Az alapítvány 2012 óta kutatja a józsefvárosi zsidóság történetét. A Teleki téri Zsibárus (ószeres) piac környékén sok száz kereskedő és iparos zsidó család élt 1945 előtt – a józsefvárosi izraeliták összlétszáma 25-30 ezer fő volt –, csupa kisegzisztencia, szerény jövedelmű emberek, „nem a belvárosi luxusboltok világa volt ez”. Ma nyomuk sincs.
A zsidóság jogfosztása egy negyedszázad alatt vált teljessé, az 1920-as numerus clausustól a 44-es endlösungig, végső megoldásig, amikor már a fizikai megsemmisítés lett a cél. A fokozódó nyomáshoz lehet idomulni, Willig Eszter története is erről szól, ők sem emigráltak, ahogy a magyar zsidók többsége sem. Családjuk történetét a lánya, Zsuzsi osztotta meg a kutatókkal.

Willig Eszter az 1900-as évek elején született, a sokgyermekes család a Teleki téren élt, a szülők kereskedtek. Férje, Éliás Lajos szintén ott élt a szüleivel és a testvéreivel. Taxisofőr lett, s amikor összeismerkedtek, akkoriban nyitotta meg Eszti az üzletét a Teleki tér 8. bérelt alagsori helyiségben, ahová pár lépcső vezetett le. A boltot a saját nevén hirdette: Willig Eszti falatozója. A Teleki tér 7-ben vettek ki lakást, itt élt Eszter nővére, Lujza is a családjával, és itt lakott kislányként Margittai (Weisz) Ági is akkoriban.


A Teleki tér 8-as sarokházat Hild Károly építette 1864-ben Keiser Mihály kocsmárosnak. Willig Eszter Keiseréktől bérelte a Teleki térre nyíló kis boltot. Az 1980-as években bontották le, Bereményi Géza Eldorádójának egyes jeleneteit a már üres telken forgatták. Bereményiék egyébként a szintén földszintes 9-ben laktak, s a nagyapa szintén a téren volt piaci árus, így bizonyára ő is bejárt a mindenki által kedvelt „büfébe”, ha megéhezett. Egy interjúban Harkányi Endre – ő gyerekként a Lujza utcában lakott – úgy emlékezett, állva ették ott a helyben készült szendvicseket és a ringlit, libatepertőt.
Nem kóser bolt volt, járt oda zsidó, nem zsidó egyaránt. A szendvicsbe a felvágottat a jó nevű, de a korabeli zsidó politikai hetilap, az Egyenlőség cikke szerint a „nem éppen echte kóser” Nagy és Eichner cégtől szerezték be. Olyasmi lehetett, mint a New York-i Katz’s Deli híres pastrami szendvicse, két vastag szelet kenyér közé halmozott ízes húsféle. Ilyesmi akkoriban nem volt Budapesten, Willig Eszter valami egészen újat talált ki. A nevén futó üzlet a harmincas évek Józsefvárosában pedig egy modern, emancipált nő önállóságát jelezte.

A család élete 42-ben hirtelen megváltozott. Éliás Lajost munkaszolgálatra vitték, 45 tavaszán tért csak haza. Eszter a gyerekekkel és édesapjával egyedül maradt. 43-ra a törvény megfosztotta a zsidókat a vállalkozás lehetőségétől is, egy ideig keresztény stróman bevonásával valahogy még működtetni lehetett, mígnem 44 tavaszán minden üzletet elvettek. Június közepén a lakásukat is el kellett hagyni, és kijelölt csillagos házba átköltözni. A 7 éves Marival és a 10 éves Zsuzsival, unokahúgával, édesapjával és az Éliás nagyszülőkkel a Kun utca 12. sötét udvari lakásába hurcolkodott át, amit egy piaci dohányárusnővel cserélt el a tágas Teleki téri lakásért. Nem bírt az előírt 3 nap alatt átköltözni, mert munkaszolgálatos férjét ment vidékre látogatni, ezért a nő feljelentette, és Willig Esztert azonnal internálták. Nem térhetett vissza, hamarosan Auschwitzba deportálták. Lujzát, a nővérét 44 őszén hajtották halálmenetben Bergen-Belsenig, 22 kilósan, de visszatért a lágerből..
A két kislány a nyilas hatalomátvétel után életveszélyes vándorlásba kezdett Budapesten. Először Sashalmon fogadta be őket apjuk négygyerekes kollégája, a pincében rejtőzködtek. Amikor a front elérte őket, németek rendeztek be konyhát a házban, menekülniük kellett. Bolyongtak a városban, ha kérdezte őket valaki, Zsuzsa azt füllentette, Éliás rendőrfőnök az apjuk. A Rákóczi úton felismerte őket egy férfi, aki azt tanácsolta Zsuzsinak, az a lesz a legjobb, ha bemennek a gettóba. Végül ott szabadultak fel, ahogy a Kun utcából odamenekült nagyszülők is, de ott nem találkoztak, hazatérve találtak egymásra.
A család mindkét oldalán számos rokon veszett oda. Eszter kapta vissza legkésőbb a szabadságát 45 nyarán. Egy idő után újranyitotta a csemegeboltot, amit végül 50-ben vettek el tőle a kommunisták. Egy áruházban dolgozott sokáig, majd ruhákkal kereskedett, s megérte, hogy lányaiból is kiváló kereskedők lettek. 1986-ban halt meg, Éliás Lajost tíz évvel élte túl.
Éliás Zsuzsa a 80-as évekig a Teleki téren lakott, 93 évesen hunyt el. Mari 56-ban disszidált a családjával, most a 90. évében jár. A környékbeliek évtizedekig csak a Willig Eszti lányaiként tartották számon őket.
