület keletkezésének története, meséli Bulcsu Tamás. A terv az 1999-ben indult Magház-projekthez készült, fiatal pároknak építettek volna lakásokat, amik elérhető áron megvehetők vagy bérelhetők lettek volna. Dobai János 2000-ben eredetileg erre tervezte a házat, de a projekt valahogy megfeneklett. Több neves építész is kapott Magház-megbízást, de csak Dévényi Tamás háza épült meg a Rottenbiller utcában, abban is passzázs köt össze két tömböt.

A Magház svéd és osztrák mintát követett volna, kicsi lakásokkal és nagy közösségi terekkel, mosókonyhával. „Itt ezek a terek mentek a levesbe, alul irodák és üzletek vannak.”

A H10-ben a minimalista dizájnhoz „minimalista” megoldások társulnak. A portálok nem túl nívósan hegesztett fémidomokból készültek, az egyik kapu már szétesett, most cserélik éppen. A műanyag ablakok már megfáradtak, a tömítés kijött a tok mellől, az udvari csatornarács girbegurba. Ezek nem tervezési hibák, „ha választhat az építész, nem műanyag ablakot tervez, csak hát, gondolom, erre volt pénz”, mondja Éva. Ez esztétikai és műszaki hiba is, ami előbb-utóbb elrontja a ház összhatását. De nem csak itt jellemző, Budapesten sokfelé látunk ilyesmit, mondja Tamás, miközben mutat egy öntöttvas csatornafedőt is az udvaron. A görbe fedeleket az örökéletű öntöttvasra kellene cserélni, egy ekkora háznál ez filléres kiadás, jegyzi meg.

A Mária utcai oldalon megyünk ki – ott M9 a ház neve –, ahol jól megfigyelhető, Dobai hogyan oldotta meg a kapcsolódást a szomszéd házakhoz. „Az alsó szinteket téglaburkolattal kötötte össze. Belvárosi környezetben az alsó szint mindig díszesebb egy kicsit, erre törekedett ő is.” Éva mutatja az utcasoron, hogy a régi házakon mindenütt látható a homlokzat tagolódása. Van főpárkány a tető vonalában, mellékpárkányok egyes szintek között, és kis timpanonok, háromszögletű oromdíszek. Ezeket a vonalakat soha nem foglalták szabványba, ezért nincsenek azonos magasságban, „de az építészek mindig keresnek vonalakat, amikhez tudnak illeszkedni, hogy a házuk jobban beálljon a környezetbe”.

Amikor a régi üt sebet a szöveten

A Mária utca és Baross utca között több régi rossz példát is láttunk. A Mária utca 13-ról nem lehet megmondani, régi-e vagy új, külseje alapján a 90-es évek régit olcsón utánzó vonalához sorolható, egyébként a H10-nél minőségibb anyagokból.

Pár házzal odébb ócska téglafal takarja a jezsuiták Horánszky utcai remek házának hátsó udvarát, parkolónak használják. „Jó lenne itt egy kis park”, mondta Éva. Tamás szerint az autók is maradhatnak, úgy is lehet zöldíteni, „jót tenne a levegőnek”.

A Mária utca 17. a XIX. században épülhetett, de minden díszét elvesztette, rossz ránézni. „Ha visszakapná az eredeti állapotát, senki nem mondaná, hogy nem ide való”, jegyezte meg Éva.

Még sétáltunk tovább, de hogy mit láttunk, azt a következő cikkekben olvashatják majd.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf