„Amikor becsönget hozzánk valaki gyerekkel a kezében, nem nézzük a bőrszínét, ahogy azt sem, milyen a vallása, melyik országból érkezett vagy milyen nemzetiségűnek vallja magát. Csak azzal foglalkozunk, hogy anyuka és van kisgyermeke, aki a gyerekház korosztályos előírásai szerint befér a közösségünkbe” – indítja a beszélgetést Pusztainé Bártfai Edit, a józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház vezetője.

A fővárosban egyedüliként működő gyerekház, amely szervezetileg a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődékhez (JEB) tartozik, tavaly év végén ünnepelte megnyitásának 15. évfordulóját. A ház dolgozói mindenképpen a családokkal együtt szerették volna megünnepelni a születésnapot. „Volt itt majd’ 30 gyerek, és többüknek mindkét szülője is eljött. A sokadalmat látva elsírtam magam, mert megható érzés volt szembesülni a visszajelzéssel: a családoknak is fontos ez a hely” – emlékezett vissza Pusztainé Bártfai Edit.

„A családok megsegítése alatt sokféle támogatást értünk. Jószerével szociokulturális hátránnyal küzdő családokkal dolgozunk, de van olyan család is, ami egyszerűen csak egy befogadó közösséget keres, vagy ahol az anyuka szülés utáni depresszióval küzd.” A Szigetvári utca 1. szám alatt található intézmény elsősorban a hátrányos helyzetben élő, intézménybe nem járó óvodás kor alatti kisgyerekek képességeinek kibontakoztatására, a kortársaikhoz való felzárkóztatásra biztosít lehetőséget, szüleiknek pedig személyiség- és kompetenciafejlesztéssel szolgál. „Az egyik anyukából ösztönösen előjön az anyai gondoskodás, míg a másiknak bele kell rázódnia a szerepbe. Mi nem bírálunk senkit. Elmondhatjuk például, hogy egy adott módszer, viselkedés nem feltétlen szerencsés hosszú távon, de azt meg is indokoljuk. A magyarázatunknak pedig mindig szakmailag is helytállónak kell lennie.”

Volt egy anyuka, aki lejárt ugyan a gyerekeivel a mondókázós programokra, de eleinte kivonta magát a foglalkozásokból, nem volt számára komfortos a részvétel, mesélte Nehézné Báder Erika, a gyerekház munkatársa. Később aztán beült a körbe a gyerekei mellé, majd egy napon kérte, fénymásolják le neki a verseket, hogy otthon is tudja mondani, énekelni azokat.

Egy másik édesanya, aki nem fejezte be az alapfokú tanulmányait, úgy döntött, visszaül az iskolapadba, majd elvégezte a dajkaképzést, mert rájött, a gyerekével való boldogulást nagyban megkönnyíti, ha tanul és szakmát szerez. „A társadalmi megítélés szintjén ez alacsony végzettségnek számít, de az anya és családja életében hatalmas nagy ugrás, hiszen valami újat, valami mást ad a gyermekének, mint amilyen mintát ő kapott. A változást ezek a kicsinek tűnő dolgok hozzák el.”

A nyitás óta több száz család és több mint ezer gyerek fordult meg a Gyerekházban. Hogy a józsefvárosi intézmény kiállta az idő próbáját, az nem csak a szakmai hátországon múlt, véli Pusztainé Bártfai Edit. Szerinte sokat nyom a latban, hogyan viszonyulnak kollégáival egymáshoz és a családokhoz, és a kommunikációjukon is sok múlik.

Hogy egy intézmény mitől lehet működőképes, annak megvan a jogszabályi háttere, a szakmai ajánlások, így van ez a gyerekházak esetében is. Pusztainé Bártfai Edit szerint ezeket be lehet biflázni, el lehet sajátítani. „Az viszont, hogyan szólítok meg egy szülőt, egy gyereket, mi árad közben a hangomból, mit sugároz a tekintetem, nem megtanulható és nem eljátszható.”

A Gyerekházban olyan biztonságos légkör megteremtésére törekszenek, amiben mindenki otthonosan mozog, senki nem érzi kevesebbnek magát a másiktól, mindenki elfogadásban részesül – mondta Nehézné Báder Erika.

„Nálunk működik az, hogy a roma és nem roma család együtt ül le a szőnyegre közösen játszani vagy énekelni, beszélgetni. Mikor máskor kezdődhetne el ez az együttélés, ha nem a legkisebb korban?”

„Ha bejön ide egy szülő és azt mondja, olyan szegények, hogy nincs mit enniük, nem kezdem el firtatni, miért nincs pénzük, nem bírálom,​ hogyan és mire költötte el. Az számít, hogy nehéz helyzetbe került, ami azonnali megoldást igényel. Amikor majd ez valamennyire megoldódik, akkor elkezdhetünk arról beszélgetni, hogyan lehet másképp csinálni” – tette hozzá Pusztainé Bártfai Edit.

A bizalom kiépítése a családokkal nem megy egyik pillanatról a másikra. „Ehhez szükség van a mi nyitottságunkra is, ahogyan arra is, hogy érezzék, mi is egy vagyunk közülük, hiszen mi is anyák vagyunk, mi is hibázunk, mi is küzdünk a magunk nehézségeivel” – mondta Pusztainé Bártfai Edit.  Ezért őszintén osztják meg a tapasztalataikat a szülőkkel, ami rendszerint oldja a másik fél feszélyezettségét, szorongását is.

Legyen szó akár kinőtt ruháról, tanácsadásról, kézműves foglalkozásról vagy élelmiszerről, annak minősége vagy épp mélysége nem megspórolható, vallják.

A gyerekházban a programoknak kialakult menetrendje van, heti rendszerességgel van a Ringató, a finommotorikát fejlesztő kézműves foglalkozás, a Daloló beszédindító gyógypedagógiai foglalkozás, tanácsadás, s közös ételkészítés és étkezés, kinti foglalkozások, alkalmanként kirándulások, ünnepségek stb. Volt, hogy szüreti mulatságot tartottak. Fonalra fűzték a szőlőfürtöket, a gyerekek pedig leszedhették a gyümölcsöt, amit aztán kézzel, lábbal tapicskolhattak, a préselt levet pedig megihatták. „Igyekszünk megismertetni a gyerekekkel azokat a dolgokat is, amikkel a városban nem feltétlen találkoznak össze. A programokat úgy készítjük elő, hogy fejlesztőleg hassanak a gyerekekre, de játékos formában tárjuk eléjük” – mondta Nehézné Báder Erika.

A szülőknek biztosítanak telefon- és számítógép-használatot is, és – amíg a kompetenciahatáraik engedik – segítséget nyújtanak az ügyintézésben. „Mindig elmondom az anyukáknak, nincs rossz kérdés, maximum olyan van, amire nem tudunk válaszolni, de akkor megkeressük azt, aki tud.”

A házban van mosási, szárítási lehetőség is. „Ha valami miatt úgy alakul, a gyermek fürdetését is biztosítani tudjuk. Előfordult, hogy körmöt vagy hajat vágtunk. Elmondható végső soron, bármilyen nehézsége akad a szülőnek, mi itt vagyunk, rendelkezésre állunk, segítünk.”

Fotók: Pusztai Krisztián