A hét belpolitikai eseményei óriási viharokkal teltek a romák számára. Nem szoktam politikáról írni, most sem fogok. De január 29-én csúcsosodott bennem a történések elviselhetetlensége, mi, romák rendesen kikészültünk attól, amit a pártok tesznek velünk a hatalom megtartása, megszerzése érdekében. Ebben a kampányharcban a romák kerültek célkeresztbe, kellékek, eszközök lettünk a politikai csatározásukban. Rettentően rossz hangulatban ültem be megnézni a mintegy 92 perces filmet. És a film nézése közben megint csak azzal kellett szembesülnöm, hogy a hatalmi játszmák következménye egyszer s mindenkorra történelemmé lesz, aminek csak akkor lesz arca, ha megmutatjuk az egyes emberek sorsán keresztül a végzetes időket.
A Suno dikhlem – Álmot láttam a jugoszláv polgárháború következményeire és könyörtelenségére hívja fel a figyelmet egy koszovói cigány család életén keresztül. A délszláv válság közel 150 ezer halálos áldozatot követelt, és több mint 4 milliónyian voltak kénytelenek elhagyni a szülőföldjüket. A rendező 15 évig kísérte végig Nasmi, a kamasz fiú és családja sorsának alakulását. A háborút követően egy éjszaka alatt porig égették a 8 ezer főt számláló romanegyedet, a mahalát. Gondolják csak el,
mintha Sárbogárd vagy Gyomaendrőd, Szerencs, Pásztó, Fonyód vagy Csongrád teljes lakosságának gyújtották volna fel a házait.
Akkor már jelen voltak a NATO békefenntartói. Sir Michael Jakson brit tábornok kijelölt számukra egy menekülttábort az Ibar folyó északi oldalán, egy ólombánya mellett.
Ki ne tudná, hogy milyen egészségkárosító hatása van az ólomnak? A cigányságra vonatkozóan ezt a tényt nem vették figyelembe sem az albánok, sem a szerbek, sem az ENSZ, sem a NATO.
Nasmi szülei elmenekültek innen 2 gyermekükkel Olaszországba, hátrahagyva a nagymamát a táborban, 2 év után továbbmenekültek Németországba, Hannoverbe. Nasmi és kisebbik bátyja már itt születtek, ide jártak iskolába, nem beszélték sem a szerb, sem az albán nyelvet.
Bársony Kata az ólombánya melletti menekülttáborról forgatott filmet 2009-ben, itt ismerte meg Nasmi nagymamáját. Tőle tudta meg, mi történik a családdal Németországban. Több mint 10 év hannoveri élet után az édesanyát és a 2 kisebb gyermeket,
Nasmit és bátyját visszatoloncolták Koszovóba, az ólombánya mellett létesített lepusztult szállásukra.
Mindez azért történhetett meg, mert az írástudatlan édesanya „aláírta” a visszatelepítési határozatot. Erőszakkal, rendőri segédlettel szétszakították a családot. Az édesapa ott maradhatott a 2 idősebb gyerekkel. El lehet képzelni, mit éreztek ezek az emberek: a gyerekek, az édesanya a 2 gyereke és férje nélkül, a gyerekek az anyjuk nélkül, a férj a felesége és a 2 fia nélkül. A nézők szíve is megszakadt fájdalmában. Nasmi és testvére a menekültszállásról nem járhattak iskolába, nem engedték meg nekik. Jövedelmük nem lévén fémhulladékot guberálnak, hogy valahogyan élni tudjanak. Eközben a hannoveriek megpróbálnak mindent, hogy egyesíteni tudják a családjukat, sikertelenül. 2 év után 8 ezer eurót gyűjtenek össze, hogy átcsempésszék őket Németországba. Azonban az autóban csak 2 ember számára volt hely. Továbbszakad a család, az anya és az idősebb fiú távozik, Nasmit a nagymamára bízzák.
A rendező figyelemmel kísérte a sorsukat, de egy idő után Nasmi eltűnt a látóköréből. Nyomozásának köszönhető, hogy végül megtalálta a tartózkodási helyét. Nasmi ugyanis illegálisan több menekülttel együtt Magyarországra, Hódmezővásárhelyre került. Valóra vált végre az álma, hivatalosan hazaszállították a családjához 4 és fél év után. Nem tudom, ült-e valaki a közönség soraiban, aki sírás nélkül bírta végignézni a család hányattatásait. Bársony Kata továbbra is forgatott róluk, velük, sorsuk alakulását, felnőtt létüket is láthatjuk.
A Suno dikhlem görög premierje a Thessaloniki Documentary Film Festival Horizon programjában lesz márciusban. Bársony Katalin a BAXT Films igazgatója és vezérigazgatója. Emellett ügyvezetője a Romédia Alapítványnak, amely a filmen keresztül népszerűsíti a romák önképviseletét.
Nyitókép: BAXT Films
