Balog Gyula, a magyar hajléktalanügyi és lakhatási jogvédelem egyik legfontosabb alakja 67 éves korában elhunyt. Halálhíre nemcsak a vele dolgozó szervezeteket és aktivistákat rázta meg, hanem azt a tágabb közösséget is, amely az elmúlt másfél évtizedben az ő munkájának köszönhetően tanulta meg, hogy a hajléktalanság nem önmagában az egyén kudarca, hanem rendkívül összetett társadalmi összefüggései és okai is vannak. „Iszonyú fontos nekem, hogy a diákok és civilek megismerhessék azt a gazdasági-, politikai‑ és társadalmi helyzetet, mely
létrehozta azt a réteget, mely lakhatás nélkül tengődik”
– nyilatkozta a Fedél Nélkül című lapnak. A Város Mindenkié, az Utcajogász, a Fedél Nélkül, a Közélet Iskolája – mind olyan szervezetek, amelyekhez Gyula az élettörténetének mély tapasztalatait, szellemi erejét és pedagógiai szenvedélyét is adta.
„Alig van olyan ember Magyarországon, akinek annyit köszönhet a lakhatási aktivizmus, mint Balog Gyulának” – írta az Utcajogász Egyesület. Udvarhelyi Tessza, Józsefváros alpolgármestere és Gyula barátja így emlékezett: „Ő nemcsak élt a világban, hanem aktívan létrehozta azt és folyamatosan annak jobbításán dolgozott. Hiszem, hogy ezt sikerrel tette.” Sőt, a Partizán november 27-i műsorában (melyet teljes terjedelmében az aktivista emlékének szenteltek) Udvarhelyi Tessza egyenesen úgy fogalmozott, hogy „Gyula egy korszakos aktivista volt, neki az kellene, hogy legyen az öröksége, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe, ott kellene lennie abban az emlékcsarnokban, ahol azok az emberek vannak, akik Magyarországot még mindig valamelyest a normalitás útján tartották”.
Egy küzdelmekkel teli élet, és az ebből fakadó közösségteremtő akarat
Gyulának nem volt könnyű élete. 2011-ben így írt A Városi Mindenkié (AVM) csoport blogján megjelent bemutatkozásában sorsfordító éveiről: „Szegény munkáscsaládba születtem 1959-ben… hétéves koromban agyvelőgyulladás miatt tíz hónapig vak voltam… kisgyermekkoromban függővé váltam az alkoholtól, ami tönkretette az életemet… harmincöt éves koromban józanodtam ki, lettem kitagadott gyerek és hajléktalan ember.”
Több aktivistával együtt vallotta, hogy éppen ezekből a tapasztalatokból lehet meríteni azt az elszántságot, amely később mozgalmakat és emberek sokaságát emelheti fel. A Menhely Alapítvány így írt róla: „Saját életének bemutatásával, megírásával, példájával bizonyította,
hogy bármilyen mélyre is kerül az ember, akaraterővel ki lehet mászni a gödörből.”
A józanság és a közösség felé fordulás új korszakot hozott számára. Az Anonim Alkoholisták közösségében megtalált segítség nemcsak talpra állította, hanem megnyitotta előtte azt a pályát, amelyen később sokak szemléletét formálta. Sokan tévesen nem a szegénységet és a megfizethető lakhatás hiányát, hanem a szenvedélybetegségeket tartják a hajléktalanság okának. Gyula erről azt gondolta,
„nem az a lényeg, hogy valaki hogyan esik a gödörbe, hanem hogyan lehet neki segíteni kimászni onnan”.
A félreértések elkerülése végett pedig gyakran elmondta, hogy ő éppen azután vált hajléktalanná, hogy kijózanodott.
A Fedél Nélkül szerzője, szerkesztője – és a történeteiből épülő közösség
Évtizedekig írta és terjesztette a Fedél Nélkül lapot (az 1990-es évek végén kezdte el írni és terjeszteni az újságot). A lapot kiadó Menhely Alapítvány felidézte: „Írásaival sokakat inspirált, tanított, megnevettetett és elgondolkodtatott – elsősorban önmagunkról.”
A lapnak köszönhetően rengeteg személyes kapcsolatot épített: a Dózsa György úti aluljáróban volt egy visszatérő vásárlója, egy tanárember, aki egy idő után meghívta őt az osztályába előadni. Az itt kialakuló, a diákokkal való közvetlen interakció inspirálta őt arra, hogy szisztematikus módszertani programot dolgozzon ki, ami később az „Első Kézből a Hajléktalanságról” néven vált ismertté.
„Első kézből” – egy szemléletformáló pedagógia
Gyula egyik legmaradandóbb projektje az „Első Kézből a Hajléktalanságról” program volt, amelyben iskolák és diákok sokasága találkozhatott személyesen olyan tapasztalati szakértőkkel, akik a saját történetükön keresztül mutatták be a hajléktalan léttel sokszor együtt járó megbélyegzést, és cselekedtek is ellene.
Udvarhelyi Tessza így ír erről: „Gyula mélyen hitt abban, hogy ha a fiatalok szemlélete megváltozik, a jövő döntéshozói már
nem büntetni, hanem segíteni fogják a hajléktalan embereket.”
A módszertan kiforrott pedagógiai programmá vált, amelyet haláláig vezetett. A társadalmi szemléletformáló program keretében 2009 óta jártak iskolákba kerekasztal-beszélgetésekre, fesztiválokra, cégekhez. „Több száz intézményben jártunk már a programmal, több mint 30.000 diákkal beszélgettünk rendhagyó osztályfőnöki órák keretében” – nyilatkozta Gyula a Fedél Nélkül vele készült interjújában.
A Város Mindenkié és az Utcajogász alapítója
A 2009-ben induló AVM csoport egyik első tagja volt, és már a kezdetektől radikális következetességgel képviselte, hogy a hajléktalan embereknek nemcsak joguk, hanem kompetenciájuk is van beleszólni az őket érintő döntésekbe. „Végtelenül fontosnak tartotta azt is, hogy
mások is vezetővé váljanak, kibontakozzanak, megtalálják az útjukat”
– írja Udvarhelyi Tessza annak kapcsán, hogy Balog Gyula egész mozgalmi munkássága – szervezői munkája, tanító szerepe, közösségépítő tevékenysége – arról szólt, hogy másokat is bevonjon, felemeljen és adott esetben önálló vezetőkké tegyen.
Az Utcajogász Egyesület társalapítójaként a jogvédelem intézményesüléséért is sokat tett. Gyula nemcsak spontán segítőként, hanem stratégiai szereplőként építette a jogsegély-szolgálatot és a szervezet működését annak érdekében, hogy a legszegényebb, legsebezhetőbb emberek is rendszeres jogi támogatáshoz jussanak. A szervezet szerint:
„Hangja, energiái, nyitottsága és önzetlen figyelme nagyon fog hiányozni a közéletből.”
Udvarhelyi Tessza külön is kiemelte, hogy Gyula az AVM egyik motorja volt: kampányt vezetett, városi sétát tartott, beszédeket mondott és szenvedélyesen támogatta a vidéki szerveződések létrejöttét. Ironikus humorát így idézte meg az alpolgármester: „Élőláncokban nem vett részt, mert azt mondta, nem bírná ki olyan hosszan cigi és pisi nélkül.”
Élő Könyvtár, Cím nélkül – amikor az aktivizmus művészetté válik
Nemcsak szervező, hanem mesélő és előadó is volt. Az Élő Könyvtár programban „hajléktalan” és „alkoholista” könyvként lehetett őt magát „kikölcsönözni” azért, hogy a résztvevők egy személyes beszélgetésen keresztül tapasztalhassák meg azt, hogy
az emberi méltóság nem függ lakáshelyzettől vagy az egyén múltjától.
A Stereo Akt és a Mentőcsónak Egység társulatával közös interaktív előadásban, a Cím nélkül című produkcióban pedig a színház eszközeivel mutatta meg a döntési helyzeteket, dilemmákat, túlélési stratégiákat. Az Utcajogász szerint „a produkció a nézők számára betekintést nyújtott a hajléktalan emberek életébe”, Gyula pedig természetes könnyedséggel és élvezettel volt ennek egyik központi alakja.
Konfliktus a döntéshozókkal – kiállás az elvek mellett
Gyula a 2010-es évek elején az azóta már megszűnt Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére részt vett az országos hajléktalanügyi stratégia kidolgozásában, ám amikor felemelte a hangját a hajléktalanok kriminalizációja ellen, azonnal menesztették.
„Megkönnyebbültem, hogy nem kell azoknak dolgoznom, akik a sorstársaimat börtönbe akarják zárni, mert szegények”
– mondta később. „Nem az emberek erőszakos eltakarítása a megoldás, hanem a lakhatási gondok felszámolása” – nyilatkozta az esetről.
Ez az egyenes, következetes beszéd végigkísérte aktivizmusát: nem vállalt kompromisszumot a szegénység rendszerszintű kezelésének kérdéseiben.
Képzelet, LEGO-városok és a teremtő erő
Barátai felidézik Gyula játékos, alkotó arcát is. Udvarhelyi Tessza szerint „óriási és gyönyörű LEGO-építményeket” hozott létre: házakat, stadionokat, idősotthont, repülőt, farmot, sőt egyszer a Közélet Iskolája fantázia-épületét is megépítette. Ezek a miniatűr világok ugyanazt a társadalmi képzeletet tükrözték, amely a valóságban is hajtotta, Udvarhelyi értékelése szerint ezek az alkotások egy igazságosabb, emberségesebb ország lehetőségét mutatták meg.
Öröksége: a mozgalmi munka, amit tovább kell vinni
Balog Gyula munkája egyszerre volt pedagógiai, művészeti, közösségépítő és jogvédő tevékenység. A visszaemlékezések szerint talán kijelenthető, hogy a magyar közélet
egyik legeredetibb civil alakja volt,
akinek élettörténete – a gyerekkori betegség, a függőség, a hajléktalanság és az abból való felemelkedés – nem tragédiák és sorcsapások sorozata volt, hanem olyan tapasztalások összessége, amelyek végül is hatalmas motivációs erőt adtak Gyulának a nehézségek leküzdésében.
„A propagandamunkámat az életemért, a szervezői tevékenységeimet pedig a közösségért tettem” – fogalmazta meg küldetését, mely
a tudatos társadalmi érzékenyítésre, szemléletformálásra irányult.
A visszaemlékezések mindegyike fontosnak tartotta elmondani: ezentúl ők, a barátok és sorstársak viszik tovább azt, amiért ő fáradhatatlanul munkálkodott: a lakhatásért, az emberi méltóságért és a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelmet.
Nyitókép: Huszár Boglárka
