Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat fél év próbaidőszak után öt évre meghosszabbította a Kőfaragó utcai Roma Galériával a szerződést. Szombaton most újabb tárlat nyílt a kultúrközpontban, abban a házban, ahol Bura Károly, a legendás cigányprímás is élt. Az ő tiszteletére a helységet is róla nevezik el Bura Károly Galériának.

Ne csak a zene legyen a cigányok útja

A tárlatmegnyitó jóval többre sikerült annál, amit megszoktunk, valóságos konferenciáról és akár mulatságról is beszélhetünk. Hiszen először Hajánczky Tamásnak a könyvét mutatták be, ami éppen Bura Károlyról, „az aktivistáról, revizionistáról és vizionistáról” szól, akinek az életútja jól szemlélteti a magyar cigány emberek sorsát az Osztrák-Magyar Monarchiában, az I. világháború alatt, illetve Trianon után.

A megnyitó alatt pedig történelmi és némi aktuálpolitikai körképet is kaptunk. De mi még előtte Bogdán János Amigót, a festőművészt, a galéria művészeti vezetőjét kaptuk mikrofonvégre, aki a Roma Parlament elnökével, Horváth Aladárral a kiállítás megálmodója, és fizikailag is együtt varázsolták a 19-20. századi magyar cigányzenészekről szóló fotókat a falakra. Az Amigo néven aláíró festő szerint fontos a hagyományok folytatása,

Az embernek azt kell felismernie, hogy neki mi a dolga – nem az egyedüli kiút vagy éppen kötelesség a zenélés, ő is hegedülni kezdett, de aztán festő lett. Nem külső kényszereknek, elvárásoknak kell engedelmeskedniük nekik sem. A galériában most ugyan cigányzenészeket mutatnak be, bár az első kiállítás képzőművészeti volt. Aztán látta, hogy sokkal jobb úton járnak most, hogy kultúrcentrumban gondolkodnak, ahol beszélgetések, előadások, koncertek is lesznek.

Nincs gizdaság a képeken

A tárlatmegnyitót is Bogdán János kezdte, hasonló gondolatokkal. Horváth Aladár pedig azt fűzte hozzá, hogy egy olyan hazát, és itt most egy olyan házat képzelnek el, ahol jó cigánynak lenni. Mert akiket a falakon látunk, az egykori cigányzenészek, azok méltóságteljesek voltak. Egy látogatóval beszélgetett a minap, aki éppen ezt mondta el neki, és hogy

Mert az talán az elnyomottságból ered, viszont aki méltósággal tud élni, dolgozni, annak nincs szüksége a gizdaságra, mert fel tud egyenesedni, tartása van. Horváth felelevenítette, hogy a két világháború közt a belügy, a rendőrség két osztályba jegyezte fel a cigányokat: a zenészeket és a kóbor cigányokat. És mintha ma is egy ilyen felosztás működne egy újra fasizálódó rendszerben, ahol elharapódzik a rasszizmus.

Majd a főpolgármester kapott szót. Karácsony Gergely is arra hegyezte ki a beszédét, hogy itt most mindenki kihúzhatja magát – de reméli, az egész hazánk ilyen lesz. De ezért sokat kell tenni, s meg kell mutatni a polgároknak, hogy a roma közösség mit adott hozzá a sokszínű magyar kultúrához. Ha nem is kritikailag, de megjegyezte, hogy a cigány zenészekről szóló kiállítás némileg leegyszerűsíti a képet. De ha bemutatódik itt a roma képzőművészet és sok minden más is, úgy nem pipáljuk ki a dolgot azzal, hogy a serpenyő egyik oldalán van a cigány zene, a másik oldalon meg elvész a többi érték. Utalt arra is, hogy a háborús hősök közt is mennyi roma volt, az 1956-os forradalom során pedig több roma áldozat is, mint az átlag. Amikor a hazáért kell tenni valamit, áldozatot vállalni, akkor nagyjából egyenlők vagyunk, ám amikor eljön a jobb idő, némi szabadság, akkor viszont nem – fogalmazott Karácsony.

A történetírás is mostohán bánik a romákkal

Ezek után Kalla Éva, a kiállítás kurátora, újságíró (lapunk munkatársa) beszélt a kiállítás létrehozásáról, illetve a cigány zenészekről. De a szálak ismét – és nem sajnos – a történelembe vezettek, szóba került az, hogy a világháborúk, különösen az I. világháború alatt a legtöbb ezrednek volt saját cigányzenekara (akik harcoltak is, és megsebesültek vagy el is estek), és már a Rákóczi szabadságharcban is ott voltak, aztán megteremtették a verbunkot, majd 1848/49-ből is kivették a részüket.

Ő is kiemelte, hogy 1956-ban számarányukon felül vettek részt a forradalomban. Viszont az utána kivégzettek, illetve a harcokban elesettek közt csak három romát tartanak számon a hivatalos kutatások során, ő viszont tizenhat ilyen áldozatot tudott összeszámolni. A Kossuth téren is voltak cigány áldozatok, vagy a salgótarjáni sortűzben. Ám a történészek közt mindez vitatéma, csak azokat tartják romának, akikről az iratokban is feljegyezték ezt – mivel nincs kapcsolatuk a cigány közösséggel, ők maguk viszont tudják, ki lehetett roma. Adósság tehát e téren is rengeteg van.

Ha nem is fordulópont ez a kerületi roma kulturális életben, mégis jelentős eseménynek mondhatjuk e tárlatmegnyitót és galériaavatót, ráadásul nem csak amiatt, mert utána koncertek is zajlottak. Igaz, erről e sorok írója lemaradt, mert rohant a Rákóczi térre az I. Józsefvárosi Jazzfesztiválra, ahol számos (fiatal) roma lépett fel. Az egyedüli üröm az örömben tehát csak annyi, hogy a párhuzamosan futó rendezvények közül nehéz választani.    

„Nem vagyok elégedett” – Röpinterjú Karácsony Gergellyel

A kiállításmegnyitó után azt kérdeztük a főpolgármestertől és miniszterelnök-jelölttől, hogy lassan immár két év alatt mit sikerült megvalósítani a romastratégiából?

Komoly adósságaink vannak még. A FROKK, azaz a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központnak ugyan, bár el kell költöznie abból a helyiségből, amit az állam megvásárolt a Teleki Gimnázium bővítése miatt, de nem marad meg a bizonytalan helyzet. A Király utcába tudjuk átteni a FROKK-ot nagyon jó körülmények közé. De egy új koncepcióban és új vezetésben is gondolkodni kell. Másfelől éppen a 8. kerülettel együttműködve szeretnénk újraindítani a Radio C-t, ami korábban is közös fővárosi és kerületi tulajdonban működött. Igaz, hogy csak online módon, de az a cél, hogy ismét legyen roma közösségi rádió. Nem állítanám, hogy roma ügyekben elégedett lennék az utóbbi két évben letett teljesítményünkkel, de ha ezekben az ügyekben is előre tudnánk lépni, kicsit én is elégedettebb lennék. A válság ugyan elvett egy jó évet, de még komolyak az adósságaink.

Az előválasztások, a kampány kapcsán úgy tűnik, a roma tematika nincs a központi kérdések közt. Ráadásul roma jelöltet sem igen látni…

Az előválasztáson volt néhány roma jelölt, de a győztesek közt nincs. Ahogyan ma a parlamentben sincs roma képviselő az ellenzéki oldalon. Két szempontból szeretnék változást 2022-ben: hogy akik most ellenzékben vannak, kormányra kerüljenek, akik meg kormányoznak, ellenzékbe kerüljenek. Másrészt, hogy roma embereket vigyünk be a parlamentbe. Mert nem lehet egy közösség érdekében eljárni, ha ők nincsenek reprezentálva, nem vehetnek részt a döntéshozatalban.