Nem ő az első, aki keserű jövőt jósol a műfajnak, na meg a cigányzenészeknek. Pedig ő nem panaszkodhat, mert igencsak foglalkoztatott muzsikus. Bár nyugdíjas, Kovács Ferenc cimbalmosnak mégis vannak olyan felkérései, amit vissza kell utasítania más elfoglaltságai miatt. És ezt nem dicsekvésből említette, mert beszélgetésünk közben is volt egy hívása, de a felkérésnek nem tudott eleget tenni, mivel aznapra már volt muzsikálása.

Kérdeztem, nem gondolja-e, hogy van némi ellentmondás a cigányzene helyzetértékelésével kapcsolatban és a között, hogy mennyi lehetősége volna muzsikálni. „Nem, természetesen”, hangzott a válasz. „A rendszerváltás előtt számos vendéglátó vállalat működött, ezek mind megszűntek szinte egyik napról a másikra. Amíg megvoltak, az OSZK-val, az Országos Szórakoztatózenei Központtal álltak kapcsolatban, ahonnan kiközvetítették a zenészeket a vendéglátóhelyekre, éttermekbe, bárokba, sörözőkbe, de még kocsmákba is. Abban az időben

Külföldre is rengeteget utazhattak a muzsikusok, vállalaton belüli utakra is. A megszűnésükkel a külföldi utak is megcsappantak, kevés lehetőség van. Gondolja csak el, azelőtt az EMKE-től a Petőfi hídig a körúton 60 helyen szólt élőzene. És akkor nem beszéltem arról, hogy mennyi volt az EMKE-től a Margit hídig. És ez csak a körút. Ma egyetlen hely sincs sem a nagykörúton, sem a kiskörúton olyan hely, ahol egész évben szólhat a zene. Sőt a nagy Budapesten is alig-alig.”

Néhány éve ismét keresett lett a cigányzene, illetve a cigányzenészek, akik mindenféle műfajt muzsikálnak. Itt van mindjárt a Muzsikáló Magyarország program.

„Ez csak az év 4 hónapjára biztosít jövedelmet a muzsikusnak. És mi van a többi 8 hónapban? A többségük elmegy biztonsági őrnek vagy taxizik. De ismerek olyanokat is, akik a feleségükkel vállalkozást indítottak. Azelőtt az asszonyoknak nem kellett dolgozni, vitték a háztartást, nevelték a gyerekeket, hordták őket zeneiskolába, különórákra. Ma alig van olyan asszony, aki nem dolgozik. Ez a program akkor érne valamit, ha minden évben 12 hónapig tartana. Mert a cigányzenére igény van. A vendéglátós tulajdonosok azért tudják befogadni a bandákat, mert nem nekik kell fizetni sem a zenészeket, sem a járulékokat. Ha mindez az ő költségük lenne, nem tudnák kigazdálkodni. A családok sem járnak éttermekbe, mert nincs rá keretük, örülnek, ha kitartanak egyik hónaptól a másikig, főleg ott, ahol több gyerek van. Azelőtt a színházba járók az előadás után beültek valahová vacsorázni. Ma már a színházjegyek is megfizethetetlenek egy átlagos dolgozó számára, hát még az éttermek. Ezért nincs is utánpótlás cigányzenészekből, igaz, az egyetlen lehetőség a Rajkó Zenekarban van cigányzenét tanulni, de csak néhány gyerek jelentkezik oda minden évben. Nyilván

inkább a klasszikus és jazz zene felé orientálja. Amúgy meg a fiatalok is inkább azokat a műfajokat választják, jobban is tetszik nekik. Megszűntek a stúdiók is, mert egy tollvonással eltörölték a működési engedélyt, amelynek megszerzése kategóriavizsgához volt kötve. 3 kategóriába sorolták a zenészek tudását: A, B és C. Például szállodákban csak olyan ember muzsikálhatott, akinek A kategóriája volt. A vizsgán zeneakadémiai anyagot követeltek meg a cigányzenekari gyakorlat mellett. Erre találták ki a stúdiókat, ahol több évig képezték magukat a zenészek, a cigányzenei gyakorlatot pedig az éttermekben muzsikáló zenekarokban tanulóként, ami szintén több évig tartott.”

Úgy látja, hogy a cigányzene előbb-utóbb eltűnik a magyar kultúrából?

„Nagyon valószínű, talán van még 2-3 évtized, ha annyi is van. Addig tart, amíg a mostani muzsikusok élnek, mert mint mondtam, nincs utánpótlás. De ha lenne is, akkor meg a foglalkoztatásuk lenne a gond, mint már évtizedek óta. Hiába az évszázados örökség, ha az idő és a körülmények nem teszik lehetővé a megmaradását. Valójában ez nem csak a romák vesztesége, ez a magyar kultúra vesztesége.”

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf