Konnektorok, villanykapcsolók, ajtófélfák, de még a konyhabútor is eltűnt abból a lakásból, amelyet Kecskeméti László (Fidesz) önkormányzati képviselő bérelt korábban az önkormányzattól – derül ki egy videóból, melyet Sátly Balázs (Momentum) alpolgármester tett közé március 10-én.
Sátly Balázs szerint a felszereléseket Kecskeméti László vitte el a lakásból. Az alpolgármester szerint a Corvinnegyedben található lakást beköltözhető állapotban vette át a fideszes képviselő, amikor a kerület vagyongazdálkodási igazgatója volt (ekkor kapta meg Kecskeméti László szolgálati lakásként).
A 2019-es kerületi vezetésváltás után közös megegyezéssel távozott posztjáról Kecskeméti, de még egy évig maradhatott a lakásban, ám a határidő letelte, 2020. október 31. után sem költözött ki onnan. Azt, hogy el kell hagynia a lakást, később
bírósági döntés is megerősítette.
Azzal, hogy nem költözött ki, az önkormányzat és a bíróság szerint is törvénysértést követett el, ezért a képviselő-testület (KT) 2024 őszén kimondta, hogy méltatlanná vált képviselői pozíciójára. Az önkormányzati törvény szerint ugyanis méltatlanná válik az a képviselő, aki nem hajt végre egy bírósági ítéletet: „méltatlanság miatt a képviselő-testület határozatával megszünteti annak az önkormányzati képviselőnek a megbízatását, […] aki a vele szemben megindított bírósági eljárást lezáró jogerős bírósági döntés végrehajtását akadályozza, vagy azt neki felróható módon elmulasztja”.
Kecskeméti a KT döntése ellen fellebbezett, ennek az elsőfokú bíróság nem adott helyt, de később az ítélőtábla eljárásjogi hibákra hivatkozva visszautalta az elsőfokú bíróságra az ügyet, döntés később várható.
Kecskeméti László a lakásból 2025. január elején költözött ki. „Arra szeretném a JGK-val egyetemben kérni a képviselő urat, hogy a magával vitt villanykapcsolókat, konnektorokat, ajtófélfákat és a konyhabútort legyen szíves hozza vissza, és állítsa helyre ezt a lakást úgy, hogy lakható állapotba kerüljön, más be tudjon költözni az ingatlanba”, mondja Sátly Balázs a videóban.
Ha ennek nem tesz eleget Kecskeméti László, akkor a JGK pert fog indítani a képviselő ellen az alpolgármester elmondása szerint, aki a videó végén megjegyzi, hogy „ez a kisstílűségnek egy olyan szintje, ami még a józsefvárosi Fideszben is kirívó”.
Kecskeméti László nem viszonozta telefonhívásunkat és az üzenetünkre sem reagált.
Frissítés:
Kecskeméti László reagált cikkünkre, és elküldte nekünk a JGK által készített bérlemény-ellenőrzési jegyzőkönyvet. A dokumentumban az áll, hogy a „lakásban található beltéri harmonika ajtók elvihetők, az eredeti beltéri ajtók leadásra kerültek a bérbeadó részére. A beépített nagy értékű konyhabútor szintén elvihető, mert az ingatlanhasználó csináltatta” – villanykapcsolókról és konnektorokról azonban nem szól a jegyzőkönyv. Békési Zsuzsanna, az önkormányzat sajtófőnöke ennyit fűzött az ügyhöz: „vélhetően beköltözhető állapotban volt a lakás, amikor Kecskeméti László használatba vette azt, most pedig nincs beköltözhető állapotban”.
Itt látható a teljes videó:
Nyitókép: Sátly Balázs Facebook-oldala