A Horánszky utcai emléktábla avatása kapcsán került előtérbe Szendrey Júlia, Petőfi özvegyének neve, ezért felkértük Gyimesi Emesét, akinél többet élő ember valószínűleg nem tud róla, hogy avasson be minket az írónő világába, költészetébe és társadalmi jelentőségébe.

Az, hogy Szendrey verseket és naplóbejegyzéseket írt és adott ki, a legtöbbeknek már nem akkora újdonság, az viszont, hogy ezek hogyan keletkeztek, hogyan kerültek kiadásra, és mekkora ellentét feszül a Szendreyről kialakított imázs és valódi – vagyis a saját írásaiból előtűnő – személyisége között, már kevésbé köztudott, állítja Gyimesi.

Hűtlen hiúból modern és előremutató

Saját korában hiúnak, excentrikusnak gondolták Szendrey Júliát, külsőségei alapján ítélték meg, és főként azoktól a nőktől terjedt el az, hogy nadrágot hord, akik elítélték a modernsége miatt. Pedig nadrágot főként csak otthon hordott, és naplói alapján egyáltalán nem érdekelték ezek a látszatok. Kifejezetten zavarta, ha valaki csak a külcsín alapján ítél meg másokat, ő inkább a belső értékeire, gondolkodására helyezte a hangsúlyt. Amiatt is megszólták, hogy szerelmes naplóit publikálja, nem tartották illendőnek, hogy egy nő ilyen bensőséges dolgokat oszt meg a külvilággal.

Mások a forradalmár feleségét látták benne, a femme fatale-t, de mikor Petőfi halála után újraházasodott, többen megvetették, hűtlen özvegynek tartották, az a kép élt róla sok ember fejében, hogy nem volt méltó a nagy költő szerelmére.

Később a nyugatos költők felkapták, újradefiniálták az alakját, ők már a pozitív értelemben vett modern nőt látták benne, de ugyanúgy eltúlozva a külsőségeket.

Amikor Gyimesi elkezdett foglalkozni Szendreyvel, kéziratainak feltáratlansága miatt még a szakmabeliek sem igazán voltak tudatában annak, mekkora költői és írói életművet hagyott maga után. Az utóbbi 5-6 évben megint fordult egyet a narratíva, főként művei kiadásának köszönhetően elkezdték elismerni a 19. századi női alkotók között.

Ráadásul Magyarországon még csak az elmúlt években került a közbeszédbe az is, hogy mennyire hiányoznak a női szerzők az irodalmi kánonból és az iskolai oktatásból. Ami a környező országokban már teljesen természetes, az csak most kezd begyűrűzni hozzánk. Szendrey Júlia életének újragondolása pedig tökéletesen beleillik abba az erőteljes folyamatba, amely a történetírásban és a filmművészetben is a markáns nőalakokat állítja középpontba.

A márciusi ifjak marketingstratégiájának áldozata

Valódi személyiségére főként korábban kiadatlan verseiből és naplóbejegyzéseiből lehet következtetni. Már Petőfivel való házassága alatt is publikáltak tőle naplóbejegyzéseket, de ezek Petőfi és Jókai szerkesztői munkáján estek át: folytatásokban közölték őket és sok részletet kihagytak, így főként azok a részek kerültek nyilvánosságra, amelyek a Petőfivel megélt szerelmi történetükről szóltak. Amikor 1930-ban (az eredeti naplókéziratok első publikálásakor) fény derült erre a szerkesztői beavatkozásra, az irodalomtörténetben az a tévképzet rögzült, hogy Petőfi „gyöngédségből”, vagyis a szövegminőség javítása érdekében végzett módosításokat. Holott ez egy profi marketingstratégia része volt, amely kettejük szerelmi történetét állította középpontba.

Szendrey Júlia eredeti naplóiban nyomon követhető, hogyan alakult alkotói önképe. Eleinte nem tekintette magát valódi írónak, úgy gondolt erre a hivatásra, mint egy magasztos, szent küldetésre, amihez ő nem érhet fel. Első verseit és műfordításait csak 1857-ben publikálta, pedig ekkor már több éve alkotott. Költői hagyatékának feltárása és rendezése során azonban kirajzolódott, mennyire lényének és hétköznapjainak részéve vált a versírás. Ennek jele, hogy egyes költemények például bevásárlócédulák hátuljára íródtak.

Szellemdús társalgó volt, a Kálvin tér első nagyvárosias bérpalotáját építtető Geist családdal, Mizsei Máriával és Szigligeti Edével is rendszeresen találkozott. Gyimesi szerint benne rejlett akár annak a lehetősége is, hogy irodalmi szalont vigyen, de sajnos máshogy alakult az élete.

Az igazi érzések és a látszatélet ellentéte

Az, hogy a versei és a naplói közül mennyit szánt kiadásra, máig nem egyértelmű. Halála előtt Tóth Józsefre bízta a hagyatékának gondozását, de a naplóit csak Mikes Lajos adta ki 1930-ban, akkor is azzal a céllal, hogy rehabilitálja Szendrey alakját, és bebizonyítsa, hogy igenis érdemes volt Petőfi szerelmére. Ez viszont megint alárendelt szerepbe taszította a költőnőt, ismét Petőfi „kiegészítőjeként” tekintettek rá. Annál is inkább, mert műveit továbbra sem rendezték sajtó alá.

Gyimesi Emese szerint a versekből egy nagyon árnyalt és sokrétű belső világgal rendelkező, érzéseit mélyen megélő női alkotó alakja bontakozik ki. Bár ő elsősorban társadalomtörténeti, és nem esztétikai szempontból foglalkozott a Szendrey-életművel, személyes véleménye az, hogy sok jó verset lehet találni a hagyatékában, és ha alapvetően nem határozta volna meg a karrierjét, hogy Petőfi özvegyeként lépett fel, ott lehetne a neve a jelentősebb szerzők sorában.

Verseiben megjelenik az anyaság, mint téma – a korban elfogadott női témák egyike –, valamint a hazaszeretet és a szabadságharc leverésének gyásza, de egészen másként, mint a kortársak, például Vajda János műveiben. Írásait meghatározza az az alapgondolat is, amely az érzések valódi megélését egyfajta vegetatív látszatélettel állította szembe, és ebben az utóbbi állapotban érezte magát megrekedve második házassága idején.

A nő fő feladata a férj kéjvágyának kielégítése

Második házassága, bár közel 20 évig tartott és négy gyereke született belőle (az egyik kislány korán meghalt), nagyon gyötrelmes volt, ezért Szendrey Júlia több évnyi vívódás után el is hagyta férjét. Ennek a kapcsolatnak a részleteiről keveset lehet tudni. Horvát Árpád egészen más nézeteket vallott a szexualitásról és a boldogságról: pornográf albumot akart nézegetni vele, és a feleség fő feladatának a férj kéjvágyának kielégítését tartotta, emiatt rengeteg konfliktus volt a kapcsolatukban. A fennmaradt források alapján nem lehet megítélni, hogy milyen mértékű volt a férj agressziója, de az biztos, hogy olyat akart a feleségére erőltetni, ami annak egész lényétől nagyon távol állt. Szendrey 1868. szeptember 6-án elköltözött Hársfa utcai családi otthonukból a Zerge utcába, a mai Horánszky utca 15-be.

Ennek a Zerge utcai háznak a helyén függesztették ki a Szendrey Júliára emlékező táblát idén szeptember 6-án . Az egykori földszintes, Hild Károly által tervezett épületből már csak egy falcsonk állt 1898/1899-ben, amikor ráépítették utódját, a ma is álló többemeletes házat.

Gyimesi Emese könyvét Szendreyről a Petőfi Irodalmi Múzeumban október 18-án mutatják be.